Adjon Isten esőt s meleget

"Adjon Isten esőt s meleget" - sóhajtott fel az öreg székely miután elvetette a búzát. Minden munkája után keresztet vetett és áldást kért az Égtől. Tudta ugyanis, hogy áldás nélkül semmit sem ér a fáradtságos munkája.
Sosem követelőzött, alázatosan, szerényen kért és minden kérése után hozzátette: Legyen meg a Te akaratod.
És mindig jött az áldás, az Ég gondoskodott róla, hogy legyen meg a szükséges élelem ember és állat számára.
A mai ember szereti felülbírálni az időjárást is. A napos időt "jó idő"-nek címkézi, az esős időt pedig "rossz idő"-nek.
Igen, ez érthető, mert manapság egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban. Azt hiszik, hogy az élelem a bevásárló központokban terem. Nekik csak annyi dolguk van, hogy elmennek érte, jókat észnek, majd süttetik magukat a napon.
Ne adja Isten, hogy eső legyen... Hisz alig van idejük kimenni a természetbe... És akkor is esik az eső? Ez nem igazság... Inkább süssön a nap és legyen szárazság... Legyen tikkasztó hőség... Ez kell a balga embernek, hogy tudjon strandra menni...
Az esőtől félni kell, hisz elázhat a szép ruhánk és manapság csak a ruhánk van. Magunkat rég elveszítettük.

Adjon Isten esőt s meleget és talán megleljük magunkat a ruha alatt.

2012?

Nem tudom mások hogy vannak ezzel az évszámmal, de én sokat hallok róla mostanság. Tanítók és sarlatánok, szekták és ezotérikus közösségek hangoztatják, hogy valami történik a világban, nagy változások előtt állunk. Könyvek jelennek meg a témáról, internetes fórumokon vitáznak róla és néha a szkeptikus emberek is érzik a változás szelét. De vajon mi igaz az egészből?
Elismerem, hálás téma lehet ez egy írónak. A mai világban egyre többen várnak egy világméretű változásra, szabadulni akarnak a látszólag szabad, ám mégis beszűkült világukból. Örülnek, ha valaki azt mondja, hogy már nincs sok hátra és belépünk egy jobb világba. Bevallom, engem is örömmel tölt el a gondolat, de ha bátrabb lennék, már szabad világban élnék.
Hallani lehet jóslatokat, jövendőléseket. Világméretű katasztrófák, járványok, földrengések, éhinségek, dögvész, szárazság... És való igaz, a médiának köszönhetően egyre több negatív információ jut el hozzánk. De vajon tényleg történik valami vagy csak mi akarjuk azt hinni?
Tévedés ne essék, óhajtom a változást. Talán semmit se jobban. Nem tölt el félelemmel, ha az emberiség 90%-a elpusztul, még akkor sem, ha én is köztük leszek. Nem rettegek a fizikai fájdalomtól, a fogcsikorgatástól, a vacogástól, a kínlódástól. Én a szellemi rabságtól tartok csak. Attól tartok, hogy egyre inkább függővé tesznek mindentől és nem tudok soha szabad lenni. Nem tudok tisztán, üdén fellélegezni és rámosolyogni a világra. Mérgesít, hogy nem tudok szabadulni a terheimtől, hogy nem tudok nyugodtan lefeküdni este és, hogy reggel is nyomja a stressz a mellkasomat. Rajtam múlik, persze. És mégsem tudok szabadulni a szorongástól. Ezért várom a változást a többi gyáva embertársammal együtt.
De mire várok én??? Miért várok mindig külső segítségre? Hisz élhetek, lélegezhetek, száguldhatok, szerethetek, érezhetek most. Enyém ez a pillanat. Miért fecsérlem el várokozással, amikor tehetnék is valamit?

2012? Meglehet, hogy ez is egy kamu, mint más világvége-várások. Meglehet, hogy tudatlan emberek terjesztik a szemetet öntudatlanul, még csak nem is hibáztatható senki érte.
Az is könnyen meglehet, hogy tényleg történik valami és a jelenlegi önző, anyagias világ nem élhet már tovább. Talán tisztulásra van szüksége.

Bárhogy is lesz, éljünk a jelenben. Ne kergessük a mézes madzagot, hisz mi magunk vagyunk a méz.

Örökké vagy soha

Fiatalabb koromban néha akaratlanul belegondoltam, milyen is lehet elmúlni, megszűnni örökre. Ilyenkor mindig úrrá lett rajtam a szorongás, a félelem.
Máskor az örök élet reményével vigasztaltam magam, de az is félelmetes volt, amikor mélyebben belegondoltam. Arra gondoltam, hogy akármilyen jó is lesz, egyszer megunom. Ez az érzés is fájdalmas volt. Furcsa volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy melyik rosszabb: örökké lenni vagy többé soha nem lenni.
Ma már nem tudom elképzelni, milyen az örök halál. Nem tudom miért. Az örök élet gondolata is nagyon távol áll már tőlem. Csak egy megoldásom maradt, belefeledkezni az életbe és egyszerűen csak lenni. Itt és most. Mi mást tehetnék, hisz csak ez a pillanat létezik?

