2009. december 23., szerda

Ki vagy te?

Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdődik:
Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.
Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent.
Ha elhatárolt személyedet tekinted önmagadnak, végezz copernicusi fordulatot: a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak, személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek, puszta tüneménynek, "nem-én"-nek.
Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.
(Weöres Sándor - A teljesség fele)

2009. december 9., szerda

Újinfluenza

Egy ideje elkezdődött és még mindig tart a sertésinfluenza hisztéria. Igyekszem nem nézni tévét és nem olvasni híreket róla, de az ember nem lehet mentes a manipuláló információktól.
Értesülhetünk a médiából az újinfluenza tulajdonságairól: egy vírus okozza, a tünetei hasonlóak a hagyományos influenzáéhoz, de a szövődményeibe bele is lehet halni.

Ettől függetlenül manapság a Germán Új Medicináról olvasgatok, ami első látásra talán furcsa elméleteket tartalmaz, de ha az ember jobban megvizsgálja, nagyon is logikus rendszer.
A GNM azt mondja, hogy minden "betegség" (ami nem mérgezés, vagy nem örökölt nyavaja) egy bizonyos megrázkódtatással, konfliktussal indul. Kisebb konfliktusok kisebb elváltozásokat okoznak, súlyosabb konfliktusok akár rákot is.
Az Újmedicina emberei rendelkeznek egy térképpel is arról, hogy milyen típusú konfliktus, milyen típusú betegésget okozhat. A betegséget valójában nem is betegségnek nevezik, mert állítólag minden elváltozásnak biológiai értelme van.
Ha az ember rájön, hogy mi okozza a "betegségét" és ha sikerül azt feloldania, akkor az agy parancsot ad az elváltozás helyreállítására.

A GNM fórum influenzával kapcsolatos témája:

"A GNM Központban már több ezirányú esetfeltárás történt. Az "influenzások" konfliktusai: "Hideg idők járnak, útálom a hideget... Utálom beszívni a hideg levegőt... Félek, hogy megfázok a hidegtől... Félek, hogy elkapom az influenzát. (!)" Tipikusan orral, orr belsejével kapcsolatos konfliktus! A taknyolás pedig egyértelműen gyógyulási tünet."

http://www.ujmedicina.hu/forum/index.php/topic,105.0.html

Na és hogyan lehet ebbe belehalni? Egyszerű. Halálfélelmi konfliktus - ami érdekes módon tüdővel kapcsolatos elváltozásokat okozhat és véletlenül az újinfluenza szövődményei is többnyire tüdőben keletkeznek.

http://www.ujmedicina.hu/forum/index.php/topic,10.0.html



Tehát a képlet: az influenza minden ősszel megjelenik, amikor beállnak a hidegek (a vírus nyáron szabadságon van). És ha ez társul egy média általi félelemkeltéssel és halálhírekkel, akkor az emberek egy nagy része rettegni kezd. Mi van ha én is elkapom és belehalok? Halálfélelmi konfliktus -> szövődmények -> halál -> halálhírek -> halálfélelem -> még több halál.
Gazdasági szempontból persze jó, mert sok védőoltást el lehet adni és ez jót tesz a gyengélkedő GDP-nek.

Megjegyzés: még én sem vagyok 100%-ban meggyőződve a GNM igazságáról, de egyelőre nem találtam hibát az elméletben.
Ja, és engem is félelemmel töltött el a hír, amikor a tévében bemondták, hogy meghalt egy terhes (=áldott állapotban lévő) anyuka, de egyelőre nem hiszem, hogy egy vírus okozta.

