2012. június 11., hétfő
2012. június 5., kedd
A nagy terv
Az utóbbi években egyre gyakrabban érzem, hogy tennem kéne valamit Székelyföld és az erdélyi magyarság érdekében. Néha órákon át agyalok egy terven, egy stratégián, ami mentes a politikától, és minden igaz, magyar ajkú ember bele tud kapcsolódni.
Hogy miért is kéne megmenteni az erdélyi magyarságot? Mert Erdély a magyarság nélkül sokkal silányabb, szegényebb hely lenne. Szükség van arra a színre, amit csak mi tudunk adni ennek a régiónak. Nem hagyhatjuk kifakulni, elszürkülni, eltűnni ezt a színt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él, megélhetési gondokkal küzd. Ilyen körülmények között nyilván nem az a legfontosabb dolguk, hogy a magyar közösséggel törődjenek. Van olyan stratégia, ami ezeken az embereken is segít, mindezt úgy, hogy ők is segítsék a magyar közösség felemelkedését? Jó kérdés.
Tudok arról, hogy "kedves" politikusaink is dolgoznak székelyföld-stratégiákon. Talán vannak kisebb eredmények is, amit úgy állítanak be, mint valami óriási előrelépést. Az apró eredményekkel meg lehet tölteni egy kampányfüzetet, így további négy évre be van biztosítva az állásuk. Ezért lenne célszerűbb civil emberekre hagyni a NAGY TERV megalkotását és a politikusok csak a végrehajtásban segítenének (ha szeretnének mandátumhoz jutni).
Hogy milyen területekre kellene kitérjen a terv?
Közös jövőkép, gazdaság, kultúra, demográfia? Környezetbarát és emberbarát élet? Ilyenkor ezer dolog jut eszembe és csak nagy erőfeszítések árán tudok kilépni a gondolatok fogságából.
Ha valaki tud gyógyszert az idealizmusom ellen, kérem, jelezze!
Miért is akarok másokat megmenteni, ha magamat sem tudom?
Meg lehet menteni valakit akarata ellenére?
Milyen jogon pofázok én nagy stratégiákról, amikor a közvetlen környezetemben sem tudtam elindítani semmit ez ügyben?
Rossz helyre születtem? Álomvilágban élek?
Bekattantam?
Egyedül vagyok? Vagy még nem értem meg arra, hogy találkozzak társakkal?
Vajon, nemes ez a cél? Vagy csak jól álcázott önzőség?
Hogy miért is kéne megmenteni az erdélyi magyarságot? Mert Erdély a magyarság nélkül sokkal silányabb, szegényebb hely lenne. Szükség van arra a színre, amit csak mi tudunk adni ennek a régiónak. Nem hagyhatjuk kifakulni, elszürkülni, eltűnni ezt a színt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él, megélhetési gondokkal küzd. Ilyen körülmények között nyilván nem az a legfontosabb dolguk, hogy a magyar közösséggel törődjenek. Van olyan stratégia, ami ezeken az embereken is segít, mindezt úgy, hogy ők is segítsék a magyar közösség felemelkedését? Jó kérdés.
Tudok arról, hogy "kedves" politikusaink is dolgoznak székelyföld-stratégiákon. Talán vannak kisebb eredmények is, amit úgy állítanak be, mint valami óriási előrelépést. Az apró eredményekkel meg lehet tölteni egy kampányfüzetet, így további négy évre be van biztosítva az állásuk. Ezért lenne célszerűbb civil emberekre hagyni a NAGY TERV megalkotását és a politikusok csak a végrehajtásban segítenének (ha szeretnének mandátumhoz jutni).
Hogy milyen területekre kellene kitérjen a terv?
Közös jövőkép, gazdaság, kultúra, demográfia? Környezetbarát és emberbarát élet? Ilyenkor ezer dolog jut eszembe és csak nagy erőfeszítések árán tudok kilépni a gondolatok fogságából.
Ha valaki tud gyógyszert az idealizmusom ellen, kérem, jelezze!
Miért is akarok másokat megmenteni, ha magamat sem tudom?
Meg lehet menteni valakit akarata ellenére?
Milyen jogon pofázok én nagy stratégiákról, amikor a közvetlen környezetemben sem tudtam elindítani semmit ez ügyben?
Rossz helyre születtem? Álomvilágban élek?
Bekattantam?
Egyedül vagyok? Vagy még nem értem meg arra, hogy találkozzak társakkal?
Vajon, nemes ez a cél? Vagy csak jól álcázott önzőség?
