- tavaly, év elején ki voltam küldve Budapestre, dolgozni. 3 hónapra.
- utána házfelújítás, itthon
- kertészkedtem is, amennyire az időmből telt, a munkahely és a házfelújítás mellett.
- nyaralás? Erre nem volt idő.
- megnősültem (augusztus)
- nászút? halasztva, nem fért bele az időbe
- zenét tanulok ( intézményes keretek között ) népi brácsa szakon
- télen focizni is járogatok, a testmozgás és a társaság miatt
- jobbagyféltekés rajzot tanulok, könyvből
- folyamatosan dolgozom a felfedezett hibáimon
- vannak rövid- és hosszútávú terveim
BÚÉK.
2014. január 16., csütörtök
2013. február 4., hétfő
Eseményvezérelt programozás
Mi lenne, ha a programozói ismereteket alkalmazni tudnánk saját személyiségünk javítására?
Tegyük fel, hogy van egy esemény vagy eseménytípus, amire mindig rosszul reagálunk, de ez csak utólag tudatosul bennük. Azért csak utólag, mert automatikus, nem mi irányítjuk.
Az élet egy programozó. Észrevétlenül belénk kódolja hogy milyen eseményre milyen választ adjunk. Milyen eseményre gondolok? Csak egy példa:
Esemény: kapsz egy gennyes, szutykos, szar munkát, rövid határidővel.
Erre meghívódik a belédégetett eseménykezelő program, ami több lépésben fut le:
Nos, tegyük fel, hogy ezt programozta beléd az élet válaszreakcióként. Mit tehetsz, ha felismered, hogy ez így sehova sem vezet?
Ha jó programozó vagy, írhatsz saját kezelőt az eseményhez:
Ha megvan a saját kezelő, akkor nincs más dolgunk, mint hozzákapcsolni az eseményhez. Bele kell égetni a tudatalattinkba, hogy ha felbukkan egy ehhez hasonló esemény, akkor kigyúljon a nagy piros lámpa a fejünkben. HOPPÁ, kigyúlt a lámpa, ez egy olyan esemény, amihez írtam saját kezelőt. Akkor ezentúl a sajátom fusson le.
Lehet, hogy elsőre nem ég bele elég mélyen a tudatalattinkba és jön egy esemény, amit nem sikerül elkapnunk. Ez esetben a régi, jól kitaposott idegpályák elvezetnek minket az automatikus reakcióhoz.
De ne bánkódjunk! Utólag is tudatosíthatjuk, hogy az ilyen típusú eseményt is a saját kezelőnkkel akarjuk megválaszolni a következő alkalommal.
Ha sikerül egy eseményhez saját kezelőt csatolni, akkor minden, rosszul kezelt eseményünkhöz készíthetünk saját kezelőt. Ha valamelyik kezelő nem tökéletes, javíthatunk rajta. Mi vagyunk a programozók, vagy nem?
Tegyük fel, hogy van egy esemény vagy eseménytípus, amire mindig rosszul reagálunk, de ez csak utólag tudatosul bennük. Azért csak utólag, mert automatikus, nem mi irányítjuk.
Az élet egy programozó. Észrevétlenül belénk kódolja hogy milyen eseményre milyen választ adjunk. Milyen eseményre gondolok? Csak egy példa:
Esemény: kapsz egy gennyes, szutykos, szar munkát, rövid határidővel.
Erre meghívódik a belédégetett eseménykezelő program, ami több lépésben fut le:
- érezd szarul magad, hisz minden okod megvan rá
- rinyálj, mint egy plázacica
- te egy áldozat vagy, nem tehetsz semmiről
- szidjál valakit és ellenkezzél a feladattal
- undorodjál ettől a munkától
- éjjelenete hánykolódjál az ágyban, legyenek rémálmaid
- betegedítsd meg magad fizikailag is
Nos, tegyük fel, hogy ezt programozta beléd az élet válaszreakcióként. Mit tehetsz, ha felismered, hogy ez így sehova sem vezet?
