Korai nyugdíjbavonulás

 Hosszú idő után ismét találkoztam egy videóval, ami arra buzdít, hogy tudatos tervezéssel érjük el, hogy korábban vonulhassunk nyugdíjba. Ezelőtt tíz évvel is foglalkoztatott már ez a téma, de úgy érzem, hogy mindig is rosszul közelítettem meg a témát sok más emberrel egyetemben. 

Miért is merül fel az emberben ez a gondolat egyáltalán? Egyértelműen azért, mert nem szereti azt a munkát, amit jelen pillanatban csinálnia kell (vajon tényleg kell?). Olyan ez, mint amikor az ember k*rvának áll és megjátsza, hogy jól esik neki, amit az ügyfél elművel a testével, közben arra gondol, hogy ha elég pénzt összegyűjött, akkor kiszáll ebből az undorító iparból. Pont ilyen az is, amikor a visszavonulást tervezzük.

Az ember, aki a korai visszavonulásra hajt, hasonlatos ahhoz a biblia fickóhoz, aki le szerette volna bontani a csűreit és nagyobbakat építeni, majd megtöltleni azokat terménnyel és utána hátradőlni, éldegélni szépen, csendesen, aggodalmaskodás nélkül. Belátható, hogy ez tényleg esztelenség, mert akármikor számonkérhetik a lelkünket. 

Én is álmodoztam azon, hogy milyen jó lenne, ha végre nem kéne a székben rohadnom naphosszat és kertészkedhetnék, rendezgethetném az udvart, ültethetnék fákat, emberekkel beszélgetnék egy kávé mellett, kalákáznék, zenélnék, fiataloknak segítenék, szerveznék, aktív tagja lennék a közösségnek, Istennek tetsző életet élnék. Aztán belémhasított, hogy bár korlátozottabb mértékben, de ezeket most is mind megtehetném, ha ezek lennének az első helyen és nem a korai visszavonulásom. Nem tudom, hogy 50 évesen még élek-e és ha igen, milyen állapotban leszek, de azt tudom, hogy most is felhívhatnék egy barátot hogy üljünk össze és igyunk meg egy pohár bort (ha már a tököm alkoholra vagyunk szocializálódva) és beszélgessünk. Most is körülnézhetnék, hogy kinek van szüksége segítségre a közvetlen környezetemben és segíthetnék is, amennyire az időm engedi. Miért csak tíz év múlva akarnék segíteni másokon?

Hát nem meg volt mondva, hogy ne aggodalmaskodjunk a holnap miatt, hogy mit együnk, mibe öltözzünk? Ha aggodalmaskodunk az segít? Hát nem, pont ellenkezőleg. De amúgy is, milyen biztonságot ad az anyagi függetlenség? Mi az, amit egyik napról a másikra ne lehetne elveszíteni? 

Na szóval, arra a következtetésre jutottam, hogy bár érdemes egy kicsit tervezni, elkerülni az idióta költekezéseket, a fölösleges luxus dolgokat, kicsit befektetni, valamennyit megtakarítani, de kurvára nem érdemes mindent ennek a korai visszavonulásnak alárendelni. 

Fogyás

 A max. tömegemhez képest kb. 20 kilóval kevesebb vagyok. Nem föltétlen az volt a célom, hogy lefogyjak, csak a cukorfüggőségemtől akartam szabadulni. Lehet vagy tíz hónapja, hogy nem eszem édességet, sütit és egyebeket, a kenyérfogyasztást sem viszem túlzásba, nyers zöldségeket gyakrabban fogyasztok, no meg magvakat is (megettem fél zsák diót, szerencsére saját termésünk van). 

Mindenki azt kérdezi, hogy beteg vagyok-e hogy így lefogytam. Ez a kérdés kurvára felb*ssza az agyam... Nem tudom, lehetek beteg is, vagy ha nem konkrét betegségem van, akkor az élet nevű  betegségben szenvedek, aminek a vége halál. Amikor a nagy, kerek hájfejemet látták, akkor soha nem kérdezték, hogy beteg vagyok-e.

