Családi meditáció

Szombat délelőtt kimentünk a családdal a természetbe, hogy meditáljunk egy jót. Odakint gyönyörű madárcsicsergés és friss levegő fogadott. Minden adott volt egy kellemes elmélyülésre.
Lassan be is fejeztük a beszélgetést és egyedül maradtunk magunkkal és a természettel.  Gondolatok jöttek és mentek, de mi csak megfigyelőként voltunk jelen, hagytuk, hogy csapongjanak kedvük szerint. Néha a testhelyzetünk kényelmetlenné vált, de azon az apróságon is felülemelkedtünk. Aztán végtelen nagy csend és béke telepedett ránk. Két teljes órán át tartott a dolog.
Bevallom, meglepett, hogy a családom ennyire nyitott a meditációra és a spirituális dolgokra. El is csodálkoztam magamban, hisz tudtommal ők soha nem foglalkoztak ilyesmivel.
Csak a végén, az élménybeszámoló alkalmával derült ki a nagy félreértés: ők végig azt hittek, hogy pityókát(krumplit) kapálunk.
Még egyszer megcsodáltuk a természet szépségét, majd a meditációs objektumunkat a vállunkra véve hazaballagtunk. 

Csend

Annyira vágyom a csendre, mint tikkadt pázsit a frissítő esőre. A csend megtalálható minden zaj mögött, mint üres vászon a festmény mögött. Az ember szeme mégis ritkán lát át a zajosan színes világon. Ha meglátunk egy virágot, azonnal gyönyörködni kezdünk benne, megvizsgáljuk színeit, illatát, de ritkán látunk a forma mögé. Ha megnézzük egy kicsit mélyebben, anélkül hogy címkéket aggatnánk rá észrevehetjük a csendet, amiben a virág létezik. Lehet, hogy fújja a szél és lengedezik, mégis úgy tűnik mintha mozgása belesimulna a mozdulatlan csendbe. Olyan helyen tartózkodik, ahol nincs félelem, nincs kényszer, nincs semmi mérhető, megfogható. Ez a hely mégis tele van tartalommal. Ebben a térben léteznek a fák is. Kinézek az ablakon és látom, ahogy a szél játszik a leveleivel. Olyan békésen viseli az élet dolgait, hogy az embert rögtön elönti az áhítat, ha ránéz.
Az állatok is a csendben élnek. Nem aggódnak a holnapi betevő falat miatt, nem aggódnak a ruháért. Bodri kutyám arca mindig mosolygós, mindig békés.
A csend elválaszthatatlan a békétől. Ezt a békét nem a világ adja nekünk, és nem békefenntartó erőknek köszönhetjük.
Templomokban is a csendet keresem, a csendet mely teret ad a mormogó imáknak, prédikációknak. Egyszer szeretnék egy olyan misét, ahol nem beszél senki egy órán át és figyelik a csendet. Ha senki nem dumál, akkor talán nem is vesznek össze dogmákon.