2009. november 30., hétfő

Halál

A mai, önmagából kifordult ember nem szeret a halálról beszélni. Nagyon kényes témának tekintik és igyekeznek gyorsan elterelni a beszélgetést valamilyen más irányba. Struccpolitika.
Attól, hogy homokba dugjuk a fejünket a halál nagyon is létezik. Életünk egyik legfontosabb része a születés mellett. Halál nélkül nincs értelme megszületni. Milyen is lenne, ha belélegeznénk a friss levegőt és magunkba kellene tartani a végtelenségig? Szükségünk van a kilégzésre a megkönnyebbüléshez.
Ha az ember saját haláláról beszél, akkor is kétségbeesik a hallgatóság és csak úgy sugárzik belőlük az ijedséggel társult sajnálat. Talán közel állnak hozzánk és félnek az elvesztésünktől vagy talán eszükbe jut a saját haláluk, amivel eddig nem igazán mertek szembenézni.
Tudom, tudom. Nagyon fájdalmas elveszíteni valakit akit szerettünk, tiszteltünk. És könnyezünk is, hogy megkönnyebüljünk. Így van ez rendjén.
De nem bújhatunk el a halál elől. Ez az egyetlen dolog, amiben biztosan részünk lesz a dolgok mai állása szerint. Nem tudjuk a pontos dátumát és ettől lesz igazán izgalmas. Nem számít, hogy fiatalok vagyunk vagy öregek, bármelyik pillanatban elérkezhet hozzánk. Kapálózhatunk, harcolhatunk ellene, mégsem tudjuk megmenteni magunkat.
Ha úgysem nyerhetünk ellene, akkor én azt mondom: haljunk meg hősként, méltóságteljesen, gerincesen.
Amit a nagy Kaszás elvehet tőlünk azt előbb vagy utóbb ugyis elveszítjük. Igen drága testünket is, amit egész életünkben akkora becsben tartottunk. Hiába mumifikáltatjuk, amikor meghalunk az már nem a miénk.
Hiába szeretnénk elérni, hogy emlékünk tovább éljen. Akik emlékeznek ránk azok is meghalnak egyszer.
A mai világban a testünk a fontos, azért aggódunk, hogy szép legyen a sírunk, legyenek rajta virágok, legyen ki gondol ránk világításkor, legyen aki boldogan megemlékezik rólunk majd.
Ez az egoizmus legkifinomultabb formája.
Ha beleszólhatnék a saját temetési ceremóniámba szívesen megtennem, de úgysem hallgatnának rám.
Hiába mondanám, hogy ne pazarolják a fát koporsóra, hogy könnyebben tudjam visszaadni a testemet a természetnek, nem kellenek a csillogó-villogó temetkezési kellékek,
nem kellenek különleges virágok a síromra, elég ha egy fa vagy épp a zöld fű építkezik testemből.

Ami halandó bennünk, annak meg kell halnia.
De meggyőződésem, hogy van egy részünk, ami sosem született. Ami mindig VAN. Nem tudom megfogni, értelmemmel nem tudok közelíteni hozza, csak tudom, hogy VAN.

Madár

Nincs szükségem rád, mert szeretlek. Te nem egy eszköz vagy, amivel boldoggá tehetem magam, nem is egy élvezeti cikk, aminek segítségével színt vihetek a szürke hétköznapjaimba.
Nem vagy mankó, ami segítene a járásban, nem vagy a megváltóm aki átveszi bűneimet. Ruhám sem vagy, aki megóvhatna a hidegtől, de játékos bohóc sem, aki szórakoztatna magányomban.
Énekesmadár vagy bontatlan szárnyakkal. Repülve szeretnéd eldalolni magad a világnak.
Én nem repülhetek helyetted - kettőnket nem bír el a szárnyam - de megmutathatom a világ egy kis szegletét.

De meg kell tenned: bontsd ki szárnyaid és ugorj.
Szeretném ha együtt repülhetnénk.
Nem maradhatok a kényelmes fészked mellett,
azért születtünk, hogy a világnak daloljunk.
Jöjj hát, repülj velem!

2009. november 22., vasárnap

Elhatárolódás

Egy ideje tudom és érzem, hogy egy nagyon vastag fal választ el engem az emberiség többi tagjától, és minden igyekezetem ellenére ezen nem is sikerült változtatnom. Pedig a kapcsolatlétesítő csápjaim életerősek és eszeveszetten keresik a kapcsolódási pontokat.
Hogy mi lehet ennek az oka? Csak találgatni tudok. Talán volt olyan keserű tapasztalatom, amikor egy adott pillanatban mindenki magamra hagyott. Amikor úgy éreztem senki sincs velem, senkinek sem vagyok fontos, mindenki átnéz rajtam. Óriási törést okoztak bennem és az idő nem képes begyógyítani. Nem is lehet képes, ha az ember nincs akinek őszintén elmesélje gondjait, bajait.
Az állatok között érzem igazán jól magam. Ha rájuk nézek azt látom, hogy ők elfogadnak úgy ahogy vagyok, és szeretnek velem lenni. Ők soha nem színészkednek, mindig önmagukat adják és nekem sem kell az emberi normáknak megfelelően viselkednem előttük.
Az emberi kapcsolatok sokkal nehezebbek, mert az ember legtöbbször a sajátjához hasonló torz személyiségekkel találkozik. Mindenkiben ellenséget lát, pedig a valódi ellenség a belső sötétség.
Bárcsak lenne egy olyan személy, akinek bármit elmodhatok és akkor is szeret. Lehet akár egy "pap" is, aki előtt minden titkomat felfedhetem és ő mégsem fog elítélni. Aki előtt sírhatok szégyenkezés nélkül, mint egy gyermek.
Teljes tisztulásra vágyom.