Ha jó programozó vagy, írhatsz saját kezelőt az eseményhez:
- kiiktatsz magadból minden ellenkezést és elfogadod a feladatot
- tudatosítod, hogy kizárólag te vagy a felelős az életed minőségéért
- fejlődési lehetőséget látsz benne, hisz a nehéz helyzetek erősítik leginkább a jellemet
- alkimistát játszol, aki a sárból is képes aranyat csinálni
- tudatosítod magadban, hogy senkit sem próbálnak meg erején felül
- teszed a dolgod és hiszed, hogy képes vagy rá
- tervezel, keresgélsz, részproblémákat oldasz meg
- a lehető legtöbbet kihozol magadból, így nem lehet bűntudatod
- megoldod a feladatot és következő szintre lépsz. Ha ez mégsem sikerül, erőt és tapasztalatot gyűjtöttél az következő hasonló jellegű feladatra
Ha megvan a saját kezelő, akkor nincs más dolgunk, mint hozzákapcsolni az eseményhez. Bele kell égetni a tudatalattinkba, hogy ha felbukkan egy ehhez hasonló esemény, akkor kigyúljon a nagy piros lámpa a fejünkben. HOPPÁ, kigyúlt a lámpa, ez egy olyan esemény, amihez írtam saját kezelőt. Akkor ezentúl a sajátom fusson le.
Lehet, hogy elsőre nem ég bele elég mélyen a tudatalattinkba és jön egy esemény, amit nem sikerül elkapnunk. Ez esetben a régi, jól kitaposott idegpályák elvezetnek minket az automatikus reakcióhoz.
De ne bánkódjunk! Utólag is tudatosíthatjuk, hogy az ilyen típusú eseményt is a saját kezelőnkkel akarjuk megválaszolni a következő alkalommal.
Ha sikerül egy eseményhez saját kezelőt csatolni, akkor minden, rosszul kezelt eseményünkhöz készíthetünk saját kezelőt. Ha valamelyik kezelő nem tökéletes, javíthatunk rajta. Mi vagyunk a programozók, vagy nem?
2013. január 10., csütörtök
2013. január 2., szerda
Tavalyi élmény
Eszembe jutott egy tavalyi élményem, amihez hasonlót az addigi életemben nem tapasztaltam.
Valaki meghívott egy bizonyos csoportot, akik egy rockoratóriumot adtak elő nálunk. Én is elmentem, hisz falun nem gyakori az ilyen esemény. Bevallom őszintém, nem számítottam magas színvonalra. Tévedtem...
Ültem a hátsó padban, néztem és hallgattam. A szöveg ki volt vetítve, tisztahangú és tisztaszemű fiatalok énekeltek. Én pedig csak küszködtem a könnyeimmel. Nyeltem, nyuvadoztam, szimmogtam. Mindezt úgy, hogy lehetőleg senki se lássa, hisz férfiember vagyok és egy férfi nem bőghet. Legalábbis így vagyunk szocializálódva errefelé (is). Közben összeakadt a tekintetem egy-egy előadó tekintetével és valamilyen szinten összekapcsolódtam velük. Aztán előlük is bujkálni kezdtem, hogy ne lássák a könnyeimet.
Végigkönnyeztem az előadást, de néha a zokogás is rám akart törni. De én erős vagyok, visszatartottam.
Aztán felgyúlt a villany és mindenki igyekezett kimenni a teremből. Én pedig beálltam a kultúrház egyik sarkába, hogy ne lássák, hogy nézek ki. Valamilyen zugot kerestem, ahol kiengedhetem az érzést. Hadd menjen.
Nem találtam helyet, de már egyre kevesebben voltak bent és gondoltam kisurranok az ajtón, kívül ugyanis sötét volt. Erre ott termett az egyik szereplő, egy fiatal legény. Zokogott. Lekezelt velem és azt mondta, hogy: köszönjük, hogy eljött. Talán az én könnyezésem kavarta fel őt is, nem tudom. De ettől a gesztustól majdnem le kellett üljek... Hazafelé az úton könnyezve röhögtem örömömben, mintha be lettem volna szívva.
