Vajon kihez vagy mihez kellene hűségesnek lennünk? Önmagunkhoz? Ahhoz a szarkupachoz, amik mi magunk vagyunk? Ahhoz a megbízhatatlan, szennyes, hormonok által vezérelt lényhez kell hűségesnek lenni? A légy hű magadhoz, a legnagyobb marhaság, amit valaha ember kimondott. És persze ugyanígy marhaság hűnek lenni egy rajtunk kívül álló, mellettünk levő szarkupachoz is. Miért is próbálnánk az ideiglenes, változékony, kiszámíthatatlan dolgokhoz igazodni? Abból semmi jó ki nem sülhet.
Egy férfi, amikor meglát egy jó nőt és fejben erotikus videókat forgat le vele, az már szívében vétkezett. De ha jól belegondolunk, akkor ezt nem is a férfi irányítja, hanem a primitív állat, ami benne él. A hormonok késztetik erre. Aki ezt nem hiszi, az megfogadhatja azt a tanácsot, amit valahol hallottam: Ha meglátsz egy jó nőt és nagyon kívánod, akkor "menj és vezesd le ezt a feszültséget önkezűleg". Ha azután is azt érzed, hogy vonzódsz hozzá, akkor vezesd le a feszkót mégegyszer. Ha még ezután is azt érzed, hogy kívánod, akkor cselekedj így harmadszorra is... Ha még azután is vágyat érzel iránta, akkor vedd el feleségül... Egy ismerősöm ismerőse ezt már kipróbálta és kiderült, hogy már az első után megszűnt a vágy... Tehát valójában a hormonok késztetnek arra, hogy filmeket forgassunk le a fejünkben. Persze ez nem adhat felmentést, hiszen ha emberek vagyunk, akkor felül kell tudnunk kerekedni ezen és tudnunk kell uralkodni magunkon.
A nők fejével ugyan nehéz gondolkodni, de az ő esetükben is lehet valami hasonló defektus. Ha önbizalomhiányosak, akkor nagy eséllyel beadják a derekukat egy kedves idegennek, aki látszólag törődik velük, mert végre fontosnak érezhetik magukat, valaki végre lát bennük valamit. Ez sokszor megtörténik, ha az ítélőképességük torz. Erről jut eszembe W. Sándor egyik írása, amit a népről írt, de ide is tökeletessen illeszkedik:
“A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát.”
A férjük már uncsi, hisz nem hízeleg nekik naponta, csak ott van, mint egy fura szerzet, egy szürke lakótárs, aki "csak" felelősséget vállalt a családért.
Akkor tehát kihez kellene hűnek lenni? Hűnek lenni valami rajtunkon túlmutató, viszonylag stabil dologhoz kell lenni, mert az nem forog ide-oda, mint a szélkakas. W. Sándor szavaival élve a "az örök mértékhez" kellene igazodni.
Persze racionális fejjel is be lehetne látni, hogy mi a jó és mi a rossz. Fel lehetne mérni, hogy egy félrelépésnek mi a "haszna" és milyen negatív következményei vannak. Hány embert boldogít és mennyi időre és hány embernek teszi tönkre az életét és mennyi időre.
Persze a mai ember nem tud racionálisan gondolkodni, de még rosszabb, hogy az "örök mértékhez" sem próbál igazodni.
