Nyaralás

Mindig csodálkoztam azokon az embereken, akik képesek egy egész hetet eltölteni a tengerparton vagy egyéb üdülő helyeken. Én két nap után halálra unom magam. Úgy érzem magam, mint egy kövér disznó, aki egész nap dagonyázik a mocsárban, majd kijön zabálni és másnap újra kezdi. Nem azt mondom, hogy én mindig csak dolgozni akarok, de ez számomra nem is pihenés, nem is szórakozás. Két éve voltam a fekete tenger partján, ott is halálra untam magam. Nincs ez másképp most sem, Hajdúszoboszlón. Ráadásul a mandulám is begyulladt ismét, ahogy két éve a tengeren is megtörtént. Mintha nem lenne ínyemre való az ilyen nyaralás... Persze magamban keresem a hibát. Miért kell nekem mindig valami más, mint ami van... Elgondolkodtam, mi is csinálnék szívesebben:

• népzene, néptánc 
• zongoráznék, ha lenne zongora a közelemben
• kertészkednék
• talicskáznám a betont egy havernak kalákában
• egy hétre felköltöznék az erdő közé és azt enném, amit ott találok
• önkéntes munkát vállalnék
• házat építenék
• beállnék inasnak 
• beszélgetnék olyan emberekkel, akikkel van közös témám
• stb.

De ne legyek ennyire pesszimista, nézzem a dolgok pozitív oldalát. Pl. hogy több román dumát hallok Hajdúszoboszlón, mint otthon, Székelyföldön. Fejleszthetem a román nyelvtudásomat, miközben hallgatom ahogy az öreg oláh bácsi az erdélyi magyarokat szidja. 

Láthatok jó nőket a standon... persze csak a periférikus látásomat használhatom, mivel nős ember vagyok. 

Nézhetem a VB-t, nem kell tehenet fejnem, világmegváltó ötleteken törhetem a fejem, olvashatok, aludhatok, kicsit félretehetem a hétköznapi gondjaimat(csak néha hívnak fel munkahelyemről)

Facsemeték

A szomszéddal úgy döntöttünk, hogy ültetünk pár facsemetét a közelben lévő dombra, saját kaszálónkra. Hogy miért is? Hogy az eső ne mossa le a termőföldet róla, hogy nyáron ne égjen ki a fű és hogy legyenek árnyékos helyek, ahol az ember megpihenhet.
Meg is vettük a csemetéket(négy-négy alma, egy-egy körte), kivonszoltuk a tetőre, komposzttal és vízzel együtt, aztán szépen elültettük. Én buzgó voltam és körbe építettem száraz ágakkal, hogy ne tehessen kárt bennük semmilyen állat.
Szerencsére az ismerősök is biztatgattak:
- hülyék vagytok? abból úgy sem lesz semmi...
- úgyis kiszárad..
- letörik..
- ellopják a gyümölcsöket...
- majd levágják tüzifának...
- leeszik a kecskék
- egy fecske nem csinál nyarat.

A minap kimentem, hogy megöntözzem őket, de már nyomuk sem volt. Elvitték.

Hirtelen elpirosodott a fejem, de már nem is szidtam senkit. Arra gondoltam, hogy Jézus még rosszabbul érezhette magát, amikor megjárta a golgotát hiába. Igen, hiába. Ezt a balfasz emberiséget tényleg nem lehet megváltani...


K*rvára nem érdekelt volna, ha más szedi le a gyümölcsöt... Váljon egészségére... De nem, ma már nem lehet jótékonykodni sem.

Volt még hozzánk hasonló, álmodozó balfasz, aki fenyőfákat próbált ültetni szintén erre a dombra, saját kaszálójára. Aztán jött egy falustárs, aki fölülbírálta a dolgot - nem kell arra a dombra fa - és kitépte az egészet.

Nos, ha fákat akarok ültetni, akkor vennem kell egy nagyobb telket, ahol sok fa elfér. Majd oda is kell költöznöm, hogy vigyázni tudjak rájuk. Ehhez viszont jó lenne egy lottó főnyeremény.

Mi történt az elmúlt évben?