Világ világossága

A "világ" szó jelentésén már sokszor elmerengtem. Létezik a "világ" mint teremtett világ és létezik a "világ", mint fény, világosság. Van olyan elmélet, miszerint a szem nemcsak érzékeli a külvilágban történő eseményeket, hanem valamilyen rejtélyes módon ki is vetíti azt, mint egy mozifilmet. Nem meglepő tehát, hogy mindenki másképp érzékeli a világot. Mindenkinek megvan a saját szeme világa, vagyis egy olyan világ, ami a saját szemén át vetítődik ki az üres filmvászonra. Aki nem képes szemén átszűrni és kivetíteni az ő személyes világát, azt világtalannak mondjuk. A világtalanokat vakok vezetik.
Az Én világom, a Te világod és mégis másképp látod. Ütközteted a világokat és világháborút csinálsz. Talán egyszer vége lesz a világunknak és csak az marad, ami mindig is volt és ami értelmet adott a világnak: a világ világossága.

Találkozás egy NŐvel

Este volt már, fáradtan hagytam el a cég épületét. A Nap is elvégezte a maga munkáját és épp le akart bukni a hegyek mögé, de még egyszer rám mosolygott. Ez a nap is eltelt - sóhajtottam fel magamban - és már az esti pihenésre gondoltam.
Ahogy kiléptem az utcára, szemkontaktusba kerültem Vele. Semmi mást nem láttam, csak a szemét. Fizikai időben mérve csak pár másodperc volt az egész és haladtam is tovább, akkor mégis úgy éreztem, hogy megállt az idő. Különleges találkozás volt, nem született gondolat a fejemben, egyszerűen csak voltam, léteztem és magamba fogadtam az érzést.
A gondolatfolyam akkor öntött el, amikor már az autóban ültem és hazafele tartottam. Ki volt ez a lány? Mi volt oly különleges a tekintetében? Miért nézett úgy rám, mint még soha senki? Éreztem, hogy egy érett NŐvel van dolgom, akinek nagyon tiszta a lelke. Makulátlannak láttam... Hogy lehet ilyen tiszta egy felnőtt? Olyant látott bennem, amiről még én sem tudok? Ha még egyszer meglátom, majd jobban megvizsgálom, gondoltam.
Többször is láttam azóta, mindig ugyanúgy néz. Mint egy angyal: tisztán, bölcsen. A bökkenő csak az, hogy nincs több tizenegy évesnél, de ezt én először nem vettem észre, pedig akkor is a többi gyerekkel játszott az utcán. Szinte semmit sem tudok róla, csak azt, hogy lány és nagyon fiatal. És, hogy olyan tisztán néz rám, mintha az isteni szikrát látná bennem.
Nem fogok vele beszélni soha. Egyrészt azért, mert van köztünk legalább másfél évtized korkülönbség, másrészt pedig azért, mert értem őt szavak nélkül is.
Őrizem a szemét, mást nem tehetek.

A mókuskerék rabjai

A mai emberek többsége csapdába esett, a mókuskerék rabjai lettek. Egy részük nagyon jól bírja ezt az embert- vagy inkább mókust próbáló feladatot. Ezek a kedves mókuskák szorgosan gyűjtögetnek és reménykednek, hogy egy napon majd kényelmesen hátradőlve élvezhetik munkájuk gyümölcsét. Vannak lázadó mókusok is, akik azt érzik, hogy ez a várva várt nap csak mézesmadzag és soha nem lehet elérni. Ledöntik tehát a börtönfalakat és szabadon, magányosan halnak meg.
Vannak olyan egyedek is, akik nem látnak kiutat. A mókuskereket hajtani már rühellik, de lázadni félnek, hisz a lázadás kirekesztéssel jár és halállal. Így hát fogcsikorgatva hajtják a mókuskereket és közben öntudatlanul vegetálnak. Nem remélnek már... Már azt is unják, hogy az éjszakákat nappalok követik, hogy a négy évszak mindig ugyanolyan sorrendben következik és hogy a hétvége után mindig egy új hét kezdődik. Ördögi kör ez és minél több cikluson vannak túl, annál mélyebb a feketelyuk a szívükben. A feketlyuk pedig éhes, és minél többet eszik, annál éhesebb.
Van szabadulás? Sokan mondják, hogy igen, kövess engem. De már az első lépésük után érződik, hogy nekik is épp oly nagy szükségük van a szabadulásra. Ólcsó pénzért könyveket adnak és tanítást. "Hogyan szabaduljunk meg?", "A mókuskerék csak illuzió", "A körforgás vége" és hasonló című könyvekkel akarják megszüntetni az éhinséget, de mindezt kevés sikerrel.
Közben a mókuskerék erősödik. Egyre inkább kerékfüggővé és szelid robottá tesz mindenkit.
Ébredj mókus mély álmodból...

Keresem a NŐT

Fárasztó a keresés, néha talán értelmetlen is. Semmi bizonyítékom nincs a NŐ létezésére. Valahol mélyen bennem mégis él a hit, hogy létezik. Nem tudom hol keressem, nem tudom hogyan keressem. Minden jel arra mutat, hogy kell létezzen valahol, de mégsem találom.
Ha gondolatmentes vagyok, akkor tudom Őt, érzem Őt. Ha becsukom a szemem, egy vagyok vele. Olyankor tudom, hogy van, létezik.
Néha látom Őt női testekben mélyen elbújva, de mindig azt hiszem, hogy csak képzelődök. A legtöbb nő nem is tudja, hogy él benne a NŐ. Hogyan fedezhetném fel én, ha még a nők se tudják?