Köszönöm annak a csapatnak és annak az ismeretlen ismerősnek. Isten áldja őket.
Valaki meghívott egy bizonyos csoportot, akik egy rockoratóriumot adtak elő nálunk. Én is elmentem, hisz falun nem gyakori az ilyen esemény. Bevallom őszintém, nem számítottam magas színvonalra. Tévedtem...
Ültem a hátsó padban, néztem és hallgattam. A szöveg ki volt vetítve, tisztahangú és tisztaszemű fiatalok énekeltek. Én pedig csak küszködtem a könnyeimmel. Nyeltem, nyuvadoztam, szimmogtam. Mindezt úgy, hogy lehetőleg senki se lássa, hisz férfiember vagyok és egy férfi nem bőghet. Legalábbis így vagyunk szocializálódva errefelé (is). Közben összeakadt a tekintetem egy-egy előadó tekintetével és valamilyen szinten összekapcsolódtam velük. Aztán előlük is bujkálni kezdtem, hogy ne lássák a könnyeimet.
Végigkönnyeztem az előadást, de néha a zokogás is rám akart törni. De én erős vagyok, visszatartottam.
Aztán felgyúlt a villany és mindenki igyekezett kimenni a teremből. Én pedig beálltam a kultúrház egyik sarkába, hogy ne lássák, hogy nézek ki. Valamilyen zugot kerestem, ahol kiengedhetem az érzést. Hadd menjen.
Nem találtam helyet, de már egyre kevesebben voltak bent és gondoltam kisurranok az ajtón, kívül ugyanis sötét volt. Erre ott termett az egyik szereplő, egy fiatal legény. Zokogott. Lekezelt velem és azt mondta, hogy: köszönjük, hogy eljött. Talán az én könnyezésem kavarta fel őt is, nem tudom. De ettől a gesztustól majdnem le kellett üljek... Hazafelé az úton könnyezve röhögtem örömömben, mintha be lettem volna szívva.
Köszönöm annak a csapatnak és annak az ismeretlen ismerősnek. Isten áldja őket.
2012. december 31., hétfő
Kezdet
Nos, nem jött el a vég, nem érkezett meg a 10. bolygó, nem szállták meg a Földet a Szíriusziak/szürkék/zöldek/hüllőlények (ha igen, engem nem értesítettek), nem nyíltak meg csillogó-villogó dimenziókapuk, melyeken át angyalok repülhettek volna hozzánk sültgalambot készíteni. Mi lehetett az oka, hogy valakik elindították ezt a 2012 cirkuszt és miért volt annyi vevő rá? Miért terjesztették olyan sokan a mesét? Kik indították el?
Vajon azért indították el, hogy sok ember kezdjen hinni egy jobb világ felépítésének a lehetőségében? Vagy inkább azért, hogy ne csináljunk semmit, hisz változás magától jön, amint megemelkedik a "rezgésszint"? Félelmet akartak generálni vagy netán reményt adni a nyájnak?
Vajon volt valami stratégia a terjesztésre vagy előre tudták, hogy szinte magától fog terjedni? Szó, ami szó, elég sokan kapcsolatba léptek a szellemvilággal és megosztották az "értékes" üzeneteiket. Sajnos ezeket az üzeneteket csak a fejlettebb lelkek értik, akik már alapból tisztában vannak a fogalmakkal. Én őszintén bevallom, hogy bár ezekből az üzenetekből soha nem értettem semmit, eleinte mégis olvasgattam. Aztán frissült a tűzfalam és simán megvéd az ilyesmitől: FIGYELEM! IDŐRABLÓ ÍRÁS, HAGYD EL AZ OLDALT!
Már egy ideje nem várom a világvégét és a külső körülmények változását sem, amelyek jobbá teszik a világomat. Igen, az én világomat. Ki fogja megváltoztatni az én saját világomat? A politikusok? Az egyházak? A guruk? A szomszéd néni?