- tavaly, év elején ki voltam küldve Budapestre, dolgozni. 3 hónapra.
- utána házfelújítás, itthon
- kertészkedtem is, amennyire az időmből telt, a munkahely és a házfelújítás mellett.
- nyaralás? Erre nem volt idő.
- megnősültem (augusztus)
- nászút? halasztva, nem fért bele az időbe
- zenét tanulok ( intézményes keretek között ) népi brácsa szakon
- télen focizni is járogatok, a testmozgás és a társaság miatt
- jobbagyféltekés rajzot tanulok, könyvből
- folyamatosan dolgozom a felfedezett hibáimon
- vannak rövid- és hosszútávú terveim


BÚÉK.

Eseményvezérelt programozás

Mi lenne, ha a programozói ismereteket alkalmazni tudnánk saját személyiségünk javítására?
Tegyük fel, hogy van egy esemény vagy eseménytípus, amire mindig rosszul reagálunk, de ez csak utólag tudatosul bennük. Azért csak utólag, mert automatikus, nem mi irányítjuk.
Az élet egy programozó. Észrevétlenül belénk kódolja hogy milyen eseményre milyen választ adjunk. Milyen eseményre gondolok? Csak egy példa:

Esemény: kapsz egy gennyes, szutykos, szar munkát, rövid határidővel.

Erre meghívódik a belédégetett eseménykezelő program, ami több lépésben fut le:

• érezd szarul magad, hisz minden okod megvan rá
• rinyálj, mint egy plázacica
• te egy áldozat vagy, nem tehetsz semmiről
• szidjál valakit és ellenkezzél a feladattal
• undorodjál ettől a munkától
• éjjelenete hánykolódjál az ágyban, legyenek rémálmaid
• betegedítsd meg magad fizikailag is

Nos, tegyük fel, hogy ezt programozta beléd az élet válaszreakcióként. Mit tehetsz, ha felismered, hogy ez így sehova sem vezet?

Ha jó programozó vagy, írhatsz saját kezelőt az eseményhez:

• kiiktatsz magadból minden ellenkezést és elfogadod a feladatot
• tudatosítod, hogy kizárólag te vagy a felelős az életed minőségéért
• fejlődési lehetőséget látsz benne, hisz a nehéz helyzetek erősítik leginkább a jellemet
• alkimistát játszol, aki a sárból is képes aranyat csinálni
• tudatosítod magadban, hogy senkit sem próbálnak meg erején felül
• teszed a dolgod és hiszed, hogy képes vagy rá
• tervezel, keresgélsz, részproblémákat oldasz meg
• a lehető legtöbbet kihozol magadból, így nem lehet bűntudatod
• megoldod a feladatot és következő szintre lépsz. Ha ez mégsem sikerül, erőt és tapasztalatot gyűjtöttél az következő hasonló jellegű feladatra

Ha megvan a saját kezelő, akkor nincs más dolgunk, mint hozzákapcsolni az eseményhez. Bele kell égetni a tudatalattinkba, hogy ha felbukkan egy ehhez hasonló esemény, akkor kigyúljon a nagy piros lámpa a fejünkben. HOPPÁ, kigyúlt a lámpa, ez egy olyan esemény, amihez írtam saját kezelőt. Akkor ezentúl a sajátom fusson le.
Lehet, hogy elsőre nem ég bele elég mélyen a tudatalattinkba és jön egy esemény, amit nem sikerül elkapnunk. Ez esetben a régi, jól kitaposott idegpályák elvezetnek minket az automatikus reakcióhoz.
De ne bánkódjunk! Utólag is tudatosíthatjuk, hogy az ilyen típusú eseményt is a saját kezelőnkkel akarjuk megválaszolni a következő alkalommal.

Ha sikerül egy eseményhez saját kezelőt csatolni, akkor minden, rosszul kezelt eseményünkhöz készíthetünk saját kezelőt. Ha valamelyik kezelő nem tökéletes, javíthatunk rajta. Mi vagyunk a programozók, vagy nem?




 

Otthon a -30 fok jobban esik, mint Pesten a -3. Érdekes.

