Bosszú

Hogyan lehet valakin bosszút állni úgy, hogy végre megtanulja a leckét és többé ne ártson nekünk?
A szemet-szemért módszer nem járható út, hisz akkor soha nem lesz nyugtunk, továbbá "a szemet-szemért vakítja meg az egész világot." (Mahatma Gandhi)

A megoldás az, hogy egyszerűen szeretjük őt, még ha eleinte nehéz is. Minden erőnkkel megpróbáljuk szeretni és nem elítélni. Talán tudatalatt megérzi a dolgot és megszólal valami/valaki benne.

Idézetek a bosszúról: http://idezet.wordpress.com/category/bosszu/

Földre tévedt angyalok

"Itt vagyunk, Ki tudja kit ki hívott mégis itt vagyunk,
Sokáig itt leszünk
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok
És néha szenvedünk,
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk
Ezek vagyunk,
Hiszen van még időnk, azért se változunk
Ki megtalált, itt volt néhány órát, néhány északát
És gyorsan ment tovább még engedem
Hogy átsodorja szél kavarja életem ameddig jó nekem
De azt hiszem, most van itt a perc,
Hogy fogd a két kezem az kell nekem
Mert ha itt vagy velem a szívem megpihen.

Most először mondom el,
Most hinned kell nekem,
Legalább te maradj itt velem
Annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,
Legalább Te legyél az nekem.
Százezerszer mondom el ha nemhiszel nekem
Legalább Te maradj itt velem
Mert annyi minden változik nem biztos semmi sem ,
Legalább Te legyél az nekem."

Semmi sem biztos és ez a legjobb az egészben.

Hamisítás

Az ember általában megbízik a wiki típusú oldalakban, tévesen azt gondolja, hogy objektív tájékoztatást nyújt a dolgokról. Ez talán így is van, ha épp nem a történelemről van szó.
A lényeg: genetikai vizsgálatok után keresgéltem, kiváncsi voltam, mit mesélnek a gének az európai népek történelméről.
Először találtam egy kiadványt a Science nevű tudományos lapból:

http://hpgl.stanford.edu/publications/Science_2000_v290_p1155.pdf

Itt van egy táblázat, ahol megtalálható Magyaroszág is. Nem vagyok genetikus, csak annyit látok, hogy az Eu19-es (R1a) oszlopba a magyaroké a legnagyobb százalék, leelőzve ezzel Lengyelországot és Ukrajnát.

Aztán tovább keresgéltem és találtam egy wiki szerű oldalt is:

http://en.metapedia.org/wiki/Genomic_Europeanism

Itt található egy lista és minden nemzetnek meg van határozva, hogy hány százalékban tartalmaz európai és nem európai ősgéneket. Megelégedve nyugtáztam, hogy a magyarok esetében 84% az európai gének aránya, tehát annyira azért nem vagyunk jövevények a Kárpát-medencében.
De akkor megpillantottam a románokat: ők 95%-ban európaiak??? Ez nagyon gyanús volt nekem, de kezdtem belenyugodni.. Szerencsére észrevettem, hogy esetükben az európai és nem európai gének százalékainak összege jóval több mint 100% (95+35).



















Hála az Égnek az ilyen oldalakon végzett módosítások naplózva vannak:

http://en.metapedia.org/w/index.php?title=Genomic_Europeanism&diff=51370&oldid=51367

Ezek szerint volt egy becsületes úriember, aki megsajnálta a románokat és 65%-ról, 95%-ra emelte az európai gének arányát. De ki gondolta volna, hogy ez az illető éppen egy román, aki mindenkire rá szeretné erőltetni a dákó-román származáselméletet:

http://en.metapedia.org/wiki/User:Dadas

Ja, és ő ezen az oldalon adminisztrátor jogokkal rendelkezik, tehát nem egy egyszerű felhasználó.

Így csinálják ezek a kedves emberek a történelmet(a tények figyelmen kivül hagyásával), nem kerül sok pénzbe és erőfeszítésbe...

