Temetés

Temetésre megyünk egy nagy tömeggel. A szüleim is jönnek velem. Kicsit szomorúnak tűnnek, de szeretnék, ha minden botrány nélkül lezajlana. Kiderül, hogy az én temetésemre megyünk. Apropó, elég furán is érzem magam, nagyon le vagyok gyengülve. Megérkezünk a színhelyre, egy ismerős udvar a nagy kanyar mellett. Az udvaron van a ravatalom, elfoglalom helyem a koporsóba. De nem hosszan fekszem bele, csak beleülök keresztbe. Hallgatom a gyászszertartást. Hirtelen vizelési ingerem támad, ezért elmegyek a hátsó udvar kapujához és elvégzem a dolgomat. Addig a gyászoló egybegyűltek folytatják a ceremóniát. Vizelés után nem megyek vissza a helyemre, inkább leülök egy asztal mellé, ahol ismerősök vannak. Egy fiatal, ismerős lány rámborulva sír. Nem értem miért.
Fáradtnak érzem magam és várom már a halál pillanatát, ami leveszi rólam a súlyokat. De nem akar jönni. A gyászolók közül valaki szemrehányóan rám szól: ideje lenne meghalni vagy legalább belefeküdni a koporsóba, mert mindenki nem ér rá egész nap itt ülni.

Erre felébredtem és elmentem pisilni.

Visszafeküdtem és ugyanazon a környéken találtam magam. A kanyarban nagy baleset történt, sok autó összetört. Az én autóm valahogy megúszta a dolgot, de mégis egy kétlovas szekérrel mentem haza.