Tavalyi élmény

Eszembe jutott egy tavalyi élményem, amihez hasonlót az addigi életemben nem tapasztaltam.
Valaki meghívott egy bizonyos csoportot, akik egy rockoratóriumot adtak elő nálunk. Én is elmentem, hisz falun nem gyakori az ilyen esemény. Bevallom őszintém,  nem számítottam magas színvonalra. Tévedtem...
Ültem a hátsó padban, néztem és hallgattam. A szöveg ki volt vetítve, tisztahangú és tisztaszemű fiatalok énekeltek. Én pedig csak küszködtem a könnyeimmel. Nyeltem, nyuvadoztam, szimmogtam. Mindezt úgy, hogy lehetőleg senki se lássa, hisz férfiember vagyok és egy férfi nem bőghet. Legalábbis így vagyunk szocializálódva errefelé (is). Közben összeakadt a tekintetem egy-egy előadó tekintetével és valamilyen szinten összekapcsolódtam velük. Aztán előlük is bujkálni kezdtem, hogy ne lássák a könnyeimet.
Végigkönnyeztem az előadást, de néha a zokogás is rám akart törni. De én erős vagyok, visszatartottam.
Aztán felgyúlt a villany és mindenki igyekezett kimenni a teremből. Én pedig beálltam a kultúrház egyik sarkába, hogy ne lássák, hogy nézek ki. Valamilyen zugot kerestem, ahol kiengedhetem az érzést. Hadd menjen.
Nem találtam helyet, de már egyre kevesebben voltak bent és gondoltam kisurranok az ajtón, kívül ugyanis sötét volt. Erre ott termett az egyik szereplő, egy fiatal legény. Zokogott. Lekezelt velem és azt mondta, hogy: köszönjük, hogy eljött. Talán az én könnyezésem kavarta fel őt is, nem tudom. De ettől a gesztustól majdnem le kellett üljek... Hazafelé az úton könnyezve röhögtem örömömben, mintha be lettem volna szívva.

Köszönöm annak a csapatnak és annak az ismeretlen ismerősnek. Isten áldja őket.

Gyöngyvirágos a türei nagytemplom

Egy kis érdekesség: Tcha Limberger egy belga származású zenész, aki a kalotaszegi népzene szerelmese. Rendszeres résztvevője a kalotaszentkirályi táboroknak és már úgy játsza, énekli az ottani zenét, mintha egy kalotaszegi zenész család sarja lenne.
Megtanult magyarul (Braille írással fordított nyelvkönyvből, mert a fizikai szemeivel nem lát) és állítólag most itt él Erdélyben.
Érdekes, hogy egyesek külföldre költöznek, mert itthon nem találják a helyüket, de egy "idegen" annyira érdekesnek találja kultúránk ezen szeletét, hogy ide is költözik.



Gyöngyvirágos a türei nagytemplom,
Te vagy benne a legszebb virág galambom.
Úgy elnézlek te gyönyörű virágszál,
Azt se tudom hogy a pap mit prédikál.
Aranycsatos imakönyv a kezedbe,
Isten tudja, mi van a te szívedbe.

Kék virágos a mérai temető,
Engem temessenek oda legelőbb,
Engem elől, a zután a babámat,
Ne keressen más szeretőt magának.

Háromszor is elindultam s elmentem,
Ablakidhoz még közel sem mehettem,
A kapuban úgy elfogott valami,
Hogy egy árva szót sem tudtam szólani.

Egy kis kalotaszegi

Az egyik hozzászólás a videó alatt:
"Az *******************, hogy ez mekkora nóta. Meg a jányok ahogy énekelnek. Kész vagyok. Minden porcikájukat áldja meg a Jóisten. Ordítanám mint a vadszamár. Csak a családom nem érti miért vagyok felspanolva......gyerekek....r­espekt..."

Én meg tudom érteni a lelkesedését :)

Zene

Köszönöm a zenét

Van úgy, hogy az ember össze van zavarodva és tele van olyan kérdésekkel, amit még ő maga sem tud megfogalmazni. Ilyenkor a legjobb, ha alszunk rá egyet.
Én aludtam egyet és választ kaptam a kérdéseimre.
Az álom:
Angol órán vagyok és megérkezik a tanár. Nem értem mit keresek én egy osztályteremben, tini gyerekek között. A tanár kiadja a feladatot: írjunk esszét egy zeneszámról, amit a padunkban található fülhallgató segítségével hallgathatunk meg. Kiveszem a fülhallgatót és belehallgatok. Felismerem a számot: Abba - Thank you for the music. Hallgatom a számot és írom a szövegét, hogy majd tudjam kidolgozni. Közben rengeteg ötletem születik az esszével kapcsolatosan, csak jönnek a gondolatok, érzések. Nem győzöm írni. Angolul írok, de magyar szavak jelennek meg a papíron. Visszanézve undorodom a kézírástól, mert nagyon csúnya és torz, mintha nem is az enyém lenne.
A padtársam egy fiatal lány, akit csak futólag ismerek. Másolja az én munkámat. Engem elgondolkodtat: hogy létezik, hogy belőle semmilyen gondolatot nem hoz ki ez a szám?

Az ateisták most azt mondanák, hogy az emberi agy nagyon összetett szerv és megalkotott egy álmot a tudatalatti ismereteim alapján, hogy feloldja a problémáimat.
Szerintem is összetett szerv, de ezt az álmot nem ő alkotta. Ő csak felfogott egy üzenetet (ami ki tudja honnan jött) és számomra érhető filmet készített belőle.

Köszönöm a zenét.

Zene

Zene nélkül mit érek én? - kérdezi Máté Péter. Én is egyre inkább érzem, hogy zene nélkül élettelen vagyok, nem táncolnak a sejtjeim. Talán ezért fogtam neki zongorázni, ezért él bennem a vágy arra, hogy tudjam magam kifejezni hangszerek segítségével (ha már másképp nem tudom).
Ahogy az életben van szomorúság és boldogság, úgy van a zenében is mély és magas hang. A mély és magas hangok váltakozása adja meg az élet ízét, harmóniáját. De ez nem mindig tudatosul az emberben és ha csak egy hangra figyel, akkor nem érzi át az élet hihetetlen játékát, amint sorra megszólaltaja lelke húrjait.

A szférák zenéjét meg nem hallottam, de biztos kimondhatatlanul szép. Egyelőre csak földi zenéket hallgatok, bár sok közülük égi eredetű.

Ha klasszikus zenét hallgatok, akkor érzem, hogy a lelkemben megszólalnak az egészen finom húrok, csendesen. Feloldódik a feszültségem és visszatalálok önmagamhoz.
Ha éppen magyar népzenét hallgatok, magyar lelkemmel találkozok. Érzem, ahogy átitatja minden sejtemet és magára ismer genetikai örökítőanyagomban.
A könnyűzene könnyebbé teszi a világi életemet, segít beilleszkedni az emberi társadalomba, elviselhetővé teszi a kalitkámat.
A rock segít kiengedni a gőzt, lelkem vastagabb húrjait mozgatja meg, lerázva magáról a sok mocskot.

Sokáig azt vallottam, hogy a gépzene nem is zene, mert nem vált ki érzéseket az emberből. Aztán be kellett látnom, hogy ez nem egészen így van. A club zenétől (zene?) például rossz közérzetem lett és hányingerem. Nem is tudtam sokáig elviselni.

Végezetül pedig lássunk néhány példát :)