Azt kezdtem érezni, hogy van beleszólásom az életembe. Tudom szabályozni a gondolkodásomat. Úgy ítélem meg a helyzetemet, ahogy nekem tetszik. Felelősséget vállalok a körülményeimért. Csak és kizárólag én vagyok a felelős azért, ami velem történik. Nincsenek ellenségeim, a világ nem esküdt össze ellenem. Én voltam saját magam ellensége. Én martam magamat belülről, mégis másnak panaszkodtam.
Most kezembe vettem a gyeplőt. Van gyeplő. Ha nem lenne, akkor senki sem kérhetne számon az eltékozolt talentumokért.
Vajon azért indították el, hogy sok ember kezdjen hinni egy jobb világ felépítésének a lehetőségében? Vagy inkább azért, hogy ne csináljunk semmit, hisz változás magától jön, amint megemelkedik a "rezgésszint"? Félelmet akartak generálni vagy netán reményt adni a nyájnak?
Vajon volt valami stratégia a terjesztésre vagy előre tudták, hogy szinte magától fog terjedni? Szó, ami szó, elég sokan kapcsolatba léptek a szellemvilággal és megosztották az "értékes" üzeneteiket. Sajnos ezeket az üzeneteket csak a fejlettebb lelkek értik, akik már alapból tisztában vannak a fogalmakkal. Én őszintén bevallom, hogy bár ezekből az üzenetekből soha nem értettem semmit, eleinte mégis olvasgattam. Aztán frissült a tűzfalam és simán megvéd az ilyesmitől: FIGYELEM! IDŐRABLÓ ÍRÁS, HAGYD EL AZ OLDALT!
Már egy ideje nem várom a világvégét és a külső körülmények változását sem, amelyek jobbá teszik a világomat. Igen, az én világomat. Ki fogja megváltoztatni az én saját világomat? A politikusok? Az egyházak? A guruk? A szomszéd néni?
Azt kezdtem érezni, hogy van beleszólásom az életembe. Tudom szabályozni a gondolkodásomat. Úgy ítélem meg a helyzetemet, ahogy nekem tetszik. Felelősséget vállalok a körülményeimért. Csak és kizárólag én vagyok a felelős azért, ami velem történik. Nincsenek ellenségeim, a világ nem esküdt össze ellenem. Én voltam saját magam ellensége. Én martam magamat belülről, mégis másnak panaszkodtam.
Most kezembe vettem a gyeplőt. Van gyeplő. Ha nem lenne, akkor senki sem kérhetne számon az eltékozolt talentumokért.
2012. december 18., kedd
2012. december 15., szombat
Don Quijote
Igen, vannak napok, amikor úgy érzem magam, mint Don Quijote. Harcolok a valós vagy valósnak vélt démonokkal és az emberek röhögnek rajtam. Szegény pára, mennyire el van tévedve - gondolják magukban. És van joguk ezt gondolni, hisz én is épp ezt gondolom róluk.
Persze az ilyen buggyant lovagok mellé mindig kerülnek sanchok is, akik félig-meddig hisznek is a mesékben, de azért magukban ők is megkérdőjelezik az uraság épelméjűségét.
Tegyük fel, hogy a világ nem ellenséges és nincsenek olyan csoportok, akik összeesküdtek ellenünk. Máris könnyebb az élet, ha nem hordozzuk az ilyen gondolatok terhét az agyunkban. Ettől eltekintve mégis úgy tűnik, hogy az energiaárak nem nagyon jönnek lefelé. Országok háborúznak az energiáért...