2012. május 21., hétfő
Megosztom
Megosztom ezt a linket, mert úgy gondolom, hogy szükséges a szemléletváltás ezen a területen is.
http://vimeopro.com/fogelmedia/kozlemeny
http://vimeopro.com/fogelmedia/kozlemeny
2012. május 20., vasárnap
Statisztika
Gyakran olvasok olyan statisztikákat, amelyek szerint Hargita megye az egyik leggyengébben teljesítő megye az országban. Az átlagkereset tekintetében listahajtók vagyunk, viszont pl. a zöldségárak tekintetében elsők. Úgy néz ki, mintha nekünk lenne a legkevesebb pénzünk és erre rátenne egy lapáttal a tény, hogy itt a legdrágább az élet.
Első látásra úgy tűnhet, hogy velünk van a baj, életképtelenek vagyunk, nem tudunk megélni a saját zsírunkban. Ezt a román kormány gyakran a pofánkba is tolja és a régiósítási tervük során szívesen szabdalnák szét Székelyföldet. Hargita megyét pl. a moldvai román megyékkel tennék össze, hisz olyan jól találunk velük... Nem probléma, hogy sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem történelmileg, sem mentalitásban nem tartozunk össze, a lényeg, hogy ne legyen olyan régió, ahol a magyar nyelvűek vannak többségben.
De térjünk csak vissza a rossz teljesítményünkre. Mi lehet az oka, hogy az ország legtisztább magyar megyéje a leggyengébb? Miért vagyunk mi rosszabbak, mint a román megyék?
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a székely közösség a legrégebbi, egy helyben maradt közösség Erdély földjén. Egyetlen etnikai csoport sincs úgy odanőve a szülőföldjéhez, mint a székely. Az évszázadok során berendezkedett az itteni életre. Nem volt könnyű dolga, hisz hideg van és a termőföldek minősége sem kimagasló. Ennek ellenére mindig meg tudott itt élni, még akkor is amikor a férfiak többségét lefoglalta katonáskodás.
Hogy miért itt a legdrágább a zöldség? Mert az emberek jelentős hányada gazdálkodik és előállít magának mindent, amit csak lehet. Ez a fajta gazdagság persze egyáltalán nem jelenik meg a könyvelésben, de attól még létezik. Az átlagbérek alacsonyak, de a vidéki székelyek többsége az önellátásnak köszönhetően nem is szorul rá a nagy fizetésre. Igaz, nem tud BMW-t venni és luxusnyaralásokra járni, de nincs is kiszolgáltatva a rendszernek.
Valamilyen szinten még mindig működik a cserekereskedelem is, ami szintén rontja a statisztikát.
Továbbá azt is figyelme kell venni, hogy eléggé fekete a gazdaságunk. Ezt fel lehet fogni negatívumként is, de amíg a befizetett adónk sorsáról a román parlament dönt, addig miért is törekednénk hivatalossá tenni ügyleteinket?
Van egy másik statisztikai adat is, miszerint országos szinten Hargita megyében igényeltek a legtöbben zöldenergiás támogatást. Erre lehetne azt mondani, hogy a székelyek élelmesek és ki akarják használni a lehetőségeket, de más megyék miért nem? Az tény, hogy Hargita megyében voltak a legtöbben, akik elő tudtak venni legalább 6000 lejt (400.000 Ft), hogy pl. napkollektort szereltessenek. Először elő kellett venni a pénzt, hisz a támogatás csak utólagosan, pár hónappal a beruházás után érkezett. Ha annyira szegények vagyunk, honnan vettük elő azt az összeget? És egyáltalán miért mi fektetünk a legtöbben zöldenergiába?
A végső kérdés az, hogy miért is kéne elsők legyünk egy szakadék felé száguldó világban?
Első látásra úgy tűnhet, hogy velünk van a baj, életképtelenek vagyunk, nem tudunk megélni a saját zsírunkban. Ezt a román kormány gyakran a pofánkba is tolja és a régiósítási tervük során szívesen szabdalnák szét Székelyföldet. Hargita megyét pl. a moldvai román megyékkel tennék össze, hisz olyan jól találunk velük... Nem probléma, hogy sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem történelmileg, sem mentalitásban nem tartozunk össze, a lényeg, hogy ne legyen olyan régió, ahol a magyar nyelvűek vannak többségben.
De térjünk csak vissza a rossz teljesítményünkre. Mi lehet az oka, hogy az ország legtisztább magyar megyéje a leggyengébb? Miért vagyunk mi rosszabbak, mint a román megyék?