2009. október 11., vasárnap

Boldogság

l. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
2. Boldogok a szelídek, mert ők bírják a földet.
3. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek.
5. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.
7. Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak hívatnak.
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10.)

2009. szeptember 24., csütörtök

Kolozsvár

Úgy hozta a sors, hogy pár napot Kolozsváron tölthettem, igaz nem én akartam, hisz nem vagyok oda a nagy városokért. Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy ez egy román város, ahol szinte nincs is helye senki másnak.
Mentünk az utcán pár kollégával és egy román-cigó asszony elkezdett kiabálni utánunk, hogy: criminali unguri - bűnöző magyarok. Ezt még fokozta pár átokkal is és úgy tűnt, mintha nem akarna leszállni rólunk. Aztán lemaradt szerencsére és nem kellett elhallgattatni.
Vajon ki a bűnöző és miért?

"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, /Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!" - mondja József Attila.
Sajnos a helyzet úgy áll, hogy nagyon elszapordtak ezek itt és szinte kiirtottak egy nemzetet. Ők nem bűnözők?
1850-ben háromszor annyi magyar élt itt, mint román. 2002-ben pedig négyszer annyi román, mint magyar. Hihetetlen, hogy mi folyik itt...
Mi, székelyek, talán kicsit nyakasabbak vagyunk, nem engedünk a 21-ből, de mi is veszélyben vagyunk székelyföldön, ugyanis már rég elkezdődött a patkányok honfoglalása.

2009. szeptember 15., kedd

Csend

Annyira vágyom a csendre, mint tikkadt pázsit a frissítő esőre. A csend megtalálható minden zaj mögött, mint üres vászon a festmény mögött. Az ember szeme mégis ritkán lát át a zajosan színes világon. Ha meglátunk egy virágot, azonnal gyönyörködni kezdünk benne, megvizsgáljuk színeit, illatát, de ritkán látunk a forma mögé. Ha megnézzük egy kicsit mélyebben, anélkül hogy címkéket aggatnánk rá észrevehetjük a csendet, amiben a virág létezik. Lehet, hogy fújja a szél és lengedezik, mégis úgy tűnik mintha mozgása belesimulna a mozdulatlan csendbe. Olyan helyen tartózkodik, ahol nincs félelem, nincs kényszer, nincs semmi mérhető, megfogható. Ez a hely mégis tele van tartalommal. Ebben a térben léteznek a fák is. Kinézek az ablakon és látom, ahogy a szél játszik a leveleivel. Olyan békésen viseli az élet dolgait, hogy az embert rögtön elönti az áhítat, ha ránéz.
Az állatok is a csendben élnek. Nem aggódnak a holnapi betevő falat miatt, nem aggódnak a ruháért. Bodri kutyám arca mindig mosolygós, mindig békés.
A csend elválaszthatatlan a békétől. Ezt a békét nem a világ adja nekünk, és nem békefenntartó erőknek köszönhetjük.
Templomokban is a csendet keresem, a csendet mely teret ad a mormogó imáknak, prédikációknak. Egyszer szeretnék egy olyan misét, ahol nem beszél senki egy órán át és figyelik a csendet. Ha senki nem dumál, akkor talán nem is vesznek össze dogmákon.