Akkor én mi a fenének vegyem körül magam olyan elektronikus eszközökkel és egyéb luxus szarokkal, melyek fenntartása mind energiába kerül? Ja, hogy időt nyerjek élni... Igen ám, csakhogy az időt nem lehet a semmiből nyerni, az időt pénzzel lehet megvenni. A pénzkereséshez pedig idő kell, mivel én NEM vagyok bank, hogy pénzt teremthessek a semmiből. Magyarán, ha fel akarom szerelni magam mosogatógéppel, elektromos orrszőrtisztítóval és központi fűtéssel, akkor több pénzt kell áldozzak az önfenntartásra. Több pénzt pedig úgy szerzek, ha többet dolgozom (konzervatív vagyok, bocs). Ha többet kell dolgoznom azért, hogy időt spóroljak a mosogatáson, akkor a megspórolt időt már előre elcsesztem. Ez az "időmegmaradás törvénye" és ezt nem igazán lehet kijátszani.
Apropó, vehetnék egy hóeltakarító gépet is, hogy ne kelljen lapátoljam az 50 cm havat. Így nyernék egy órányi időt, amit mondjuk aerobikra is fordíthatnék... Tényleg, veszek egy ilyen bérletet is, hisz kell a mozgás...
Nyárra pedig kell egy fűnyíró is, hisz már falun sem divat a kasza és nem is tud olyan egyenletes gyepet varázsolni, mint egy gép. Ja, készítek egy külön épületet ahol ezeket a gépeket tartom. Ha erdőre akarok menni és ott csendet zavarni, akkor veszek egy áramfejlesztőt is, hogy tudjam bömböltetni a szar zenét. És igen, kell a központi fűtés is, hogy kétszer annyi fát tudjak eltüzelni és reggelre kihűljön a ház. Nem, a régi cserépkályha nem fasza... Mert a fa behozása mocsokkal jár és akkor sepregetni kell... és nem lesz idő moslékadást nézni a "bambuládában". Más is központit használ, hát nem? Milyen praktikus, hogy csak egy helyen kell tüzelni... Igen, a régi öregek is egy helyen tüzeltek, egy szobában, hisz ők közvetlenül megtapasztalták, hogy kb. mennyi energiát kell a fa beszerzésére fordítani.
Hát ilyesmikre kell költeni, hogy egyre kevesebb pénz maradjon értelmesebb dolgokra. Aztán mindig van egy kormány, akit szidni lehet, hogy minden milyen drága... azok a szemetek... mindennek viszik fel az árát, nem törődnek a szegény emberrel. A szegény, hájas, sápadtarcú emberrel, aki a tévé előtt tölt el napi 5 órát és mégsem oldódnak meg a lelki és anyagi problémái...
Hát én nem akarok egy ilyen steril, életellenes farmon élni. Én szeretek havat hányni, mert felfrissül az agyam tőle és lesz egy kis színem. Szeretek fát hasogatni és behozni a fásládába. Szeretek a ropogó tűz mellett beszélgetni, olvasni... Szeretek nekidőlni a cserépkályhának, hogy megmelegítse a hátamat. Szeretem, ha nyáron elfáradok a kertben, mert sokkal jobban esik elnyúlni az ágyon. Nem szeretném kinyitni és becsukni a nagykaput, ha 2-3 kilométer utat kell megtegyek. Télen inkább sétálok és élvezem, ahogy ropog a hó a lábam alatt és az sem zavar, ha az arcom lefagy -28 fokban. Ilyen rövid távért kár begyújtani az autót és különben is, belefagy a s*ggem.
És ezért furcsán néznek az emberek. Tudják, hogy nem vagyok annyira szegény, hogy gyalog kelljen járjak, de mégis ezt gondolhatják: szegény pára, még magától is sajnálja a pénzt.
Na, ilyen emberek osztogatják nekem a tanácsot. Köszönöm szépen!
Persze az ilyen buggyant lovagok mellé mindig kerülnek sanchok is, akik félig-meddig hisznek is a mesékben, de azért magukban ők is megkérdőjelezik az uraság épelméjűségét.
Tegyük fel, hogy a világ nem ellenséges és nincsenek olyan csoportok, akik összeesküdtek ellenünk. Máris könnyebb az élet, ha nem hordozzuk az ilyen gondolatok terhét az agyunkban. Ettől eltekintve mégis úgy tűnik, hogy az energiaárak nem nagyon jönnek lefelé. Országok háborúznak az energiáért...