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a székely közösség a legrégebbi, egy helyben maradt közösség Erdély földjén. Egyetlen etnikai csoport sincs úgy odanőve a szülőföldjéhez, mint a székely. Az évszázadok során berendezkedett az itteni életre. Nem volt könnyű dolga, hisz hideg van és a termőföldek minősége sem kimagasló. Ennek ellenére mindig meg tudott itt élni, még akkor is amikor a férfiak többségét lefoglalta katonáskodás.
Hogy miért itt a legdrágább a zöldség? Mert az emberek jelentős hányada gazdálkodik és előállít magának mindent, amit csak lehet. Ez a fajta gazdagság persze egyáltalán nem jelenik meg a könyvelésben, de attól még létezik. Az átlagbérek alacsonyak, de a vidéki székelyek többsége az önellátásnak köszönhetően nem is szorul rá a nagy fizetésre. Igaz, nem tud BMW-t venni és luxusnyaralásokra járni, de nincs is kiszolgáltatva a rendszernek.
Valamilyen szinten még mindig működik a cserekereskedelem is, ami szintén rontja a statisztikát.
Továbbá azt is figyelme kell venni, hogy eléggé fekete a gazdaságunk. Ezt fel lehet fogni negatívumként is, de amíg a befizetett adónk sorsáról a román parlament dönt, addig miért is törekednénk hivatalossá tenni ügyleteinket?
Van egy másik statisztikai adat is, miszerint országos szinten Hargita megyében igényeltek a legtöbben zöldenergiás támogatást. Erre lehetne azt mondani, hogy a székelyek élelmesek és ki akarják használni a lehetőségeket, de más megyék miért nem? Az tény, hogy Hargita megyében voltak a legtöbben, akik elő tudtak venni legalább 6000 lejt (400.000 Ft), hogy pl. napkollektort szereltessenek. Először elő kellett venni a pénzt, hisz a támogatás csak utólagosan, pár hónappal a beruházás után érkezett. Ha annyira szegények vagyunk, honnan vettük elő azt az összeget? És egyáltalán miért mi fektetünk a legtöbben zöldenergiába?
A végső kérdés az, hogy miért is kéne elsők legyünk egy szakadék felé száguldó világban?
Becsület
Tavasszal több román teherautó jön mifelénk pityókáért. A piac által megszabott ár nagyon alacsony, hisz székely részről elég nagy a kínálat és a melegek miatt sűrgősen kellene szabadulni az árútól, román részről pedig alacsonyabb a kereslet, aminek szintén több oka van. Egyrészt rengeteg krumpli érkezik külföldről, másrészt a székelyek többsége kicsiben gazdálkodik, összefogásra csak nagy veszély esetén hajlamos, így a románoknak nincs könnyű dolga, ha össze akarnak gyűjteni egy rakomány pityókát.
A felvásárlók nagyon ki vannak tanulva és egyre kifinomultabb módszerekkel verik át a gazdákat a nagyobb nyereség érdekében. Persze a székely gazdák között is akadnak olyanok, akik átverik a felvásárlókat és utólag még hencegnek is vele. Az egyik pl. egy társaságban azzal dicsekedett, hogy a krumplis zsákok közepét apró krumplival rakta meg és így verte át az oláh vásárlót. Szerencsére valaki rögtön rá is szólt: hogy az ilyennel nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni.
Vannak nagyobb termelőink is, akik az agyonműtrágyázott, agyonmérgezett termékeiket adják el lelkiismeret-furdalás nélkül. Megenni nem jó, de eladni igen... Ez a felfogás szerintem akkor sem elfogadható, ha az egész világon ez a trend. Azt kellene másokkal megetetni, amit mi is szívesen megeszünk.
Attól, hogy én magasból teszek az összetákolt román "nemzetállam" intézményére és a barnabőrű, tökmagot köpködő románokat nem tartom követendő példának, tudom, hogy ha egy román falucskában döglődnék étlen-szomjan, akkor akadna egy románul beszélő, "irgalmas szamaritánus", aki segítene rajtam.
A pityókafelvásárló román is ember, ezért jónak tartom, ha a székely ember normálisan elbeszélget vele, vásár után megkínálja egy pohár vízzel, sörrel, kávéval. Ettől még átverhet, ha nem vagyok résen, de ez már az ő problémája, hisz mindenkinek megfizetnek érdemei szerint.
Én azt szeretném, ha a jó hírünket vinnék haza és egy román családi ünnepen elbeszélnék a rokonaikkal, hogy azért ezek a székelyek jó emberek. Vendégszeretők, dolgosak, becsületesek. Igaz, hogy irredenták és veszélyeztetik Románia területi egységét, de ettől eltekintve jó emberek.