2009. szeptember 10., csütörtök

Munka

Stresszes vagyok, nagyon. Hiába szeretnék laza lenni és nyugodt, nem jön össze. A munkahelyem kikészít, mert túl komolyan veszem a dolgokat. Én mindig tartom magam az általam megszabott határidőkhöz. Akkor van baj, ha más szabja nekem a határidőket, hisz én akkor is pontos szeretnék lenni. Sajnos ez nem megy és felemésztem magam, mintha én lennék a hibás azért, hogy valaki rövid határidőt vállalt be.
Csak kínlódás minden napom és nincs erőm semmi másra a céges ügyeken kívül. Néha örülnék ha elküldenének a cégtől.
Miért nem megyek el én, miért kell küldeni engem? Azért, mert tévesen azt hiszem, hogy nincs élet a cégen kívül. Szívesen lazítanék most fél évet, a megspórolt pénzemből eléldegelnék...
Úgy érzem, hogy haszontalan vagyok. A céges munkám nem segíti az emberiséget a felemelkedésben... Utálom, hogy virtuális dolgokat állítunk elő aminek az égvilágon semmi értelme. S ebből élünk... Olyanok vagyunk, mint a szerencsétlen bankárok, akik szintén nem alkotnak semmit, csak virtuális pénzt teremtenek és beszedik a kamatját.

Adjon az Isten szebb jövőt!

2009. augusztus 21., péntek

Felmérgelődtem

Nem értem mi folyik ebben a tetves világban, mi történt velünk magyarokkal? Miért van az, hogy minden szerencsétlen ország lábat törölhet bennünk? Szlovákiában nem látják szívesen Sólyom Lászlót.... És persze ő egy olyan nyálas emberke, mindent szépen tűr és nem mond semmi sértőt, soha. A románok is szívatják, a szlovákok is. De ő mit is szólhatna, hisz csak a szája maradt Magyarországnak.. A románoknak és a szlovákoknak viszont van hadseregük. Nem voltak hülyék leszerelni, hisz tudták, hogy meg kell védeni a lopott földet.
Robert Fico miniszterelnök hálás lehetne Magyarországnak, hisz szlovákia Magyarország húsából született. És a bocskoros oláhok is örülhetnének Erdélynek, amit megkaptak csak úgy, ajándékba.

És hogy Magyarországon mindenkit védenek, csak épp a normális, nemzeti érzelmű magyart nem? HIHETETLEN.
S a hülye, idióta, tévé által agymosott emberek mindenkit megválasztanak, aki szépeket igér.

Kéne egy nagy meteorit, ami rendet csinál ezen a bolygón. Vesszenek a nyálas, sehonnai bitangemberek és vesszenek a tolvaj bitorlók is. ÉS VESSZEK ÉN IS, HOGY NE LÁSSAM MILYEN IGAZSÁGTALAN EZ AZ ÉLET.

Csak növények maradjanak és állatok. Lélegezzen fel a Föld végre, mint a kutya, ha megszabadul a tetvektől és bolháktól.


Nem maradt sok lehetőségünk, csak Isten segíthet rajtunk.

"Ez a föld, amelyért élni s halni tanít a sors minket,
Melyért el kellett viselni sok szenvedéseket,
Amelyért ifjú arcok korán ráncot öltöttek,
Hogy sírba pihennek érte sok százezerek.

Hogy ne élnénk az elnyomottak között tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk.
Egy SZABAD, MAGYAR hazánk. "

2009. augusztus 17., hétfő

Szorongás

Úgy érzem néha, hogy nem vállalok elég fontos szerepet az emberiség megmentésében. Ha szétnézek, elég nagy szellemi sötétséget látok és nem tudom, hogyan változtathatnék ezen. Jó, tudom: az ember magán kellene kezdje a megújulást. Sajnos ezt a feladatot sem lehet egyénileg megoldani. Ahhoz, hogy az ember egyre inkább megismerje önmagát, minél több sötét részt tudjon megvilágítani lénye belsejében, szükség van a másokkal való kölcsönhatásra is. A másik ember, a másik ego képes az emberből olyan dolgokat is kihozni, amiről addig nem tudott.
A kölcsönhatás miatt szükség van a közösségre, az ember nem menekülhet remeteségbe az idők végezetéig, hiszen úgy sokkal nehezebben fedezi fel magát.
A helyzet az, hogy én elég nehezen illeszkedek be közösségekbe. A parancsot nem igazán tudom elviselni, főleg olyan emberektől, akik nem hitelesek vagy nem tudok felnézni rájuk. Általában hiteltelen emberek parancsolnak, tehát nekem ne parancsolgassanak. A másik oldala a dolognak az, hogy én sem szeretek parancsolni és nem is vagyok nagy szónok.
Ezek után csak olyan közösségben tudom jól érezni magam, amely egyenrangú tagokból tevődik össze, ahol senki sem akar vezér lenni és senki sem akar birka lenni, mégis egyet tudnak érteni egy közös cél érdekében.
Van ilyen közösség?

