Rózsaszín felhőben repülök, zöld rétek fölött, tiszta patakok csörgedező frissességét élvezve.
Aztán hirtelen hideg falhoz ér meztelen fenekem és felébredek. Lassan érezni kezdem a valóság töménységét: tudatába kerülök a térnek, melyben mozoghatok, a tárgyaknak melyek szinte élnek. Annyira igazinak tűnik minden. Embereket látok, akiket elragadott és maga alá gyűrt az élet. Embereket, akik annyira belemosódtak a létezés göröngyeibe, hogy már csak díszletként gazdagítják a látványt.
Levegőt veszek. Olyan friss, amilyen még soha nem volt, átjárja minden sejtemet.
Nem rózsaszín, mint az álom, de valóságos. Része vagyok a valóságnak és tudok is róla.
Létezem és érzem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése