Más, mint másolat

Ha az ember a "más" szó rokon értelmű szavait keresi, első körben az eltérő, különböző szavak jutnak az eszébe, pedig lehet, hogy valami egészen mást akar kifejezni.
Ha jobban belegondolunk, akkor a jelentése nem más, mint egy másolás végterméke, azaz a másolt dolog mása. Eredeti és mása két különböző dolog, de valahol belül mégis ugyanaz. Ha lemásolunk egy könyvet szóról szóra, akkor két könyvet látunk, de mindkettő ugyanazt az üzenetet hordozza. Egy Picasso festményről készített másolat ugyanazt a hatást váltja ki a műkedvelő emberben (vagy az átvert, sznob milliomosban), mint az eredeti.
Egy másolat lehet tökéletlen is, ha a másolás folyamán hibák csúsznak be, de ez nem szűnteti meg az eredeti és mása közötti mély kapcsolatot.
Most képzeletben beléptem egy tükörszobába és szétnéztem. Sok hozzám hasonló fickót látok, vannak nálamnál kövérebbek és soványabbak, magasabbak és alacsonyabak. Már-már tömegiszonyom van, de lassan tudatosul bennem, hogy valójában egyedül vagyok a teremben, mindenki más csak a kivetülésem.
Ilyen alapon az én képem is lehet valaminek a tökéletlen kivetülése. A teremtőmnek nem volt más dolga, mint megalkotni a tükörrengeteg, ami millió másolatot hozott létre saját képéből, a torzító tükrök segítségével pedig elérte, hogy ne lehessen egyértelműen felismerni őt a mások alapján. Így olyan érzése van, mintha sokan lenne, ezért nem unatkozik...

"Ha az élet-fölötti, különlét-fölötti világba akarsz hatolni, illetve élet-fölötti, különlét-fölötti, valódi lényedbe ( itt az ,,én" és a ,,más" szét nem választható ) : vigyázz, hogy a valóság helyett káprázatokba, ,,csodákba" ne keveredj."(W.Sándor).

Személyiség

Azon tűnődöm, hogyan határoztuk meg magunkat születésünkkor, tudtunk-e magunkról egyáltalán? Mennyi idősen mondtuk ki először, hogy "én" és mit éreztünk akkor?

Talán kezdetben csak egy üres vászon voltunk, érzés és gondolat nélkül, de vajon éreztük-e akkor hogy létezünk?
Jelenleg, amit önmagamból ismerek az csak festék, amit az élet fröcskölt a vászonra. Minden, amit sajátnak hiszek, azt mások kenték rám. A körülmények formáltak egyedivé és megismételhetetlenné.
Ha letörlöm a sarat és cukormázat, akkor mi marad belőlem? Ki lesz az, aki letörli az utolsó csepp festéket is? Kivágom magam alatt a fát vagy ott maradok tisztán és tudni fogok magamról?

Ki vagyok?

Gondolkodom, tehát vagyok?
Vagy talán csak nagy zajt csapok
S nem hallom a csendemet, csak a hamis énemet?

Ha minden kérget lehámozok,
A magomra rátalálok.
Hamis énnek érhetetlen,
De ott vagyok csak sérthetetlen,
Ahol most is mag vagyok.

Vagyok, aki mindig vagyok,
Létemből forrást fakasztok,
Fák nőnek ki belőlem, égig érők, vastagok,
madaraknak otthont adók.
ÉN csak egyre áradok, mindeneket befogadok,
Boldogságon is túl vagyok,
s látom már a gondolkodót,
átölelvén a halandót, adok neki maradandót.