A felvásárlók nagyon ki vannak tanulva és egyre kifinomultabb módszerekkel verik át a gazdákat a nagyobb nyereség érdekében. Persze a székely gazdák között is akadnak olyanok, akik átverik a felvásárlókat és utólag még hencegnek is vele. Az egyik pl. egy társaságban azzal dicsekedett, hogy a krumplis zsákok közepét apró krumplival rakta meg és így verte át az oláh vásárlót. Szerencsére valaki rögtön rá is szólt: hogy az ilyennel nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni.
Vannak nagyobb termelőink is, akik az agyonműtrágyázott, agyonmérgezett termékeiket adják el lelkiismeret-furdalás nélkül. Megenni nem jó, de eladni igen... Ez a felfogás szerintem akkor sem elfogadható, ha az egész világon ez a trend. Azt kellene másokkal megetetni, amit mi is szívesen megeszünk.
Attól, hogy én magasból teszek az összetákolt román "nemzetállam" intézményére és a barnabőrű, tökmagot köpködő románokat nem tartom követendő példának, tudom, hogy ha egy román falucskában döglődnék étlen-szomjan, akkor akadna egy románul beszélő, "irgalmas szamaritánus", aki segítene rajtam.
A pityókafelvásárló román is ember, ezért jónak tartom, ha a székely ember normálisan elbeszélget vele, vásár után megkínálja egy pohár vízzel, sörrel, kávéval. Ettől még átverhet, ha nem vagyok résen, de ez már az ő problémája, hisz mindenkinek megfizetnek érdemei szerint.
Én azt szeretném, ha a jó hírünket vinnék haza és egy román családi ünnepen elbeszélnék a rokonaikkal, hogy azért ezek a székelyek jó emberek. Vendégszeretők, dolgosak, becsületesek. Igaz, hogy irredenták és veszélyeztetik Románia területi egységét, de ettől eltekintve jó emberek.
2012. május 3., csütörtök
Május 1.
A tölgyesi magyarság nagy része ide költözött.
Régi épületek.
Valamikor itt nagyon finom kenyér sült...
Gyümölcsös.
Virágok :)
Tágas kert az udvar mellett.
Még tágasabb kert a másik felől.
Valamikor itt állt a Lombos nevű tehénke.
A sok állat helyén, most két tyúk szomorkodik.
Ez volt a disznók nappalija.
Az erdő pereme.
A régi világ emlékei.
Istálló a hegyi kaszálló mellett.
Házikó a hegyen.
Kilátás.
Virág.
Egy másik virág.
Nem túl friss lepény.
Szép.
Forrás és itató.
Omladozó trón
2012. április 1., vasárnap
Az élet törvényei 1.
Ki mint vet, úgy arat.
Ezt a törvényt számtalan bölcs tanító kinyilatkoztatta már, de népmeséinkben is találhatunk rá utalást: jó tett helyében jót várj.
Ebben a törvényben benne van a szabadság és az előre elrendeltség (determináció) elve is. Szabad nekem jót vagy rosszat cselekednem, de tetteim következményével muszáj találkoznom. A tett és a következménye, az ok és az okozat össze vannak kapcsolva egy elszakíthatatlan lánccal. Ha valamit megteszek, magam felé rántom annak következményét is és ez előbb vagy utóbb eltalál engem. Van, amikor a következmény azonnali (pl. idegességemben elkezdem püfölni a kőfalat kézzel - ezt nevezhetjük instant karmának :)) és van, amikor csak évek múlva ér el hozzám. Utóbbi esetben úgy tűnhet, hogy a körülmények ártatlan áldozata vagyok és az élet igazságtalan velem, pedig csak épp most arattam le régebbi tetteim gyümölcsét.
Ebben a törvényben benne van a szabadság és az előre elrendeltség (determináció) elve is. Szabad nekem jót vagy rosszat cselekednem, de tetteim következményével muszáj találkoznom. A tett és a következménye, az ok és az okozat össze vannak kapcsolva egy elszakíthatatlan lánccal. Ha valamit megteszek, magam felé rántom annak következményét is és ez előbb vagy utóbb eltalál engem. Van, amikor a következmény azonnali (pl. idegességemben elkezdem püfölni a kőfalat kézzel - ezt nevezhetjük instant karmának :)) és van, amikor csak évek múlva ér el hozzám. Utóbbi esetben úgy tűnhet, hogy a körülmények ártatlan áldozata vagyok és az élet igazságtalan velem, pedig csak épp most arattam le régebbi tetteim gyümölcsét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)