Munkám végeztével (végeztével? abbahagytam inkább) kijöttem a cégtől és indultam a vonatállomás fele. A következő pillanatban már célba is értem. Hihetetlen érzés volt... Igen, megcsináltam.
De én nem vagyok önző, szóval megosztom veletek is a módszert: nem kell mást tenni, mint elveszni a gondolatokban. A szubjektív időm szerint egyik pillanatról a másikra megtettem másfél kilométert gyalog. Nagyon gyors lehetett az utazás, mert közben nem észleltem semmit az úton. Emberek, autók, színek, naplemente, zaj... Semmi ilyesmit nem vettem észre. Csak azt, hogy megérkeztem.
És nem csak térugrást tudok így végrehajtani, hanem időugrást is. Pl. ha leülök enni és a következő pillanatban már végeztem. Közben simán kihagyom az étel ízének élvezését is... Azt meg minek? Hisz amúgy is tele van az életem élvezetekkel, egyáltalan nem sivár... :)) (ez cinikus volt)