2009. június 18., csütörtök

Teleportálás

Felfedeztem a teleportálást. Sokszor teleportáltam már, de csak most tudatosult bennem, hogy az ilyesmi gyakran megtörténik.
Munkám végeztével (végeztével? abbahagytam inkább) kijöttem a cégtől és indultam a vonatállomás fele. A következő pillanatban már célba is értem. Hihetetlen érzés volt... Igen, megcsináltam.
De én nem vagyok önző, szóval megosztom veletek is a módszert: nem kell mást tenni, mint elveszni a gondolatokban. A szubjektív időm szerint egyik pillanatról a másikra megtettem másfél kilométert gyalog. Nagyon gyors lehetett az utazás, mert közben nem észleltem semmit az úton. Emberek, autók, színek, naplemente, zaj... Semmi ilyesmit nem vettem észre. Csak azt, hogy megérkeztem.
És nem csak térugrást tudok így végrehajtani, hanem időugrást is. Pl. ha leülök enni és a következő pillanatban már végeztem. Közben simán kihagyom az étel ízének élvezését is... Azt meg minek? Hisz amúgy is tele van az életem élvezetekkel, egyáltalan nem sivár... :)) (ez cinikus volt)

2009. május 25., hétfő

M, mint Magas

Az ember azt hinné, hogy a beszédhangoknak nincsen különösebb jelentésük, de mi van ha mégis?
Ma, a vonaton hazafelé jövet, rámtörtek a gondolatok, intuíciók és egyre több összefüggést véltem felfedezni az M hanggal kapcsolatosan. Lehet, hogy van benne egy kis filozófia is, de nagyon úgy fest, hogy mégis van jelentése ennek a hangnak.
A ősi székely-magyar ÁBC szerint az M betűt egy kétcsúcsú hegyecske jelöli. De mit is jelenthet akkor az M betű? KieMelkedést, Magaslatot. A csúcsok irányt is Mutatnak. Mennyiséget is jelöl ez a szimbólum, hisz összegyűlt anyagcsomó alkotja a hegyet.
A hegyek kieMelkednek a földből és Mutatnak a Menny felé. A Menny felé vezető út Meredek, ezért elég nehéz oda felMászni. Szerencsére vannak Mesterek, akik kieMelkedő tudásukkal elérték már a Magaslatot és nekünk segíteni tudnak. Ez az M betű megtalálható az eMelet szavunkban is, ami szinten kieMelkedést jelöl. A női eMlő szintén egy kieMelkedés a testből, de ugyanezt jelenti a Mell szavunk is (Az M is kettős, akárcsak a női Mell). Ha eMlékezünk valamire, akkor felszínre hozzuk azt a bizonyos eMléket lelkünk rejtett zugaiból. Elődeinknek a hegy Menedéket is jelentett, veszély esetén oda Menekültek fel.
Érdekes módon a Magasságban benne van a Mélység is, hisz a két csúcs között egy Meder található. Magasságnak és Mélységnek csak együtt van értelme a Mindenségben.



2009. április 18., szombat

Földi és égi hatalom

,,Amit nekem adsz: mindenkinek adod” , hirdeti a földi hatalom.
,,Amit mindenkinek adsz: nekem adod” , hirdeti az égi hatalom.
(Weöres Sándor - A teljesség felé)

A mai emberek többsége a földi hatalmat képviseli. Ha Istentől gazdaságot koldul, akkor hozzáteszi: majd adakozok belőle a szegényeknek. Tehát adj nekem Istenem minden földi jót, én majd segítem belőle a rászorulókat... És ezzel minden rendben van, kérése máris jogos lesz - hiszi ő.

