Felelősség

Ha egy elő szervezetet darabokra vágunk, felboncolunk, akkor szinte törvényszerűen el fog pusztulni. A szavak felboncolása viszont más, hisz többségüket élettelen anyagként használjuk. És ha egy szó élettelen, akkor nyugodtan felboncolhatjuk, hisz nem ártunk vele. Sőt, a legtöbb esetben a szó életre kel és kivirágzik.

Ma a felelősség szavunkat fogom felboncolni:
felelősség - ?
felelős - az aki felel valamiért, megfelel valaminek
felel - egy cselekvés, ami által valaki a félhez egy másik felet illeszt, más szavakkal kiegészíti, teljessé teszi. Gondoljuk csak egy iskolai példára: a tanár felteszi a kérdést és várja feleletet. Ebben az esetben a felelet a kérdés kiteljesítője, párja, társa, másik fele. Ideális esetben a kérdés megtalálja a párját felelet formájában és a kör bezárul. A kérdésre adott válasz csak akkor válik feleletté, ha a tanár is elfogadja. Másképp csak mondtunk valamit, hogy leplezzük a tájékozatlanságunkat.
Tehát a kérdés megkéri a felelet kezét és ha a felelet igent mond, akkor azon nyomban felesége lesz és élnek boldogan, amíg meg nem halnak.
Ezek után világos, hogy a felelősség szó gyöke a fél (azaz valaminek a fele).
Az ember akkor vállal valamiért felelősséget, ha tudja, hogy ő okozta azt közvetlenül vagy közvetett módon. Ha jobban belegondolunk, akkor itt is egy megfeleltetésről van szó: az okozatot hozzárendelem egy okhoz, amihez közöm van. Ha azt gondolom, hogy ez az ok teljesen független tőlem és én pusztán az okozat elszenvedője vagyok, akkor nem zárul be a kör. Ez esetben adtam egy választ, ami nem minősül feleletnek. Persze ezzel csak magammal tolok ki, hisz csak a probléma fele van nálam: az okozat. Ezt úgy is nevezhetjük, hogy félelem.
Tehát, ha nem tudjuk hozzárendelni az okozatot egy általunk létrehozott okhoz, akkor félelemben maradunk, hisz úgy ér minket az okozat, mint derült égből villámcsapás.
Másra hárítani az okot: feleselés az élet törvényeivel. A feleselés érthetőbben kifejezve fölösölés, tehát fölösleges.

Újinfluenza

Egy ideje elkezdődött és még mindig tart a sertésinfluenza hisztéria. Igyekszem nem nézni tévét és nem olvasni híreket róla, de az ember nem lehet mentes a manipuláló információktól.
Értesülhetünk a médiából az újinfluenza tulajdonságairól: egy vírus okozza, a tünetei hasonlóak a hagyományos influenzáéhoz, de a szövődményeibe bele is lehet halni.

Ettől függetlenül manapság a Germán Új Medicináról olvasgatok, ami első látásra talán furcsa elméleteket tartalmaz, de ha az ember jobban megvizsgálja, nagyon is logikus rendszer.
A GNM azt mondja, hogy minden "betegség" (ami nem mérgezés, vagy nem örökölt nyavaja) egy bizonyos megrázkódtatással, konfliktussal indul. Kisebb konfliktusok kisebb elváltozásokat okoznak, súlyosabb konfliktusok akár rákot is.
Az Újmedicina emberei rendelkeznek egy térképpel is arról, hogy milyen típusú konfliktus, milyen típusú betegésget okozhat. A betegséget valójában nem is betegségnek nevezik, mert állítólag minden elváltozásnak biológiai értelme van.
Ha az ember rájön, hogy mi okozza a "betegségét" és ha sikerül azt feloldania, akkor az agy parancsot ad az elváltozás helyreállítására.