Akkor én mi a fenének vegyem körül magam olyan elektronikus eszközökkel és egyéb luxus szarokkal, melyek fenntartása mind energiába kerül? Ja, hogy időt nyerjek élni... Igen ám, csakhogy az időt nem lehet a semmiből nyerni, az időt pénzzel lehet megvenni. A pénzkereséshez pedig idő kell, mivel én NEM vagyok bank, hogy pénzt teremthessek a semmiből. Magyarán, ha fel akarom szerelni magam mosogatógéppel, elektromos orrszőrtisztítóval és központi fűtéssel, akkor több pénzt kell áldozzak az önfenntartásra. Több pénzt pedig úgy szerzek, ha többet dolgozom (konzervatív vagyok, bocs). Ha többet kell dolgoznom azért, hogy időt spóroljak a mosogatáson, akkor a megspórolt időt már előre elcsesztem. Ez az "időmegmaradás törvénye" és ezt nem igazán lehet kijátszani.
Apropó, vehetnék egy hóeltakarító gépet is, hogy ne kelljen lapátoljam az 50 cm havat. Így nyernék egy órányi időt, amit mondjuk aerobikra is fordíthatnék... Tényleg, veszek egy ilyen bérletet is, hisz kell a mozgás...
Nyárra pedig kell egy fűnyíró is, hisz már falun sem divat a kasza és nem is tud olyan egyenletes gyepet varázsolni, mint egy gép. Ja, készítek egy külön épületet ahol ezeket a gépeket tartom. Ha erdőre akarok menni és ott csendet zavarni, akkor veszek egy áramfejlesztőt is, hogy tudjam bömböltetni a szar zenét. És igen, kell a központi fűtés is, hogy kétszer annyi fát tudjak eltüzelni és reggelre kihűljön a ház. Nem, a régi cserépkályha nem fasza... Mert a fa behozása mocsokkal jár és akkor sepregetni kell... és nem lesz idő moslékadást nézni a "bambuládában". Más is központit használ, hát nem? Milyen praktikus, hogy csak egy helyen kell tüzelni... Igen, a régi öregek is egy helyen tüzeltek, egy szobában, hisz ők közvetlenül megtapasztalták, hogy kb. mennyi energiát kell a fa beszerzésére fordítani.
Hát ilyesmikre kell költeni, hogy egyre kevesebb pénz maradjon értelmesebb dolgokra. Aztán mindig van egy kormány, akit szidni lehet, hogy minden milyen drága... azok a szemetek... mindennek viszik fel az árát, nem törődnek a szegény emberrel. A szegény, hájas, sápadtarcú emberrel, aki a tévé előtt tölt el napi 5 órát és mégsem oldódnak meg a lelki és anyagi problémái...
Hát én nem akarok egy ilyen steril, életellenes farmon élni. Én szeretek havat hányni, mert felfrissül az agyam tőle és lesz egy kis színem. Szeretek fát hasogatni és behozni a fásládába. Szeretek a ropogó tűz mellett beszélgetni, olvasni... Szeretek nekidőlni a cserépkályhának, hogy megmelegítse a hátamat. Szeretem, ha nyáron elfáradok a kertben, mert sokkal jobban esik elnyúlni az ágyon. Nem szeretném kinyitni és becsukni a nagykaput, ha 2-3 kilométer utat kell megtegyek. Télen inkább sétálok és élvezem, ahogy ropog a hó a lábam alatt és az sem zavar, ha az arcom lefagy -28 fokban. Ilyen rövid távért kár begyújtani az autót és különben is, belefagy a s*ggem.
És ezért furcsán néznek az emberek. Tudják, hogy nem vagyok annyira szegény, hogy gyalog kelljen járjak, de mégis ezt gondolhatják: szegény pára, még magától is sajnálja a pénzt.
Na, ilyen emberek osztogatják nekem a tanácsot. Köszönöm szépen!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)