A magány szigetén

Csak ülök a parton és nézelődök, várok valamire. Talán egy hajóra, ami magával vinne, vagy a nagy halra, ami egészben nyelne el.
Sok hajón ültem már, bejártam velük ezt a tágnak tűnő világot. Az elején szép volt az utazás, de aztán elveszettnek éreztem magam és száműztem magam e csendes szigetre.
Ezerszer körül jártam partjait álmodozva, de sűrű erdejébe még sosem merészkedtem. Pedig lehet, hogy ott van Ő is a rengetegben és lehet, hogy épp úgy várja megtalálóját, mint én a hajómat. Én menekülök Tőle és kifelé igyekszem: a világba. Félek, ha találkozok vele, elveszek benne, mint csepp az óceánban.
Hm... A világból is azért menekültem ide, mert elveszettnek éreztem magam. Lehet, hogy be kell adjam Neki a derekam?