Pszichésen/mentálisan sokkal jobban érzem magam, nincsenek mély, depressziós hullámvölgyeim, testileg is jobban bírom magam. Migrénem is kevesebb van, rövidebb ideig tart és enyhébb is, a legtöbb esetben csillapító nélkül át tudom vészelni. A szívem néha vacakol, de az kövéren is vacakolt, amikor befektettek a kórházba. Nem találtak semmit. Ettől persze lehet valami és elképzelhető, hogy egy adott pillanatban feldobom a talpam, dehát ez mindig, mindenkinek benne van a pakliban, szóval nem a depresszió mondatja ezt velem :)

Néha elgondolkodom, hogy kívánom-e még az édességet. Talán elég gyorsan vissza tudnék esni a függőségbe, ha ismét nekiállnék csokit zabálni, de így most nem kívánom. És a lelki hiányaimat amúgy se lehet pótolni ilyesmivel, szóval valami nem materiális szer kell, ami ezeket a hiányokat be tudja tölteni. 

Apám persze balfasznak tart, amiért nem eszek cukrot és ha bármilyen bajom lenne most, akkor tuti, hogy azzal magyarázná, hogy nem eszek eleget... Pedig de, eleget eszek, csak nem cukros szarokat. A falu népe is, ha eljönne a temetésemre, akkor suttogva megállapítaná, hogy biztos valami betegsége volt, mert drasztikusan lefogyott... És persze én nem tudok visszakiabálni nekik, hogy ne okoskodjatok ti balfaszok... Mert nem tudjuk, hogy kiben mi van, nem tudjuk hogy ki mikor teszi le a lantot és miért... Próbálkozunk a lehető legjobban csinálni a dolgokat, de ez nem garancia semmire. Én sem azt remélem, hogy ez az életmódváltás, hosszú, boldog életet eredményez, csak szerettem volna megszabadulni további függőségektől, hogy "Isten gyermekeinek szabadságában élhessek". Elképzelésem szerint ez a szabadság egy olyan állapot, ami nem függ a külső körülményektől. Úgy  is lehetünk szabadok, ha Vlad Tepes éppen karóba húzatott és tudjuk, hogy van még pár óránk, napunk, amíg a karó lassan áthalad a testünkön nagy kínokkal fűszerezve. 

Nyitott kapu

A kapunkat általában zárva tartjuk, ami nem túl jó dolog közösségépítés szempontjából. Általában egyedül vagyok itthon és a gép előtt dolgozok (a fiam szerint nem igazi munkát). Ilyenkor nem hiányzik, hogy emberek jöjjenek be és mondjuk meeting alatt bekiabáljanak az ajtón, hogy seprűt veszünk-e... Ez a dolog, gyakrabban előfordul, mint ahogy az ember számítana rá, ugyanis van egy cigány ember, akinek jó megérzései vannak és két faluval odébbról is megérzi, hogy nyitva van nálunk  a kapu.

És akkor zajlik a párbeszédünk...

- Honn vannak-e?

- Ja...

- Seprűt vesznek-e? 

- Nem...

- De ingyen adom... 

- Nem kell, van 3.

- Akkor adjon valamit, mert az asszon' kórházba került s az unokák izé...

- Nem hiszek magának, de itt van 50 lej, menjen...

Már kétszer leráztam ilyen módon és ezzel is arra motiválom, hogy még gyakran visszajöjjön... Egyszerűen nincs időm a meséket hallgatni és vitatkozni, meg alkudozni és aggresszív barom sem tudok lenni, mert valahol mélyen keresztény vagyok és megsajnálom... Persze ő ezzel visszaél, mert cigány... 

Aztán következőbe egy kassal jött be, hogy ingyen nekem adja, mert a kétszer is adtam valami pénzt... Mondom nem kell... De olcsóbban adja, csak 100 lejért... Mivaaan? Ez előbb nem azt mondta, hogy ingyen... Hát magának kihagyok 100 lejt. Elborul az agyam. Nem tudom mi a helyes hozzáállás ilyen esetben, eltarthatnám őt és a kedves családját, de miért pont őt és miért pont én? Ha a cigerattáról lenne kedves leszokni, akkor lehet több maradna az unokáknak. Ja, de ezt meg se érti szegény,  a cigi az egy alapszükséglet. 

