Felmérgelődtem

Nem értem mi folyik ebben a tetves világban, mi történt velünk magyarokkal? Miért van az, hogy minden szerencsétlen ország lábat törölhet bennünk? Szlovákiában nem látják szívesen Sólyom Lászlót.... És persze ő egy olyan nyálas emberke, mindent szépen tűr és nem mond semmi sértőt, soha. A románok is szívatják, a szlovákok is. De ő mit is szólhatna, hisz csak a szája maradt Magyarországnak.. A románoknak és a szlovákoknak viszont van hadseregük. Nem voltak hülyék leszerelni, hisz tudták, hogy meg kell védeni a lopott földet.
Robert Fico miniszterelnök hálás lehetne Magyarországnak, hisz szlovákia Magyarország húsából született. És a bocskoros oláhok is örülhetnének Erdélynek, amit megkaptak csak úgy, ajándékba.

És hogy Magyarországon mindenkit védenek, csak épp a normális, nemzeti érzelmű magyart nem? HIHETETLEN.
S a hülye, idióta, tévé által agymosott emberek mindenkit megválasztanak, aki szépeket igér.

Kéne egy nagy meteorit, ami rendet csinál ezen a bolygón. Vesszenek a nyálas, sehonnai bitangemberek és vesszenek a tolvaj bitorlók is. ÉS VESSZEK ÉN IS, HOGY NE LÁSSAM MILYEN IGAZSÁGTALAN EZ AZ ÉLET.

Csak növények maradjanak és állatok. Lélegezzen fel a Föld végre, mint a kutya, ha megszabadul a tetvektől és bolháktól.


Nem maradt sok lehetőségünk, csak Isten segíthet rajtunk.

"Ez a föld, amelyért élni s halni tanít a sors minket,
Melyért el kellett viselni sok szenvedéseket,
Amelyért ifjú arcok korán ráncot öltöttek,
Hogy sírba pihennek érte sok százezerek.

Hogy ne élnénk az elnyomottak között tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk.
Egy SZABAD, MAGYAR hazánk. "

Szorongás

Úgy érzem néha, hogy nem vállalok elég fontos szerepet az emberiség megmentésében. Ha szétnézek, elég nagy szellemi sötétséget látok és nem tudom, hogyan változtathatnék ezen. Jó, tudom: az ember magán kellene kezdje a megújulást. Sajnos ezt a feladatot sem lehet egyénileg megoldani. Ahhoz, hogy az ember egyre inkább megismerje önmagát, minél több sötét részt tudjon megvilágítani lénye belsejében, szükség van a másokkal való kölcsönhatásra is. A másik ember, a másik ego képes az emberből olyan dolgokat is kihozni, amiről addig nem tudott.
A kölcsönhatás miatt szükség van a közösségre, az ember nem menekülhet remeteségbe az idők végezetéig, hiszen úgy sokkal nehezebben fedezi fel magát.
A helyzet az, hogy én elég nehezen illeszkedek be közösségekbe. A parancsot nem igazán tudom elviselni, főleg olyan emberektől, akik nem hitelesek vagy nem tudok felnézni rájuk. Általában hiteltelen emberek parancsolnak, tehát nekem ne parancsolgassanak. A másik oldala a dolognak az, hogy én sem szeretek parancsolni és nem is vagyok nagy szónok.
Ezek után csak olyan közösségben tudom jól érezni magam, amely egyenrangú tagokból tevődik össze, ahol senki sem akar vezér lenni és senki sem akar birka lenni, mégis egyet tudnak érteni egy közös cél érdekében.
Van ilyen közösség?

Teleportálás

Felfedeztem a teleportálást. Sokszor teleportáltam már, de csak most tudatosult bennem, hogy az ilyesmi gyakran megtörténik.

Munkám végeztével (végeztével? abbahagytam inkább) kijöttem a cégtől és indultam a vonatállomás fele. A következő pillanatban már célba is értem. Hihetetlen érzés volt... Igen, megcsináltam.

De én nem vagyok önző, szóval megosztom veletek is a módszert: nem kell mást tenni, mint elveszni a gondolatokban. A szubjektív időm szerint egyik pillanatról a másikra megtettem másfél kilométert gyalog. Nagyon gyors lehetett az utazás, mert közben nem észleltem semmit az úton. Emberek, autók, színek, naplemente, zaj... Semmi ilyesmit nem vettem észre. Csak azt, hogy megérkeztem.

És nem csak térugrást tudok így végrehajtani, hanem időugrást is. Pl. ha leülök enni és a következő pillanatban már végeztem. Közben simán kihagyom az étel ízének élvezését is... Azt meg minek? Hisz amúgy is tele van az életem élvezetekkel, egyáltalan nem sivár... :)) (ez cinikus volt)

