Találkozás egy NŐvel

Este volt már, fáradtan hagytam el a cég épületét. A Nap is elvégezte a maga munkáját és épp le akart bukni a hegyek mögé, de még egyszer rám mosolygott. Ez a nap is eltelt - sóhajtottam fel magamban - és már az esti pihenésre gondoltam.
Ahogy kiléptem az utcára, szemkontaktusba kerültem Vele. Semmi mást nem láttam, csak a szemét. Fizikai időben mérve csak pár másodperc volt az egész és haladtam is tovább, akkor mégis úgy éreztem, hogy megállt az idő. Különleges találkozás volt, nem született gondolat a fejemben, egyszerűen csak voltam, léteztem és magamba fogadtam az érzést.
A gondolatfolyam akkor öntött el, amikor már az autóban ültem és hazafele tartottam. Ki volt ez a lány? Mi volt oly különleges a tekintetében? Miért nézett úgy rám, mint még soha senki? Éreztem, hogy egy érett NŐvel van dolgom, akinek nagyon tiszta a lelke. Makulátlannak láttam... Hogy lehet ilyen tiszta egy felnőtt? Olyant látott bennem, amiről még én sem tudok? Ha még egyszer meglátom, majd jobban megvizsgálom, gondoltam.
Többször is láttam azóta, mindig ugyanúgy néz. Mint egy angyal: tisztán, bölcsen. A bökkenő csak az, hogy nincs több tizenegy évesnél, de ezt én először nem vettem észre, pedig akkor is a többi gyerekkel játszott az utcán. Szinte semmit sem tudok róla, csak azt, hogy lány és nagyon fiatal. És, hogy olyan tisztán néz rám, mintha az isteni szikrát látná bennem.
Nem fogok vele beszélni soha. Egyrészt azért, mert van köztünk legalább másfél évtized korkülönbség, másrészt pedig azért, mert értem őt szavak nélkül is.
Őrizem a szemét, mást nem tehetek.

A mókuskerék rabjai

A mai emberek többsége csapdába esett, a mókuskerék rabjai lettek. Egy részük nagyon jól bírja ezt az embert- vagy inkább mókust próbáló feladatot. Ezek a kedves mókuskák szorgosan gyűjtögetnek és reménykednek, hogy egy napon majd kényelmesen hátradőlve élvezhetik munkájuk gyümölcsét. Vannak lázadó mókusok is, akik azt érzik, hogy ez a várva várt nap csak mézesmadzag és soha nem lehet elérni. Ledöntik tehát a börtönfalakat és szabadon, magányosan halnak meg.
Vannak olyan egyedek is, akik nem látnak kiutat. A mókuskereket hajtani már rühellik, de lázadni félnek, hisz a lázadás kirekesztéssel jár és halállal. Így hát fogcsikorgatva hajtják a mókuskereket és közben öntudatlanul vegetálnak. Nem remélnek már... Már azt is unják, hogy az éjszakákat nappalok követik, hogy a négy évszak mindig ugyanolyan sorrendben következik és hogy a hétvége után mindig egy új hét kezdődik. Ördögi kör ez és minél több cikluson vannak túl, annál mélyebb a feketelyuk a szívükben. A feketlyuk pedig éhes, és minél többet eszik, annál éhesebb.
Van szabadulás? Sokan mondják, hogy igen, kövess engem. De már az első lépésük után érződik, hogy nekik is épp oly nagy szükségük van a szabadulásra. Ólcsó pénzért könyveket adnak és tanítást. "Hogyan szabaduljunk meg?", "A mókuskerék csak illuzió", "A körforgás vége" és hasonló című könyvekkel akarják megszüntetni az éhinséget, de mindezt kevés sikerrel.
Közben a mókuskerék erősödik. Egyre inkább kerékfüggővé és szelid robottá tesz mindenkit.
Ébredj mókus mély álmodból...

Keresem a NŐT

Fárasztó a keresés, néha talán értelmetlen is. Semmi bizonyítékom nincs a NŐ létezésére. Valahol mélyen bennem mégis él a hit, hogy létezik. Nem tudom hol keressem, nem tudom hogyan keressem. Minden jel arra mutat, hogy kell létezzen valahol, de mégsem találom.
Ha gondolatmentes vagyok, akkor tudom Őt, érzem Őt. Ha becsukom a szemem, egy vagyok vele. Olyankor tudom, hogy van, létezik.
Néha látom Őt női testekben mélyen elbújva, de mindig azt hiszem, hogy csak képzelődök. A legtöbb nő nem is tudja, hogy él benne a NŐ. Hogyan fedezhetném fel én, ha még a nők se tudják?