A másik opció, hogy az alkholista unokatestóm jön be a nyitott kapun és csak úgy megy el, ha összeveszünk. Ez mondjuk mindig sikerül, de azelőtt felbassza az idegeimet. Mert a  hálószobába is bedabbog bakancsban, a fehér szőnyegre és ha ideges leszek, akkor megkérdezi, hogy melyik a fontosabb, a szőnyeg vagy a rokonság? Ha a családom is otthon van és kezdi csesztetni őket, akkor ismét megy fel a cukrom. Ha engem csesztet azt nagyon jól viselem, akármilyen hibát vág a fejemhez elismerem, jóváhagyom, de a családomat nem szeretném kitenni ennek. 

Más nem nagyon jön hozzánk bejelentkezés nélkül, mindenki jól elfoglalja magát otthon.

Kicsit olyan ez, mint az a menyegző, amiről Jézus szól egy példabeszédben, ahol a meghívottak nem jöttek el, ezért az utcáról szednek össze embereket és őket hívják be.  És én is, mint a ház ura beléjük kötök, hogy miért nem öltöznek fel rendesen, ha menyegzőre jönnek. 

Agyi vírusok

 Amióta ivarérett vagyok, mindig volt egy olyan problémám, hogy lányokkal, fiatal nőkkel beszélgetve, folyamatosan csak a szexre tudtam gondolni. Láttam, ahogy mozog a szájuk és hallottam, hogy hangokat adnak ki, de a fejemben folyamatosan pornófilmek forgatódtak, amikben ők voltak a színésznők. Azért írom, hogy forgatódtak, mert ehhez nekem semmit se kellett csinálni, a filmek "maguktól" készültek és játszódtak le. Nem tagadom, néha szívesen néztem ezeket a filmeket, nem gondoltam, hogy ezzel bármi próbléma lenne, hisz ilyenek a férfiak. Aztán amikor kezdtem érettebb lenni, rájöttem, hogy ezeknek a filmeknek nincs túl sok értelme, mert minek fantáziálgatni fölöslegesen? Valamilyen fura oknál fogva a filmforgatások nem álltak le attól, hogy tisztában voltam a hiábavalóságukkal, továbbra is pörögtek a fejemben. Ekkor már kezdett zavarni a dolog és tudatosan próbáltam leállítani ezeket a folyamatokat, de rá kellett jönnöm, hogy elég csekélyek a lehetőségeim ebben az ügyben.  Hát  nem én vagyok a rendszergazda a fejemben? 

Az áttörés az idei évben jött, 41 évesen. Eléggé padlón voltam, úgy fizikailag, mint pszichésen és realizáltam, hogy saját erőből ezt a problémát nem tudom megoldani. Sok keresztény videót hallgattam, amik bibliai igékkel is alá voltak támasztva és világossá vált, hogy az ember hajlamos az ilyesmire. Az operációs rendszere, meg a BIOS is alapból sérülékeny (lehet a bűnbeesés óta történt valami) és nagyon könnyen megfertőzhetik az agyát ezek a vírusok és ha megfertőzték, akkor szerencsétlen oprendszer már nem tehet semmit, egyszerűen nem tudja kiölni magából a vírust. Ahogy telnek az évek, az ember csak azt veszi észre, hogy egyre nagyobb teret nyer a vírus, egyre több erőforrást igényél és egyre inkább használhatatlan a rendszer... Már nem tudja hatékonyan karbantartani magát és az állapota egyre csak romlik.  Arra jutottam, hogy csak az operációs rendszer alkotója képes megállítani ezt a tendenciát, emiatt hozzá fordultam segítségül. Persze mivel nem tudtam a pontos elérhetőségét, ez sem volt egyszerű, de úgy néz ki, hogy a request eljutott hozzá és kaptam oprendszer frissítést és/vagy tűzfalat is, amivel már blokkolni lehet ezt a vírust. Azóta azt érzem, hogy jóval szabadabb lettem. Ez a vírus nem tudja már az erőforrásaimat használni. A rendszer már nem igényel annyi energiát (cukor, csoki) és több processoridő van a karbantartó job-ok és az általam favorizált folyamatok futtatására. 

Férfiak klubja

 Nézem, hogy ezt a Bedő Imrét milyen módon támadják bizonyos youtube csatornák és látván a sok boomerező kommentet, késztetést éreztem, hogy én is leírjam, ami a fejembe jár. 

