Agybaj elleni tanácsok (önmagamnak)

Tudom, hogy néha elkeseredsz és úgy érzed, hogy Téged senki sem szeret. Jól ismerem azt az űrt is, ami szívedben tátong és amit nagyon nehéz betömni világi dolgokkal. Számomra nem idegenek a téged körülvevő emberek sem, akik jól ismerik a gyenge pontjaidat és célzott döfésekkel egy perc alatt padlóra tesznek. Az én lelkemben is fel-fellobban a tisztító tűz és olykor én is elvonulok sebet nyalogatni.
De fölösleges harcolnod a pillanattal, ha már úgy is rád talált. Úgy nézzél szembe vele, mintha te hívtad volna be az életedbe és hagyd, hogy végezze a munkáját. Ha visszautasítod sértődött lesz és kísértetként visszajár hozzád.
És a körülményeket se hibáztasd soha. Ne gondolkodj azon, hogy mi lett volna ha másképp csinálod. Így csináltad és kész. Légy felnőtt, vállalj érte felelősséget.
És bocsáss meg nekik is, akik most ádáz ellenségnek látszanak. Észre kell venned, hogy ők is ugyanolyan betegségben szenvednek, mint Te. Ha mindig egymásra acsarogtok, csak egyre betegebbek lesztek. Öleld át Őket akkor is ha utálnak Téged. Nem tehetnek róla, hogy néha elszalad velük a ló, hisz Te is csak utólag veszed észre, hogy valakibe kardot döftél.
Segíts nekem szétszaggatni az öntudatlan sötétség hálóját. Cserébe tiéd lehet a Béke.

Éberség

Többnyire mindenkivel előfordul, hogy álmában olyan helyzeteket kell megéljen, amiből úgy érzi nincs kiút. Azokról a kilátástalan helyzetekről beszélek, melyek nagyon kétségbe tudják ejteni az álmodót és a végső megoldás csak az ébredés lehet. Az ébredés ez esetben igazi megváltás, hiszen valójában nincs is semmi veszély, kényelmesen fekszünk az ágyunkban, béke van.
Egy részünk viszont nagyon is benne volt az álomban: menekült, izzadt, szinte összeroppant a nyomástól. Minél nagyobb volt benne a rettegés, annál kevésbé látott megoldást a problémájára.
Csak az ébredés segíthetett. Ébredni pedig annyit jelent, hogy szélesebb látókörrel szemlélni a dolgokat. Ilyenkor minden álombeli gond jelentéktelennek látszik, egyáltalán nincs már súly, ami ránk nehezedhet.
Szokás szerint ezt is átvetítem az életre. Mi van akkor, ha az életből is fel lehet ébredeni? Nem volt olyan, hogy nagyon beszűkültünk és beleéltük magunkat egy adott problémába?
Azt hittük, hogy az életünk függ tőle de ha visszatekintünk, akkor csak egy vicces helyzetet látunk. És az benne a vicc, hogy mennyire komolyan vettük akkor.
Szerintem a legfontosabb dolog az életben az éberséggé fokozódott tudatosság. Mindig legyünk jelen és éljük meg a pillanatot, de ne csak résztvevők legyünk, hanem figyelők is. A figyelő egy magas toronyban üljön, ahol nem árthat neki a vad. Neki csak annyi a feladata, hogy figyel és megnyugatja a résztvevőt, hogy nem is annyira vészes a helyzet. Felülről ez sokkal jobban látszik.
Vannak persze helyzetek, amikor a Figyelő nem szól bele és nem nyugtatgat. Ez talán azért van, hogy a részvevő tényleg megtegyen minden tőle telhetőt. Ez is nagyon fontos szempont.
Résztvevőként nagyon jó érzés tudni, hogy van aki Figyel és ha kérjük megnyugtat.
Talán mindannyian figyelők vagyunk és mindig csak egy kis részünket küldjük tapasztalni. Mi nem sérülhetünk meg, de az a kis részünk mégis úgy érzi, hogy életveszélyben van. És ez jó, mert halhatatlanként megtapasztalhatjuk a halandók félelmét.

Boldogtalanság

A boldogtalanság egy nem létező dolog. Nem valami, hanem valaminek a hiánya. Olyan, mint a sötétség. Sötétség sem létezik, csak fényhiány.
Egy könyvben olvastam, hogy két oka lehet a boldogtalanságnak:

• nem kapjuk meg, amit akarunk
• megkapjuk, amit akarunk

Ha nem kapjuk meg, amit szeretnénk attól boldogtalanok vagyunk, ezt sokszor átéltük. Ez nyilvánvaló. Megdöbbentő viszont, hogy ha megkapjuk az ahított dolgot, akkor is boldogtalanok leszünk. Egy idő után ürességet érzünk, mert nem tesz boldoggá az a valami sem.
Folyamatosan azzal áltatjuk magunkat, hogy ha végre meglesz az új autó, a szép lakás, harmonikus kapcsolat, akkor majd végre teljesek leszünk.
És megkezdődik a hajsza, minden áron el szeretnénk érni a céljainkat. Közben csak a cél lebeg a szemünk előtt, nem látunk, nem érzünk semmit, csak a célt.
Elmulasztjuk észrevenni a pillanat ajándékait: a szél simogatását, egy illat érintését, egy finom falatot, egy érzéki csókot. Nem vesszük észre az üdítő levegőt sem, amit belélegzünk.
Minden létező pillanatot feladunk egy képért a fejünkben. És mit kapunk, ha elérjük a célt? Ürességet, céltalanságot. Hm...
Miért is adjuk fel a létezőt egy ábrándért?

Jelen lenni

Elgondolkodtam mit is jelenthet a "jelen" szavunk. Ekkor jutott eszembe egy másik szó: résen. Résen lenni annyit jelent, mint rátapadni a kerten található résre és mindent megfigyelni, ami történik. Résen szokott lenni a szomszéd öregasszony is, mert mindent tud ami az utcában történik. A résen át mindent megfigyelhet, ami fontos számára csupán a rés mérete szabhat határt ennek. Tehát aki résen van, az a résre tapad, használja a rést információszerzésre, megismerésre. Aki jelen van az a jeleket használja információgyűjtésre, a dolgok megértésre. A jelek jelképek formájában nyilvánulnak meg. A regi ember figyelt a jelekre, ezért sok mindent meg tudott jósólni. Pl. a szél irányából következtetett a közelgő esőre. A mai ember nem annyira figyelmes, rá ez nem jellemző. Az is igaz, hogy manapság nagy a háttérzaj és sokkal nehezebb észrevenni a jelt.
Miért is érdemes jelen lenni? Mert a jel, mindig a jelen időben létezik és ha nem vesszük észre, akkor lemeradhatunk a megismerésről.
Az ügyes diák figyel a jelekre, ezért tudatába kerül sok apróságnak és felfigyelnek rá a tanárok. A tanárok meg is jelölik őt és így lesz belőle jeles tanuló. Ellenkező esetben jelentéktelen lesz az ő szemükben és eltemetik egy jelöletlen sírba.
A jelek képesek beszélni is, ez a jelbeszéd. A blogomba a jelszavam segítségével tudok bejelentkezni. A jelszó egy jel a rendszer számára, amiből meggyőződhet hogy valóban én vagyok.
Most, hogy jelesre vizsgáztam össze-vissza beszélésből indulok a munkahelyemre, ahol nagyon kívánatos a jelenlétem.