Pedig már most is adhatna, rengeteg mindene van amit szétoszthatna a rászorulóknak, mégsem teszi...
Rámosolyoghatna most is egy idegenre, köszönhetne a társadalom egyik kivetettjének... Elbeszélgethetne egy idős nénivel vagy bácsival, akihez nem szól már senki...
Igen, anyagiakban is segíthetne másokon... Miért nem teszi?

Szerintem az a miénk, amiről le tudunk mondani. Amiről le tudunk mondani, azt mi birtokoljuk.
Amiről azt hisszük, hogy a miénk és nem tudunk lemondani róla, az valójában nem is a miénk: mi vagyunk az illető dolog birtokában.

Ez a föld

Az alábbi sorokat is dédnagyapám költötte és énekelte. Hanganyag alapján írtam le a szöveget, remélhetőleg pontosan.

Ez a föld


Ez a föld, amelyért élni s halni tanít a sors minket,
Melyért el kellett viselni sok szenvedéseket,
Amelyért ifjú arcok korán ráncot öltöttek,
Hogy sírba pihennek érte sok százezerek.

Hogy ne élnénk az elnyomottak között tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk.
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld volt minden vad ellenségnek vészes ösvénye,
Az elnéptelenítésnek gyászos színhelye.
Hol kiket berkek vagy fenyvesek el nem rejthettek,
Vagy kihaltak vagy a nagy világba szétmentek.

De a messze idegenbe ők is azt mondják:
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld a régi ellenségtől megszabadula,
Hazajöjjön a világnak minden magyarja,
Kezet lábat tenni rá áldott magyar földre,
Tovább úgyse lenne szükség idegenekre.

Hogy ne élnénk a világban szétszórtan tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld amelyre számtalanszor ellenség lépett,
Idegen érdekért sokszor nemzetünk vérzett,
De reméljük óh Jóistenünk megelégeled,
Mert a mi nemzetünk nagyon sokat szenvedett.

Esdve kérünk fogadd el az esdeklő imánk:
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.
(Péter Sándor, 1900-1976)

Ott születtem a Hargita aljába

Az alábbi sorokat dédnagyapám költötte és énekelte. Egyszerű földműves ember volt, és én felnézek rá.

Ott születtem...

Ott születtem a Hargita aljába
Nem tudom, hogy miér' az nékem oly drága
Hogy is ne volna az nékem oly drága,
Fenyvesében bujdosónak,
Szarvas, medve, vaddisznónak,
Az igazi hazája.

A Hargitát nem csak székely szereti,
Idegen is érdekből fel keresi.
Látogatni hozzánk jönnek, szétnéznek,
Haza nem nagyon sietnek,
Inkább hozzánk telepednek,
Ide örökösödnek.

Oh mily kedves a Hargita mosolya,
Mikor a sötét felhő nem borítja,
Gyermekeit magához hívogatja,
Vihar ellen a födelet,
Veszély ellen a védelmet,
Mint jó anya megadja.

Isten veled szegény öreg Hargita.
Már én nem mehetek az oldaladra,
Mert kincseidben idegenek dúskálnak,
S annak kitermelésére,
Szegénység viselésére,

Minket arra használnak.

Fújja a szél a Hargita oldalát,
Gyermekeinek viszi a sóhaját,
Vidd el szellő az idegen országba,
Ismerjék meg a Hargitát,
körülötte azt a hibát,

Hogy a székely mily árva.

Sötét felhő borítja a Hargitát,
Gyermekei azóta oly mostohák,
Ha még egyszer a fényes nap rásütne,
A sötét felhő elmenne,
Síró gyermek visszamenne,
Édesanyja keblére.
(Péter Sándor, 1900-1976)