Előre kell bocsájtanom, hogy nem mindig értek egyet Bedővel, meg néha fáraszt is a stílusa, de az arcáról azt olvasom le, hogy ő tényleg hisz abban, amit képvisel és tényleg világjobbító szándéka van.

Amikor arról beszél, hogy a férfi és a nő egy életre kell szövetséget kössön és hogy a legfontosabb feladatuk az élet továbbadása és az utódok olyan módon történő nevelése, hogy ők is alkalmasak legyenek az élet továbbadására, abban semmi kivetnivalót nem látok. 

Abba se tudok belekötni, hogy a mai fiatalok sokkal kényelmesebb körülmények között nőnek fel és nincsenek annyira megedződve, mint a nagyapáink idejében felnőtt gyerekek és ez ellen ma már csak tudatosan lehet tenni. Én tudom milyen az az érzés, amikor kapálunk a tűző napsütésben, előttünk a végtelen dzsungel és el se tudjuk képzelni, hogy ennek a rémálomnak valaha vége lesz, de mégis menni kell tovább... Néha pszichésen összeomlunk, de aztán erőt veszünk magunkon és tovább haladunk és egyszer csak vége lesz. Az ehhez hasonló élmények nagyon meg tudták erősíteni az elődeinket.  Ilyen közegből kerültek ki azok a fiatalok, akik kitartottak a tanulásban, jó szakemberek lettek, feltették az életüket valamire és egy olyan világ alapjait rakták le, amiben már kényelmesen élhetünk, egész nap vicces videókat nézhetünk a neten és leboomerezhetjük a vén f*szokat, akik össze-vissza hablatyolnak mindent... Közbe nem gondolunk bele, hogy ha ismét nehéz idők jönnek, akkor mennyire alkalmatlanok leszünk az életre. Hogy a mai fiatalság nagy része inkább felkötné magát, mint egész nap kapáljon... Most az a mondás, hogy értékes vagy, úgy vagy jó ahogy vagy. Semmit se kell tenned, téged tisztelet illet, csak úgy... Téged ne oktasson ki senki.

Azzal is egyetértek, hogy nagyon észnél kell lenni, mert ez az egész bolygóra kiterjedő agymosás, amit a médián keresztül tolnak, tényleg nagyon káros tud lennei hosszú távon. Bedő segít értelmezni egészen finom mozzanatokat is, amire az ember nem figyel fel magától (pl. a Barbie című filmbe beépített propaganda). Nyilván arról nem beszélhet, hogy a kormányoldali média milyen rombolást végez, de általánosságban arra buzdít, hogy legyünk kritikusak minden olvasott, hallott, látott médiatartalommal szemben.  Ez is rendben van, szerintem.

Tehát ez a Bedő féle csatorna csak valamilyen értéket próbál közvetíteni, szóval nem kizárólagosan a bevételszerzés a cél. Hogy ehhez támogatást kap a Fidesztől is? Én ebben nem látok problémát addig, amíg nem kezd el aktívan politizálni. A Fidesz azt hazudja, hogy ő is ezeket az értékeket képviseli és ezt a hazugságot úgy tudja alátámasztani, ha olyan embereket is támogat, aki ilyen értékekről beszélnek. 

Az őt kritizáló csatornáknak viszont nem tudom mi a céljuk, azon kívül, hogy bevételre tesznek szert. Szórakoztatás? Hova vezet ez a sok céltalan szórakozás és lázadás a régi ellen? Szerintem sehova. De értem én... Amikor fiatalabb voltam én is kicsit lázadó voltam és minden tekintély ellen fellázadtam. De most, így 40 után, amikor egyre több temetésre kell elmennem és látom, hogy milyen betegségek és egyéb tragédiák történnek körülöttem, kénytelen vagyok elgondolkodni. Mi a fontos az életben, mi az a mi érték? Azt is könnyen beláthatom, hogy a bunkónak gondolt öregeknek is lehet jó gondolatuk. Őket már többször próbára tette az élet és közben csiszolódtak is. Egy-két szempillantás és mi leszünk azok az öregek, akik ellen lázadnak a taknyosok. Ha viszont mégsem lázadnak ellenünk, akkor lehet rosszul csináltunk valamit. 

Viszlát Tiborbá

 Tegnap értesültem, hogy Antalffy Tibor, azaz Tiborbá is elköltözött az élők sorából. 90 éves volt, szóval szép, hosszú élete volt.