Szabadulás a gondoktól

Észrevettem egy érdekességet. A magyar nyelvben kapcsolat van a gond és a gondolat szó között. Bevallom, nem volt annyira nehéz felismerni ezt, de elcsodálkoztam rajta... Hogy lehet ennyire bölcs egy nyelv?
A keleti tanítók arra törekedtek/törekednek, hogy eljuttassák a tanítványt a gondolatnélküliség állapotába. Tudták ugyanis, hogy a gondolatból származik a szenvedés. Napjaink nagy tanítói is erre próbálják terelni a kereső embereket (pl Eckhart Tolle).
És valóban, ha megfigyeljük a gondok egy bizonyos elmetevékenység révén születnek: a gondolkodás révén. Sokszor estem abba a tévedesbe, hogy az aktuális feladatomat túldramatizáltam, gondolataim segítségével felnagyítottam. Szép, nagy szörnyetegeket formáltam, aztán menekültem előlük.
Amikor viszont elfogadtam a feladatot és átadtam magam minden filozófálás nélkül, minden simán ment...
Tanulság: sokat ne gondolkozz és akkor nem lesz gond :)

Szerelem

Láttalak, hisz sokszor álltál előttem,
Amint rád néztem elillantál előlem,
S azt mormogtam kérdően:
merre vagy...

Váratlanul fel-fel tűntél,
illatoddal feltöltöttél.
Szivárványként jelezted,
nem lesz élet nélküled.

Benned éltem boldogan,
Tiszta szívvel, gondtalan,
De megkérdeztem honnan jöttél
És te mindig köddé lettél.

Hajszoltalak, mint egy álmot,
Fájdalmam már lyukat rágott
szívemen, s kerestelek szüntelen,
Merre vagy oh, Szerelem...

Harmatcsepp vagy, most már tudom,
Megcsillansz a hajnalokon,
Ha a Napom megvizsgál,
minden csepped odébb áll:
nem kereslek többé már,
ébredéskor vársz reám.

Egy beteg légy Jézus lábainál

Vasárnap volt. Épp misén voltam és egyhangúan bámultam magam elé. Nem tudtam hol vagyok, nem is tudtam, hogy vagyok. Egyszer csak felfigyeltem valamire, ami kissé felébresztett. Egy beteg, görnyedt legyet pillantottam meg az előttem lévő oltáron. Szinte látszott az arca, látszott rajta a keserűség, a reménytelenség. Szinte láttam, ahogy megrándul az arca a fájdalmaitól. Nem láttam honnan jött, nem tudtam merre tart. Szárnyai használhatatlannak látszottak, csak a lábai maradtak és azok is meg-meg rogytak. De a légy nem adta fel, egyre csak vonszolta fáradt testét. Ő sem tudta merre akar menni, ezért néha megállt és elgondolkodott. Egy rövid gondolkodás után megszületett benne valami, felnézett az ott álló Jézus szoborra. Érezte az onnan sugárzó békét és harmóniát. Eldöntötte magában, hogy ő is oda fog menni, át akarja élni ő is azt a nyugalmat. Egy kissé habozott még, mert látta, hogy van három óriási lépcső, amit meg kell másznia a cél érdekében, aztán nekivágott a nagy útnak. Én nem tehettem mást, sok szerencsét kívántam neki és együttérzésemről biztosítottam őt. Azt kívántam magamban, bárcsak elérné a célját, bárcsak megtalálná, amit keres. Legalább ő talaja meg, hisz beteg és nagy szüksége van rá. Az első lépcső könnyűnek tűnt. Lassan, de biztosan mászta meg. Minden lépését megfontolta. Már majdnem megvolt az első lépcsőfok, amikor megpillantotta a másodikat. Ez sokkal nagyobbnak tűnt és veszélyesebbnek. A légy beleborzadt a látványba. Remegés fogta el és elhomályosodott minden előtte. Arra ébredt, hogy hanyatt fekszik. Nagyot esett és fájtatta minden porcikáját. Nagy erőfeszítéssel sikerül feltápászkodnia. Nem adta fel a küzdelmet. Ismét nekiindult, sántikálva, ám mégis nagy önbizalommal. Az első lépcsőt könnyedén megmászta. Még meg se szusszant, máris nekivágott a második, sokkal veszélyesebb lépcsőnek. Fel is ért a csúcsára, de ott nagy félelem lett úrrá rajta. A harmadik lépcsőfokot szemlélhette közelebbről. Szinte lehetetlennek látszott megmászni, túl sima volt a felülete. Ismét nagy lelki válságba került szegény. Most jobban vigyázott, nem akart ismét leesni. Ezért megfordult és óvatosan visszaindult. De az első lépcsőfokról ismét leesett. Egyre reménytelenebbnek látszott a helyzete. Én reméltem, hogy megpróbálja még egyszer, hisz harmadik az Isten igaza. Ezúttal feladta. Nem próbálkozott többet. Gondolta, más megoldást keres. Az oltár felülete elég nagy volt hozzá képest. Arra számított, hogy talál valamit ott még. Elindult felfedezni az ő szűk világát és nem sokára el is érte a határt. Az oltár szélére ért, előtte nagy szakadék tátongott. Összeszorult a torka és nagy nyomást érzett a szívében. Észrevette, hogy valami nagy élőlények vannak körülötte. Ember szobrok voltak, amint tompán bámultak a semmibe. Élőlénynek vélte őket mégis, mert néha a szemhéjuk lecsukódott, majd újra kinyílt. De voltak köztük olyanok is, akiknek nem mozdult a szemhéjuk se, le volt csukva mindvégig. Azt éreztem, hogy átmenetileg egyfajta nyugalom tölti el őt. Talán hálát adott Istennek, hogy a környéken ő a legtudatosabb létező, hogy csak ő létezik és minden más csak díszlet körülötte. Egy ideig megnyugtatta ez a tudat, ám lassan rájött, hogy így is reménytelen minden. Egyedül van a nagy semmi közepén. Nincs akivel bármit is megosszon, nincs kivel egy szót váltson. Egyre izgatottabb lett és határozatlanul rohangált a kis oltáron. Elindult egy irányba, majd megállt és másfelé vette az irányt. A szíve egyre hevesebben vert. Egyre több korlátba ütközött, egyre több szakadékot fedezett fel. Úgy érezte, örökre be van zárva egy látszólag tágas kalitkába és semmi esélye kiszabadulni onnan. Ismét a szakadék szélére állott és megakadt a szeme rajtam. Pár pillanatig néztük egymást, aztán megfordult és ismét a Jézus szobor fele igyekezett. Még háromszor esett vissza az első lépcsőfokról, nem tudott túllépni rajta többet. Megesett a szívem rajta. Minden igyekezete ellenére se segít neki senki? Segíts magadon és az Isten is megsegít – mondja a közmondás. Nos, ő megtette, ami tőle telt, de mégse segítettek neki. Tovább kereste az útját. A szakadék szélén járt, szabadulni akart. Nem adta fel, az utolsó pillanatig kutatta az utat, majd belezuhant a nagy szakadékba és véget ért küzdelmes élete. Senkit se érdekelt az élete, érzelmei, gondolatai. Mindenki önkívületi állapotban volt. Még nem értek el a légy szintjére. Még nem vették észre, hogy szűk az anyagi világ számukra. Még azt se vették észre, hogy léteznek. A légy körül tompa tudatok sorakoztak fel a padokban. Tudatok, melyek már nem egyek, de még nem is különlévők. Öntudatlanul imákat mormoltak és egyhangúan, szűrkén néztek előre.