A GNM fórum influenzával kapcsolatos témája:

"A GNM Központban már több ezirányú esetfeltárás történt. Az "influenzások" konfliktusai: "Hideg idők járnak, útálom a hideget... Utálom beszívni a hideg levegőt... Félek, hogy megfázok a hidegtől... Félek, hogy elkapom az influenzát. (!)" Tipikusan orral, orr belsejével kapcsolatos konfliktus! A taknyolás pedig egyértelműen gyógyulási tünet."

http://www.ujmedicina.hu/forum/index.php/topic,105.0.html

Na és hogyan lehet ebbe belehalni? Egyszerű. Halálfélelmi konfliktus - ami érdekes módon tüdővel kapcsolatos elváltozásokat okozhat és véletlenül az újinfluenza szövődményei is többnyire tüdőben keletkeznek.

http://www.ujmedicina.hu/forum/index.php/topic,10.0.html


Tehát a képlet: az influenza minden ősszel megjelenik, amikor beállnak a hidegek (a vírus nyáron szabadságon van). És ha ez társul egy média általi félelemkeltéssel és halálhírekkel, akkor az emberek egy nagy része rettegni kezd. Mi van ha én is elkapom és belehalok? Halálfélelmi konfliktus -> szövődmények -> halál -> halálhírek -> halálfélelem -> még több halál.
Gazdasági szempontból persze jó, mert sok védőoltást el lehet adni és ez jót tesz a gyengélkedő GDP-nek.

Megjegyzés: még én sem vagyok 100%-ban meggyőződve a GNM igazságáról, de egyelőre nem találtam hibát az elméletben.
Ja, és engem is félelemmel töltött el a hír, amikor a tévében bemondták, hogy meghalt egy terhes (=áldott állapotban lévő) anyuka, de egyelőre nem hiszem, hogy egy vírus okozta.

Halál

A mai, önmagából kifordult ember nem szeret a halálról beszélni. Nagyon kényes témának tekintik és igyekeznek gyorsan elterelni a beszélgetést valamilyen más irányba. Struccpolitika.
Attól, hogy homokba dugjuk a fejünket a halál nagyon is létezik. Életünk egyik legfontosabb része a születés mellett. Halál nélkül nincs értelme megszületni. Milyen is lenne, ha belélegeznénk a friss levegőt és magunkba kellene tartani a végtelenségig? Szükségünk van a kilégzésre a megkönnyebbüléshez.
Ha az ember saját haláláról beszél, akkor is kétségbeesik a hallgatóság és csak úgy sugárzik belőlük az ijedséggel társult sajnálat. Talán közel állnak hozzánk és félnek az elvesztésünktől vagy talán eszükbe jut a saját haláluk, amivel eddig nem igazán mertek szembenézni.
Tudom, tudom. Nagyon fájdalmas elveszíteni valakit akit szerettünk, tiszteltünk. És könnyezünk is, hogy megkönnyebüljünk. Így van ez rendjén.
De nem bújhatunk el a halál elől. Ez az egyetlen dolog, amiben biztosan részünk lesz a dolgok mai állása szerint. Nem tudjuk a pontos dátumát és ettől lesz igazán izgalmas. Nem számít, hogy fiatalok vagyunk vagy öregek, bármelyik pillanatban elérkezhet hozzánk. Kapálózhatunk, harcolhatunk ellene, mégsem tudjuk megmenteni magunkat.
Ha úgysem nyerhetünk ellene, akkor én azt mondom: haljunk meg hősként, méltóságteljesen, gerincesen.
Amit a nagy Kaszás elvehet tőlünk azt előbb vagy utóbb ugyis elveszítjük. Igen drága testünket is, amit egész életünkben akkora becsben tartottunk. Hiába mumifikáltatjuk, amikor meghalunk az már nem a miénk.
Hiába szeretnénk elérni, hogy emlékünk tovább éljen. Akik emlékeznek ránk azok is meghalnak egyszer.
A mai világban a testünk a fontos, azért aggódunk, hogy szép legyen a sírunk, legyenek rajta virágok, legyen ki gondol ránk világításkor, legyen aki boldogan megemlékezik rólunk majd.
Ez az egoizmus legkifinomultabb formája.
Ha beleszólhatnék a saját temetési ceremóniámba szívesen megtennem, de úgysem hallgatnának rám.
Hiába mondanám, hogy ne pazarolják a fát koporsóra, hogy könnyebben tudjam visszaadni a testemet a természetnek, nem kellenek a csillogó-villogó temetkezési kellékek,
nem kellenek különleges virágok a síromra, elég ha egy fa vagy épp a zöld fű építkezik testemből.

Ami halandó bennünk, annak meg kell halnia.
De meggyőződésem, hogy van egy részünk, ami sosem született. Ami mindig VAN. Nem tudom megfogni, értelmemmel nem tudok közelíteni hozza, csak tudom, hogy VAN.