Kb. 15 éve követem a blogját, sokat tanultam ott, bár nem mindennel értettem egyet. A kommentelőktől is sokat lehetett tanulni, szóval jó volt néha olvasgatni ott. Sokáig "vártuk" a világvégét és minden lehetséges módon próbáltunk felkészülni, de a világvéve még mindig nem jött el, kivéve most, Tiborbának. Hogy mit látott ő odaát, vagy látott-e bármit, az most jó kérdés. Ha nem látott semmit, akkor az a forgatókönyv teljesült, amit ő meggyőződésesen vallott: nincs tovább semmi. Ha viszont mégis azt láthatta, hogy van tovább, akkor jó kis meglepetésében lehetett része...

Neki is voltak bűnei és voltak erényei, ha ítélet vár rá, akkor reméljük, hogy az erények felé billen a mérleg. Nyugodj békében Tiborbá! 

Tragédiák

 Éppen a tengeren voltunk, amikor hallottuk, hogy egy 49 éves falustársunk végzett magával. Bár régóta ment lefele a lejtőn, mégis sokkoló volt számomra, hogy ilyen döntésre jutott. Ilyenkor mindig az a gondolat jár bennem, hogy a  közösség, amiben élünk, nem igazi közösség, csak balfaszok gyülekezete(magamat is beleértve), akik nem látják a problémákat és ha látják is, nem tesznek semmi mást, csak ítélkeznek. 

A tegnap, amikor jöttünk haza a városból nagy forgalmi dugó volt az úton, rendőrök terelték a forgalmat. Akkor még nem sejtettük, hogy ami ott történt, az méginkább sokkoló, mint az öngyilkossági eset. Késő délután tudtuk meg, hogy az egyik komán és a felesége balesetet szenvedett ott és komám állapota súlyos. Később már halálhíre érkezett és a hír sajnos igaznak bizonyult. Az egész falu megdöbbent, mert ez a komám egy olyan ember volt, aki a közösség lelke volt. Ahol jelen volt, ott mindig feldobta a hangulatot a viccelődéseivel, jó kedvével, élni akarásával, segíteni is segített mindenkinek, amikor tudott. Nálam is többször segített, amikor nagyobb munkálatok folytak. Kevés emberről lehet elmondani, hogy a faluban mindenki a barátja volt. Mint utólag kiderült, nem ők okozták a balesetet, csak rossz helyen voltak rossz időben... A felesége, aki várandós, kisebb sérüléssel megúszta, állítólag a baba is jól van. Épp nőgyógyásztól jöttek, mert Down-kórral riogatták őket. 40 év körüli szülők esetén nagyobb esély van erre... De ez csak egy kibaszott statisztikai előrejelzés, semmi konkrétum, de ezzel sokkolták őket. Tegnap délelőtt szóltam a tesómnak, hogy hívja fel őket és nyugtassa meg, mert a tesómékat is ezzel riogatták, alapatalanul. Én is terveztem, hogy felhívom őket és mondok pár  vigasztaló szót, hogy ne izgassák magukat. De délután már késő volt... Megtörtént a tragédia. A negyedik babájukat várták, akit valószínűleg nem terveztek, de elindult az élet irányába és ők vállalták. Anyagilag is terhelt időszakon mentek át, mert kölcsönből megvásároltak egy ingatlant a közvetlen szomszédságukban... Az eladó pofátlanul sokat kért érte, de ők belementek a vásárba, mert két fiúgyermek van a családban és kell a ház és ha az ember nem veszi meg a szomoszéd telket, akkor félő, hogy cigányok költöznek oda. Egy ilyen helyzetben esett ki az apa, aki anyagilag is egy biztos pont volt a család életében. Az öngyilkos fiatalember komán sógora volt és három napra a temetésétől számítva elment a komám is...  Ilyenkor a falustársak okoskodnak, hogy igen, mert az akasztott ember visz magával másokat is... Véletlen? Nem véletlen? Milyen összefüggés lehet az esetek között? Nekem gőzöm sincs.

Most válik el, hogy a közösség mennyit tud segíteni a család helyzetén. Én hiszek abban, hogy meg tudjuk segíteni őket annyira, hogy talpon maradjanak. Lelkileg és anyagilag is.