2009. március 20., péntek

Nagybetűs élet

Kiskoromban arra vágytam, hogy végre részem legyen a nagybetűs életből és hogy végre szabad felnőtt legyek, amikor nem parancsol nekem senki.
Hát most itt vagyok és nem parancsolnak nekem, de mégis rab vagyok. Nem szól bele senki az életembe és ez a legfájdalmasabb dolog: nincs kit hibáztassak magamon kívül.
Ritka az a pillanat amikor életnek lehet nevezni az általam végrehajtott létet. Azt érzem, hogy csak egy vegetáló mikroorganizmus vagyok egy bazinagy univerzumban.
Hogy mi értelme a létemnek? Nem tudom és mások sem tudnak használható tanácsot adni. Úgy érzem, hogy csak az oxigént pocsékolom és semmi hasznosat nem tudok tenni. Nem érzem, hogy szeretnének és én sem szeretem magam. Miért is szeretnék egy haszontalan dolgot?
Utálom a léleksorvasztó munkámat, a semmitmondó protokoll-kapcsolataimat és nem tudok kimozdulni ebből az áldatlan állapotból.
Keressek más munkát? Ha nincs célom, akkor vajon mi értelme bárminek is? És milyen célt tűzzek ki magamnak, ha eleve haszontalannak látok mindent?
Pedig régen tele voltam tervekkel, reményekkel. Bíztam az emberekben és az Istenben, de valami megszakadt bennem, szinte észrevétlenül. Elvesztettem minden kapaszkodót, cél nélkül lebegek a nagy semmiben.

2009. március 14., szombat

Talpra magyar

A napokban elgondolkodtam, hogy mi lehet a különbség egy politikus vezető és egy nemzeti vezető között. Ekkor jutott eszembe Traian Băsescu budapesti esete. Amikor a selyemfiú Sólyom Lacika megkérdezte, hogy mikor lesz autonómia székelyföldön, akkor a román pásztor azt mondta: soha.
Ebből egyértelműen látszik, hogy Băsescu elsősorban egy nemzet képviselője és másodsorban politikus. Ha inkább politikus lett volna, akkor úgy kezdte volna, hogy: háááát tetszik tudni, ez egy olyan dolog, ami nem megy olyan hamar, folyamatosan tárgyalunk az erdélyi magyarság vezetőivel, hogy közös nevezőre juthassunk, stb.
Románosodik el Erdély és ez egyáltalán nem tetszik nekem, de Băsescut rögtön tisztelnem kellett ezért. Képviseli nemzete akaratát, ezért volt megválasztva.
Melyik az a magyarországi politikus, aki nyíltan meri képviselni a nemzetét? Egyik sem. Meghunyászkodók, félőskék. Próbálnak kedveskedni mindenkinek, nehogy már valakit megbántanának. Március 15.-én kiállhatnának a Duna mellé és valaki megszánhatná egy-egy golyóval őket...
Mi vezethetett egy nemzetet ilyen mélyre és mikor kezdődött mindez? Csak találgatni lehet.
Talán Szent István rontott el valamit, amikor megpróbált "felzárkózni" a sötét európai népekhez és tűzzel-vassal irtott mindent, ami a miénk volt. Vagy később az osztrákok lettek volna gonoszok, amikor elhitették velünk, hogy a magyar egy senkiházi, barbár, csürhe nép? Ez is közrejátszhatott. A kommunizmus? Rombolt az is rendesen.
Mindig ott volt a lelkünk mélyén a szabadság vágya, soha nem tudtunk belenyugodni az elnyomásba. Elestek a hősök, a meghunyászkodó pedig élt és szaporodott.
De ha azt hisszük, hogy mostmár szabadok vagyunk, akkor tévedünk. Most a legnagyobb az ellenünk irányuló merénylet. A "Magyar" Tudományos Akadémia felkent papjai igyekeznek mindenkit eretnek jelzővel bélyegezni, aki a magyarság dicső múltját és igaz történelmét kutatja.
"A magyar krónikások tévednek, az idegenek igazat írnak. Szavainkat másoktól vettük át, hisz mi primitívek voltunk ahhoz, hogy saját szavaink legyenek. Vándor csürhe voltunk és mindenkitől átvettünk valamit. Közünk lehet a sumérokhoz? Ugyan... A tatárlaki amuletten székely írásjelek vannak? Ja, az nem székely írásjel, hisz azt is loptuk valahol".
Ilyenek hallatán kezdek hinni az összeesküvés elméletekben. Ha valamit ennyire elleneznek, abban sok igazság lehet.
Nem azt mondom, hogy érezzük felsőbbrendűnek magunkat, hisz az csapda. Azt mondom, hogy legyünk méltó tagjai nemzetünknek.

