A nagy terv

Az utóbbi években egyre gyakrabban érzem, hogy tennem kéne valamit Székelyföld és az erdélyi magyarság érdekében. Néha órákon át agyalok egy terven, egy stratégián, ami mentes a politikától, és minden igaz, magyar ajkú ember bele tud kapcsolódni.
Hogy miért is kéne megmenteni az erdélyi magyarságot? Mert Erdély a magyarság nélkül sokkal silányabb, szegényebb hely lenne. Szükség van arra a színre, amit csak mi tudunk adni ennek a régiónak. Nem hagyhatjuk kifakulni, elszürkülni, eltűnni ezt a színt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él, megélhetési gondokkal küzd. Ilyen körülmények között nyilván nem az a legfontosabb dolguk, hogy a magyar közösséggel törődjenek. Van olyan stratégia, ami ezeken az embereken is segít, mindezt úgy, hogy ők is segítsék a magyar közösség felemelkedését? Jó kérdés.
Tudok arról, hogy "kedves" politikusaink is dolgoznak székelyföld-stratégiákon. Talán vannak kisebb eredmények is, amit úgy állítanak be, mint valami óriási előrelépést. Az apró eredményekkel meg lehet tölteni egy kampányfüzetet, így további négy évre be van biztosítva az állásuk. Ezért lenne célszerűbb civil emberekre hagyni a NAGY TERV megalkotását és a politikusok csak a végrehajtásban segítenének (ha szeretnének mandátumhoz jutni).

Hogy milyen területekre kellene kitérjen a terv?

Közös jövőkép, gazdaság, kultúra, demográfia? Környezetbarát és emberbarát élet? Ilyenkor ezer dolog jut eszembe és csak nagy erőfeszítések árán tudok kilépni a gondolatok fogságából.


Ha valaki tud gyógyszert az idealizmusom ellen, kérem, jelezze!

Miért is akarok másokat megmenteni, ha magamat sem tudom?
Meg lehet menteni valakit akarata ellenére?
Milyen jogon pofázok én nagy stratégiákról, amikor a közvetlen környezetemben sem tudtam elindítani semmit ez ügyben?
Rossz helyre születtem? Álomvilágban élek?
Bekattantam?
Egyedül vagyok? Vagy még nem értem meg arra, hogy találkozzak társakkal?
Vajon, nemes ez a cél? Vagy csak jól álcázott önzőség?