Emlékezés

Lehet, hogy már írtam régebb egy bizony cigánycsaládról, amelyik más, mint a többi. Amióta az eszem tudom, ez a család szegényen, de becsületesen élt. Akárkit megkérdezhetnénk a faluban, mindenki pozitívan nyilatkozna róluk. A családfő, aki maga is egy lapattant cigánytelepről származott, megmutatta, hogy ki lehet törni abból a közegből és nem az uzsoráskodás irányába, hanem a nehéz, de becsületes élet irányába. Azt nem tudom, hogy pontosan kinek az érdeme, hogy ez a család más lett, mint a többi. Talán a feleségnek is köszönhető, hogy a jó úton tartotta a családot, de a család bármelyik tagjáról sugárzott a becsületesség. És ez akkora szó, hogy nem lehet csak úgy elmenni a téma mellett. Mert a cigány közösség 99.9%-áról egészen  másképp vélekedik a falu, mégpedig  úgy, hogy: ha reggel nem, este úgyis cigány.
Ez a család más. Becsületesen dolgoztak a szülők is, a gyerekek is. A lányuk a helyi iskolában jó tanuló volt, elvégezte a gimnáziumot és leérettségizett. És sokkal nehezebb dolga volt, mint egy "fehérnek", mert a közeg, ahonnan ő indult az egy lenézett, megbélyegzett közösség volt. Nyilvánvalóan ez a közösség jogosan volt megbélyegezve, hisz nem beszélhetünk előítéletről, inkább pár száz éves tapasztalatról. Ebből a megbélyegzett közösségből kitörni csak az igazán nagy emberek képesek.
A szomorú az egészben, hogy a családfő pár hete önként vetett véget az életének, ami egy kicsit fáj nekem is. Tudom, hogy beteg volt és nagyon szenvedett, talán orvoshoz sem nagyon akart menni egy megvetett közösség tagjaként, de akkor is kicsit rosszul esett, hogy egy becsületes, munkás  élet után az utolsó száz méteren adta fel a harcot. Ha létezik túlvilág és valamiféle igazság a létben, akkor úgy gondolom, hogy értékelve lesz az az erőfeszítés, amit Ő kifejtett az élete során.