2009. szeptember 24., csütörtök

Kolozsvár

Úgy hozta a sors, hogy pár napot Kolozsváron tölthettem, igaz nem én akartam, hisz nem vagyok oda a nagy városokért. Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy ez egy román város, ahol szinte nincs is helye senki másnak.
Mentünk az utcán pár kollégával és egy román-cigó asszony elkezdett kiabálni utánunk, hogy: criminali unguri - bűnöző magyarok. Ezt még fokozta pár átokkal is és úgy tűnt, mintha nem akarna leszállni rólunk. Aztán lemaradt szerencsére és nem kellett elhallgattatni.
Vajon ki a bűnöző és miért?

"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, /Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!" - mondja József Attila.
Sajnos a helyzet úgy áll, hogy nagyon elszapordtak ezek itt és szinte kiirtottak egy nemzetet. Ők nem bűnözők?
1850-ben háromszor annyi magyar élt itt, mint román. 2002-ben pedig négyszer annyi román, mint magyar. Hihetetlen, hogy mi folyik itt...
Mi, székelyek, talán kicsit nyakasabbak vagyunk, nem engedünk a 21-ből, de mi is veszélyben vagyunk székelyföldön, ugyanis már rég elkezdődött a patkányok honfoglalása.

2009. szeptember 15., kedd

Csend

Annyira vágyom a csendre, mint tikkadt pázsit a frissítő esőre. A csend megtalálható minden zaj mögött, mint üres vászon a festmény mögött. Az ember szeme mégis ritkán lát át a zajosan színes világon. Ha meglátunk egy virágot, azonnal gyönyörködni kezdünk benne, megvizsgáljuk színeit, illatát, de ritkán látunk a forma mögé. Ha megnézzük egy kicsit mélyebben, anélkül hogy címkéket aggatnánk rá észrevehetjük a csendet, amiben a virág létezik. Lehet, hogy fújja a szél és lengedezik, mégis úgy tűnik mintha mozgása belesimulna a mozdulatlan csendbe. Olyan helyen tartózkodik, ahol nincs félelem, nincs kényszer, nincs semmi mérhető, megfogható. Ez a hely mégis tele van tartalommal. Ebben a térben léteznek a fák is. Kinézek az ablakon és látom, ahogy a szél játszik a leveleivel. Olyan békésen viseli az élet dolgait, hogy az embert rögtön elönti az áhítat, ha ránéz.
Az állatok is a csendben élnek. Nem aggódnak a holnapi betevő falat miatt, nem aggódnak a ruháért. Bodri kutyám arca mindig mosolygós, mindig békés.
A csend elválaszthatatlan a békétől. Ezt a békét nem a világ adja nekünk, és nem békefenntartó erőknek köszönhetjük.
Templomokban is a csendet keresem, a csendet mely teret ad a mormogó imáknak, prédikációknak. Egyszer szeretnék egy olyan misét, ahol nem beszél senki egy órán át és figyelik a csendet. Ha senki nem dumál, akkor talán nem is vesznek össze dogmákon.

2009. szeptember 10., csütörtök

Munka

Stresszes vagyok, nagyon. Hiába szeretnék laza lenni és nyugodt, nem jön össze. A munkahelyem kikészít, mert túl komolyan veszem a dolgokat. Én mindig tartom magam az általam megszabott határidőkhöz. Akkor van baj, ha más szabja nekem a határidőket, hisz én akkor is pontos szeretnék lenni. Sajnos ez nem megy és felemésztem magam, mintha én lennék a hibás azért, hogy valaki rövid határidőt vállalt be.
Csak kínlódás minden napom és nincs erőm semmi másra a céges ügyeken kívül. Néha örülnék ha elküldenének a cégtől.
Miért nem megyek el én, miért kell küldeni engem? Azért, mert tévesen azt hiszem, hogy nincs élet a cégen kívül. Szívesen lazítanék most fél évet, a megspórolt pénzemből eléldegelnék...
Úgy érzem, hogy haszontalan vagyok. A céges munkám nem segíti az emberiséget a felemelkedésben... Utálom, hogy virtuális dolgokat állítunk elő aminek az égvilágon semmi értelme. S ebből élünk... Olyanok vagyunk, mint a szerencsétlen bankárok, akik szintén nem alkotnak semmit, csak virtuális pénzt teremtenek és beszedik a kamatját.

Adjon az Isten szebb jövőt!