Személyiség

Azon tűnődöm, hogyan határoztuk meg magunkat születésünkkor, tudtunk-e magunkról egyáltalán? Mennyi idősen mondtuk ki először, hogy "én" és mit éreztünk akkor?

Talán kezdetben csak egy üres vászon voltunk, érzés és gondolat nélkül, de vajon éreztük-e akkor hogy létezünk?
Jelenleg, amit önmagamból ismerek az csak festék, amit az élet fröcskölt a vászonra. Minden, amit sajátnak hiszek, azt mások kenték rám. A körülmények formáltak egyedivé és megismételhetetlenné.
Ha letörlöm a sarat és cukormázat, akkor mi marad belőlem? Ki lesz az, aki letörli az utolsó csepp festéket is? Kivágom magam alatt a fát vagy ott maradok tisztán és tudni fogok magamról?

Társaság

Az ember társas lény, én mostanság mégis úgy kerülöm a társaságot, mint ördög a keresztfát. Bármennyire is fáradt vagyok, mindig van erőm kitalálni kifogásokat, amikkel kihúzhatom magam a társaságokból. S bár a kifogásaim átlászóak és fájdalmat is okozok egyeseknek vele, mégsem akarok változni.
Miért csinálom ezt? Kitudja. Az igazi oka számomra rejtély. Persze vannak magyarázataim, de nem meggyőzőek. Néha azzal a kifogással jövök, hogy most nincs erőm viselkedni. Ezt olyankor szoktam bedobni, amikor egy idősebb korosztállyal kellene időt tölteni. Ha túl fiatalokkal kell találkozni, akkor azzal védekezek, hogy nincs közös témánk, nincs miről beszélnünk. Amikor nem túl értelmesekkel kell társalogni akkor az a bajom, hogy nem tudok csak úgy fecsegni a semmiről. Az okosak/okoskodók is fárasztanak. A románok nyelvét nem beszélem valami jól, csak ha eleget ittam és feloldódott az ellenszenv alkoholban.
Azt is fel szoktam hozni kifogásként, hogy kopaszodom, ezért utalom magam és feltételezem, hogy más is utál és ha utál akkor minek társalogjunk...
Elszigetelődtem mindenkitől. Csak víz vesz körül, sehol egy kontinens.
Pedig sok jó tapasztalatom van. Egyszerű emberekkel sokat nevettem már, értelmesekkel jókat filóztam, fiatalok közt megfiatalodtam és új értelmet nyert az életem.
És mégis egyedül akarok lenni. Azaz nem akarok... Valójában társaságra vágyom és szinte ordítok, hogy valaki beszéljem már velem, hogy nézzen a szememben és lásson bennem testvért.
Szeressen, ahogy a 2 hónapos kutyakölykünk teszi, őszintén. Persze ehhez először nekem kellene lépni, én kéne szeressek. Pontosabban engedjem ki a szeretetemet (nyálasan hangzik, de nem az), mert van bennem, csak valamiért nem tud kijönni. Valamiért nem tudok kedveset mondani másoknak, pedig kikivánkozik. Gátol valami és nem tudom hogy mi. Szinte kínos kimondani a szépet.
Kevés ember előtt vagyok önmagam. Nem játszom meg magam, nem törekszem arra, hogy megfeleljek az elvárásaiknak, csak éppen elhallgatom azt, amit NAGYON EL KELLENE MONDJAK.
(erre bejött anyum és hozott nekem narancsot, közben eldugtam a böngésző ablakomat. látta hogy szomorú vagyok, ezért azt mondta, hogy "beszélgess, ne tartsd magadban". biztos csak a véletlen műve volt)

Hejhaj.

Igazság

Sehonnai bitang ember

"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."

Igen, ma is léteznek sehonnai bitang emberek, kiknek drágább rongy életük, mint a haza becsülete. Talán olyan ritka embertípus vagyok ki szívesen adná életét a hazájáért, meggyőződéséért. De ez manapság nem elég, sokkal többet kérnek tőlem: élnem kell a hazámért és az elveimért...