M, mint Magas

Az ember azt hinné, hogy a beszédhangoknak nincsen különösebb jelentésük, de mi van ha mégis?
Ma, a vonaton hazafelé jövet, rámtörtek a gondolatok, intuíciók és egyre több összefüggést véltem felfedezni az M hanggal kapcsolatosan. Lehet, hogy van benne egy kis filozófia is, de nagyon úgy fest, hogy mégis van jelentése ennek a hangnak.
A ősi székely-magyar ÁBC szerint az M betűt egy kétcsúcsú hegyecske jelöli. De mit is jelenthet akkor az M betű? KieMelkedést, Magaslatot. A csúcsok irányt is Mutatnak. Mennyiséget is jelöl ez a szimbólum, hisz összegyűlt anyagcsomó alkotja a hegyet.
A hegyek kieMelkednek a földből és Mutatnak a Menny felé. A Menny felé vezető út Meredek, ezért elég nehéz oda felMászni. Szerencsére vannak Mesterek, akik kieMelkedő tudásukkal elérték már a Magaslatot és nekünk segíteni tudnak. Ez az M betű megtalálható az eMelet szavunkban is, ami szinten kieMelkedést jelöl. A női eMlő szintén egy kieMelkedés a testből, de ugyanezt jelenti a Mell szavunk is (Az M is kettős, akárcsak a női Mell). Ha eMlékezünk valamire, akkor felszínre hozzuk azt a bizonyos eMléket lelkünk rejtett zugaiból. Elődeinknek a hegy Menedéket is jelentett, veszély esetén oda Menekültek fel.
Érdekes módon a Magasságban benne van a Mélység is, hisz a két csúcs között egy Meder található. Magasságnak és Mélységnek csak együtt van értelme a Mindenségben.

Földi és égi hatalom

,,Amit nekem adsz: mindenkinek adod” , hirdeti a földi hatalom.
,,Amit mindenkinek adsz: nekem adod” , hirdeti az égi hatalom.
(Weöres Sándor - A teljesség felé)

A mai emberek többsége a földi hatalmat képviseli. Ha Istentől gazdaságot koldul, akkor hozzáteszi: majd adakozok belőle a szegényeknek. Tehát adj nekem Istenem minden földi jót, én majd segítem belőle a rászorulókat... És ezzel minden rendben van, kérése máris jogos lesz - hiszi ő.

Pedig már most is adhatna, rengeteg mindene van amit szétoszthatna a rászorulóknak, mégsem teszi...
Rámosolyoghatna most is egy idegenre, köszönhetne a társadalom egyik kivetettjének... Elbeszélgethetne egy idős nénivel vagy bácsival, akihez nem szól már senki...
Igen, anyagiakban is segíthetne másokon... Miért nem teszi?

Szerintem az a miénk, amiről le tudunk mondani. Amiről le tudunk mondani, azt mi birtokoljuk.
Amiről azt hisszük, hogy a miénk és nem tudunk lemondani róla, az valójában nem is a miénk: mi vagyunk az illető dolog birtokában.

Ez a föld

Az alábbi sorokat is dédnagyapám költötte és énekelte. Hanganyag alapján írtam le a szöveget, remélhetőleg pontosan.

Ez a föld

Ez a föld, amelyért élni s halni tanít a sors minket,
Melyért el kellett viselni sok szenvedéseket,
Amelyért ifjú arcok korán ráncot öltöttek,
Hogy sírba pihennek érte sok százezerek.

Hogy ne élnénk az elnyomottak között tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk.
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld volt minden vad ellenségnek vészes ösvénye,
Az elnéptelenítésnek gyászos színhelye.
Hol kiket berkek vagy fenyvesek el nem rejthettek,
Vagy kihaltak vagy a nagy világba szétmentek.

De a messze idegenbe ők is azt mondják:
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld a régi ellenségtől megszabadula,
Hazajöjjön a világnak minden magyarja,
Kezet lábat tenni rá áldott magyar földre,
Tovább úgyse lenne szükség idegenekre.

Hogy ne élnénk a világban szétszórtan tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld amelyre számtalanszor ellenség lépett,
Idegen érdekért sokszor nemzetünk vérzett,
De reméljük óh Jóistenünk megelégeled,
Mert a mi nemzetünk nagyon sokat szenvedett.

Esdve kérünk fogadd el az esdeklő imánk:
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.
(Péter Sándor, 1900-1976)

Ott születtem a Hargita aljába

Az alábbi sorokat dédnagyapám költötte és énekelte. Egyszerű földműves ember volt, és én felnézek rá.

Ott születtem...

Ott születtem a Hargita aljába
Nem tudom, hogy miér' az nékem oly drága
Hogy is ne volna az nékem oly drága,
Fenyvesében bujdosónak,
Szarvas, medve, vaddisznónak,
Az igazi hazája.

A Hargitát nem csak székely szereti,
Idegen is érdekből fel keresi.
Látogatni hozzánk jönnek, szétnéznek,
Haza nem nagyon sietnek,
Inkább hozzánk telepednek,
Ide örökösödnek.

Oh mily kedves a Hargita mosolya,
Mikor a sötét felhő nem borítja,
Gyermekeit magához hívogatja,
Vihar ellen a födelet,
Veszély ellen a védelmet,
Mint jó anya megadja.

Isten veled szegény öreg Hargita.
Már én nem mehetek az oldaladra,
Mert kincseidben idegenek dúskálnak,
S annak kitermelésére,
Szegénység viselésére,
Minket arra használnak.

Fújja a szél a Hargita oldalát,
Gyermekeinek viszi a sóhaját,
Vidd el szellő az idegen országba,
Ismerjék meg a Hargitát,
körülötte azt a hibát,
Hogy a székely mily árva.

Sötét felhő borítja a Hargitát,
Gyermekei azóta oly mostohák,
Ha még egyszer a fényes nap rásütne,
A sötét felhő elmenne,
Síró gyermek visszamenne,
Édesanyja keblére.
(Péter Sándor, 1900-1976)