Depresszió

Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de engem folyamatosan kerülget a depresszió. Persze nagyon erős személyiség vagyok, de éppen ezért erős a depresszióm is, akit én teremtettem és aki folyamatosan vadászik rám. Időnként felülkerekedik rajtam és leteremt a földre. Ismerem már a stratégiáját és mégse tudok felkészülni a támadására. Folyamatosan kis tüskéket lövöldöz belém, amiket szinte nem is érzek, ám mégis bennem vannak. A tüskék nagyon közel vannak egymáshoz és hálózatot alkotnak a testemben. Hálózatot, amely nagyon jól ki van gondolva és mindent átfog.
Ettől persze én vígan élem napjaimat, nem is törődök ilyen apró tüskékkel. A baj akkor van, amikor jön a gyújtózsinór-tüske (legapróbb tüske) és lángra lobbantja az egész hálózatot.
Volt idő, amikor nem tudtam védekezni a tűzvésszel szemben. Ilyenkor mindig porig égett a szorgosan felépített világom és sokáig ültem nagy keservesen a hamuban. Teltek, múltak az idők és egyszer, az n+1. világégés után észrevettem valamit. Felcsillantak olyan dolgok a hamuban, amiket nem fogott a tűz, bekormosodtak ugyan de kutya bajuk se lett. Elhatároztam, hogy mindig ezekből az alkotókból fogom a világomat újraépíteni. A bökkenő csak az volt, hogy ez ilyen típusú alkatrész beszerezhetetlennek látszott. Idővel rájöttem, hogy a világégés hasznos melléktermékeként jön létre és ha nem engedem égni a tüzet, akkor nem is lesz tűzálló világom.

Tanulság:

• hagyd történni a dolgokat és a formák között észre fogod venni a lényeget
• hagyd égni, amit a tűz fel tud falni, mert előbb vagy utóbb úgyis elveszíted
• mondj igent a változásra, hogy észrevehesd a változatlant