Fiatalabb koromban néha akaratlanul belegondoltam, milyen is lehet elmúlni, megszűnni örökre. Ilyenkor mindig úrrá lett rajtam a szorongás, a félelem.
Máskor az örök élet reményével vigasztaltam magam, de az is félelmetes volt, amikor mélyebben belegondoltam. Arra gondoltam, hogy akármilyen jó is lesz, egyszer megunom. Ez az érzés is fájdalmas volt. Furcsa volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy melyik rosszabb: örökké lenni vagy többé soha nem lenni.
Ma már nem tudom elképzelni, milyen az örök halál. Nem tudom miért. Az örök élet gondolata is nagyon távol áll már tőlem. Csak egy megoldásom maradt, belefeledkezni az életbe és egyszerűen csak lenni. Itt és most. Mi mást tehetnék, hisz csak ez a pillanat létezik?
Máskor az örök élet reményével vigasztaltam magam, de az is félelmetes volt, amikor mélyebben belegondoltam. Arra gondoltam, hogy akármilyen jó is lesz, egyszer megunom. Ez az érzés is fájdalmas volt. Furcsa volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy melyik rosszabb: örökké lenni vagy többé soha nem lenni.
Ma már nem tudom elképzelni, milyen az örök halál. Nem tudom miért. Az örök élet gondolata is nagyon távol áll már tőlem. Csak egy megoldásom maradt, belefeledkezni az életbe és egyszerűen csak lenni. Itt és most. Mi mást tehetnék, hisz csak ez a pillanat létezik?
