Emlékezés

Lehet, hogy már írtam régebb egy bizony cigánycsaládról, amelyik más, mint a többi. Amióta az eszem tudom, ez a család szegényen, de becsületesen élt. Akárkit megkérdezhetnénk a faluban, mindenki pozitívan nyilatkozna róluk. A családfő, aki maga is egy lapattant cigánytelepről származott, megmutatta, hogy ki lehet törni abból a közegből és nem az uzsoráskodás irányába, hanem a nehéz, de becsületes élet irányába. Azt nem tudom, hogy pontosan kinek az érdeme, hogy ez a család más lett, mint a többi. Talán a feleségnek is köszönhető, hogy a jó úton tartotta a családot, de a család bármelyik tagjáról sugárzott a becsületesség. És ez akkora szó, hogy nem lehet csak úgy elmenni a téma mellett. Mert a cigány közösség 99.9%-áról egészen  másképp vélekedik a falu, mégpedig  úgy, hogy: ha reggel nem, este úgyis cigány.
Ez a család más. Becsületesen dolgoztak a szülők is, a gyerekek is. A lányuk a helyi iskolában jó tanuló volt, elvégezte a gimnáziumot és leérettségizett. És sokkal nehezebb dolga volt, mint egy "fehérnek", mert a közeg, ahonnan ő indult az egy lenézett, megbélyegzett közösség volt. Nyilvánvalóan ez a közösség jogosan volt megbélyegezve, hisz nem beszélhetünk előítéletről, inkább pár száz éves tapasztalatról. Ebből a megbélyegzett közösségből kitörni csak az igazán nagy emberek képesek.
A szomorú az egészben, hogy a családfő pár hete önként vetett véget az életének, ami egy kicsit fáj nekem is. Tudom, hogy beteg volt és nagyon szenvedett, talán orvoshoz sem nagyon akart menni egy megvetett közösség tagjaként, de akkor is kicsit rosszul esett, hogy egy becsületes, munkás  élet után az utolsó száz méteren adta fel a harcot. Ha létezik túlvilág és valamiféle igazság a létben, akkor úgy gondolom, hogy értékelve lesz az az erőfeszítés, amit Ő kifejtett az élete során.

Becsület

Tavasszal több román teherautó jön mifelénk pityókáért. A piac által megszabott ár nagyon alacsony, hisz székely részről elég nagy a kínálat és a melegek miatt sűrgősen kellene szabadulni az árútól, román részről pedig alacsonyabb a kereslet, aminek szintén több oka van. Egyrészt rengeteg krumpli érkezik külföldről, másrészt a székelyek többsége kicsiben gazdálkodik, összefogásra csak nagy veszély esetén hajlamos, így a románoknak nincs könnyű dolga, ha össze akarnak gyűjteni egy rakomány pityókát.
A felvásárlók nagyon ki vannak tanulva és egyre kifinomultabb módszerekkel verik át a gazdákat a nagyobb nyereség érdekében. Persze a székely gazdák között is akadnak olyanok, akik átverik a felvásárlókat és utólag még hencegnek is vele. Az egyik pl. egy társaságban azzal dicsekedett, hogy a krumplis zsákok közepét apró krumplival rakta meg és így verte át az oláh vásárlót. Szerencsére valaki rögtön rá is szólt: hogy az ilyennel nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni.
Vannak nagyobb termelőink is, akik az agyonműtrágyázott, agyonmérgezett termékeiket adják el lelkiismeret-furdalás nélkül. Megenni nem jó, de eladni igen... Ez a felfogás szerintem akkor sem elfogadható, ha az egész világon ez a trend. Azt kellene másokkal megetetni, amit mi is szívesen megeszünk.
Attól, hogy én magasból teszek az összetákolt román "nemzetállam" intézményére és a barnabőrű, tökmagot köpködő románokat nem tartom követendő példának, tudom, hogy ha egy román falucskában döglődnék étlen-szomjan, akkor akadna egy románul beszélő, "irgalmas szamaritánus", aki segítene rajtam.
A pityókafelvásárló román is ember, ezért jónak tartom, ha a székely ember normálisan elbeszélget vele, vásár után megkínálja egy pohár vízzel, sörrel, kávéval. Ettől még átverhet, ha nem vagyok résen, de ez már az ő problémája, hisz mindenkinek megfizetnek érdemei szerint.
Én azt szeretném, ha a jó hírünket vinnék haza és egy román családi ünnepen elbeszélnék a rokonaikkal, hogy azért ezek a székelyek jó emberek. Vendégszeretők, dolgosak, becsületesek. Igaz, hogy irredenták és veszélyeztetik Románia területi egységét, de ettől eltekintve jó emberek.