Tavalyi élmény

Eszembe jutott egy tavalyi élményem, amihez hasonlót az addigi életemben nem tapasztaltam.
Valaki meghívott egy bizonyos csoportot, akik egy rockoratóriumot adtak elő nálunk. Én is elmentem, hisz falun nem gyakori az ilyen esemény. Bevallom őszintém,  nem számítottam magas színvonalra. Tévedtem...
Ültem a hátsó padban, néztem és hallgattam. A szöveg ki volt vetítve, tisztahangú és tisztaszemű fiatalok énekeltek. Én pedig csak küszködtem a könnyeimmel. Nyeltem, nyuvadoztam, szimmogtam. Mindezt úgy, hogy lehetőleg senki se lássa, hisz férfiember vagyok és egy férfi nem bőghet. Legalábbis így vagyunk szocializálódva errefelé (is). Közben összeakadt a tekintetem egy-egy előadó tekintetével és valamilyen szinten összekapcsolódtam velük. Aztán előlük is bujkálni kezdtem, hogy ne lássák a könnyeimet.
Végigkönnyeztem az előadást, de néha a zokogás is rám akart törni. De én erős vagyok, visszatartottam.
Aztán felgyúlt a villany és mindenki igyekezett kimenni a teremből. Én pedig beálltam a kultúrház egyik sarkába, hogy ne lássák, hogy nézek ki. Valamilyen zugot kerestem, ahol kiengedhetem az érzést. Hadd menjen.
Nem találtam helyet, de már egyre kevesebben voltak bent és gondoltam kisurranok az ajtón, kívül ugyanis sötét volt. Erre ott termett az egyik szereplő, egy fiatal legény. Zokogott. Lekezelt velem és azt mondta, hogy: köszönjük, hogy eljött. Talán az én könnyezésem kavarta fel őt is, nem tudom. De ettől a gesztustól majdnem le kellett üljek... Hazafelé az úton könnyezve röhögtem örömömben, mintha be lettem volna szívva.

Köszönöm annak a csapatnak és annak az ismeretlen ismerősnek. Isten áldja őket.

Kezdet

Nos, nem jött el a vég, nem érkezett meg a 10. bolygó, nem szállták meg a Földet a Szíriusziak/szürkék/zöldek/hüllőlények (ha igen, engem nem értesítettek), nem nyíltak meg csillogó-villogó dimenziókapuk, melyeken át angyalok repülhettek volna hozzánk sültgalambot készíteni. Mi lehetett az oka, hogy valakik elindították ezt a 2012 cirkuszt és miért volt annyi vevő rá? Miért terjesztették olyan sokan a mesét? Kik indították el?

Vajon azért indították el, hogy sok ember kezdjen hinni egy jobb világ felépítésének a lehetőségében? Vagy inkább azért, hogy ne csináljunk semmit, hisz változás magától jön, amint megemelkedik a "rezgésszint"? Félelmet akartak generálni vagy netán reményt adni a nyájnak?
Vajon volt valami stratégia a terjesztésre vagy előre tudták, hogy szinte magától fog terjedni? Szó, ami szó, elég sokan kapcsolatba léptek a szellemvilággal és megosztották az "értékes" üzeneteiket. Sajnos ezeket az üzeneteket csak a fejlettebb lelkek értik, akik már alapból tisztában vannak a fogalmakkal. Én őszintén bevallom, hogy bár ezekből az üzenetekből soha nem értettem semmit, eleinte mégis olvasgattam. Aztán frissült a tűzfalam és simán megvéd az ilyesmitől: FIGYELEM! IDŐRABLÓ ÍRÁS, HAGYD EL AZ OLDALT!

Már egy ideje nem várom a világvégét és a külső körülmények változását sem, amelyek jobbá teszik a világomat. Igen, az én világomat. Ki fogja megváltoztatni az én saját világomat? A politikusok? Az egyházak? A guruk? A szomszéd néni?
Azt kezdtem érezni, hogy van beleszólásom az életembe. Tudom szabályozni a gondolkodásomat. Úgy ítélem meg a helyzetemet, ahogy nekem tetszik. Felelősséget vállalok a körülményeimért. Csak és kizárólag én vagyok a felelős azért, ami velem történik. Nincsenek ellenségeim, a világ nem esküdt össze ellenem. Én voltam saját magam ellensége. Én martam magamat belülről, mégis másnak panaszkodtam.
Most kezembe vettem a gyeplőt. Van gyeplő. Ha nem lenne, akkor senki sem kérhetne számon az eltékozolt talentumokért.