Vélemény, vélem én

Szokták mondani a véleményről, hogy olyan, mint a végbélnyílás, mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra. Ettől eltekintve én szívesen találkozok olyan emberekkel, akiknek saját véleményük van. És itt a hangsúly a sajáton van, mert a legtöbb embernek valaki más adja a véleményt.
A véleménnyel csak egy problémám van: az, hogy v betűvel kezdődik. A v betű pedig sajnos egy elválasztó betű (szárai is mutatják a szétválást). Ebből következik, hogy akinek véleménye van, az valamilyen szinten elválasztja magát másoktól.
A vélemény egy válaszfal, egy völgy, ami közénk és a vélemény nélküli emberek (vagy más véleménnyel rendelkezők) közé ékelődik.
Minél szilárdabb egy vélemény, annál mélyebb szakadékot alkot, ha pedig sok is van belőle, akkor a szakadék körbeér, és egy szigetet teremt. Egy szigetet, ahol csak magunk vagyunk.
Aztán magányunkban felsírunk. Miért nem lehetünk mi is szürke, boldog egerek? Miért nem hiszünk el mi is mindent a tévének, politikusoknak, orvosoknak, tudósoknak, papoknak, guruknak?


Végső elkeseredésünkben rászánjuk magunkat a hídépítésre.
Hidakat építünk véleménytől véleményig, a szürke, boldog egerek tengere fölött.

Elhatárolódás

Egy ideje tudom és érzem, hogy egy nagyon vastag fal választ el engem az emberiség többi tagjától, és minden igyekezetem ellenére ezen nem is sikerült változtatnom. Pedig a kapcsolatlétesítő csápjaim életerősek és eszeveszetten keresik a kapcsolódási pontokat.
Hogy mi lehet ennek az oka? Csak találgatni tudok. Talán volt olyan keserű tapasztalatom, amikor egy adott pillanatban mindenki magamra hagyott. Amikor úgy éreztem senki sincs velem, senkinek sem vagyok fontos, mindenki átnéz rajtam. Óriási törést okoztak bennem és az idő nem képes begyógyítani. Nem is lehet képes, ha az ember nincs akinek őszintén elmesélje gondjait, bajait.
Az állatok között érzem igazán jól magam. Ha rájuk nézek azt látom, hogy ők elfogadnak úgy ahogy vagyok, és szeretnek velem lenni. Ők soha nem színészkednek, mindig önmagukat adják és nekem sem kell az emberi normáknak megfelelően viselkednem előttük.
Az emberi kapcsolatok sokkal nehezebbek, mert az ember legtöbbször a sajátjához hasonló torz személyiségekkel találkozik. Mindenkiben ellenséget lát, pedig a valódi ellenség a belső sötétség.
Bárcsak lenne egy olyan személy, akinek bármit elmodhatok és akkor is szeret. Lehet akár egy "pap" is, aki előtt minden titkomat felfedhetem és ő mégsem fog elítélni. Aki előtt sírhatok szégyenkezés nélkül, mint egy gyermek.
Teljes tisztulásra vágyom.

Lényeg

A lényeg nékül minden üresnek tűnik. Szürke hétköznapok monoton egymásutánja az élet. A helyzet azért nagyon szomorú, mert az ember tudja, hogy létezik lényeg. Ott van a falon túl. A falat pedig mi magunk emeltük és ebben nagyon szívesen segített nekünk a világ. Ha viszont a fal lebontásán munkálkodunk, akkor egyedül vagyunk. Nincs aki segítsen, hisz a falon belül csak mi vagyunk, senki más. Nem hallatszik ki a segélykiáltás.
Járkálunk a világban, de mindig magunkkal visszük a falainkat is. Egymással érintkezni szinte lehetetlen, csak a falaink beszélnek egymáshoz.
Tudjuk, hogy nincsen rendben ez, a falak mögött elszáradunk, nem lehet életünk, ezért kétségbeesetten kaparászunk, de a fal nagyon kemény.
Ha elég elszántan kaparjuk: vékonyodik, és minél vékonyabb, annál inkább egyek vagyunk a lényeggel és megtelik tartalommal minden üres percünk.