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!" (Pio atya)

2009. február 8., vasárnap

Közgazdászok világa

"A pénz, vagyon, rang, érvényesülés mindenek fellett való becsülése, az ökonomizmus, amit a mai ember a legteljesebb realizmusnak lát: tulajdonképpen idealizmus, ha negatív és parodisztikus módon is. A pénz nem étel, nem ital, nem ruha, nem műtárgy, alapjában véve hasznavehetetlen valami, tulajdonképpen nincs, csak puszta idea és ideál; s ennek a fiktív dolognak gyűjtögetését tekinti a mai ember teljes józanságnak. A felgyűjtött vagyon, mely a szükségleten túl-burjánzik, csak nyűg és gond, s előbb-utóbb kicsúszik gazdája alól, úgy, hogy szükséges sem marad meg. A rang eltávolít minden elviselhető emberitől, értelmetlen korlátokat emel, melyek gyűlölséget és irigységet szítanak. Az érvényesülés nem vezet sehova, mert ezen az úton mindig van tovább és mégtovább, az érvényesülési vágy elviselhetetlen viszketegség, mint a bőrbaj. Ráadásul a mai ember a legködösebb közösségi elvekből rakásra gyűjti magára a képtelen bilincseket.(...)" (Weöres Sándor: A jelenkorról)

Nem tölt el örömmel, hogy világunk tele van közgazdászokkal és menedzserekkel, akik szétverik a világot és megfosztják az embert maradék méltóságától is, de valahogy elviselem. Engem inkább az idegesít, hogy úgy tűnik ez a követendő példa. Szegény, eltévedt fiatalok közgazdaságot akarnak tanulni és az életcéljuk, hogy valamilyen vezetők legyenek, megszedjék magukat pénzzel, legyen valami luxus autójuk, legyen szép házuk, legyen egy kívülről tökéletes társuk, amilyent csak a magazinok címlapján láthat az ember. Ez jelenti a sikerességet... Szánalmas.

Próbáltam értelmezni a "gazdaság" szót: gaz-da-ság. A gaz szó szemetet jelent, vagy olyan növényt, amit nem szeretünk a termőföldjeinken látni, mert kiöli a hasznos növényeket.
A da szócskán sokat elmélkedtem és arra jutottam, bőséget jelent (pl. da-gadt, da-gály).
Ezek alapján a gazdaság szó azt jelentheti, hogy a gaz bőségben van.
Nem csoda tehát, hogy világvallásaink óvnak a gazdagságtól és mértékletességre intenek. Azt mondják, hogy csak a szükségleteinket elégítsük ki és ne az agyrémeinket. A menedzserek pedig nagyon szívesen elmondják nekünk, hogy mire is van szükségünk...

Gazdasági növekedésről szövegelnek, meg profitról. Az életszínvonalat is végtelenségig növelnék (nem mintha lehetséges lenne ekkora luxust biztosítani ennyi embernek a földön) és közben lenézik az egyszerű embereket, akik fizikai vagy szellemi munkájukkal profithoz jutattaják őket...

Egyre több a gaz, nem ártana a világnak egy jó gyomlálás.

2009. január 4., vasárnap

Közösség

Lehet, hogy az én szememmel van baj, de manapság ritkán látni olyan embercsordát, amire rá lehetne fogni, hogy az egy közösség. Mindenki kialakította a maga kis beszűkült világát és oda nem hajlandó beengedni senki mást. Az egyének minden tette színjáték, minden mosolyuk átlátszó és együttérzésük is csak képmutatás.
Nagy örömmel töltött el, amikor tudatosult bennem, hogy mégis létezik közösség. Fiatalok még és a maguk módján ártatlanok is, hisz még nem árnyékolta be fényüket az élet súlya. Nem mondhatjuk el róluk, hogy tökéletesek, hisz egyénileg mindenki fertőződik a társadalom által. Ha viszont közösségként nézünk rájuk, csodát látunk. Amikor együtt vannak akkor szinte megszűnik a magántulajdon. Megosztanak egymással mindent: bánatot, örömet, csókot, ölelést, alkoholt, cigit. Olyanok mint az ideális testvérek. A testet az egyének alkotják, a vért a szeretet, ami szemmel láthatólag áramlik közöttük. Talán ők, mint testrészek, nem tudják milyen nagy dolog ez. Lehet, hogy ezt csak a külső szemlélő képes érzékelni, s ezáltal sajnálatos módon megfosztja magát a közösség vérének lüktetésétől.
Szívtelenség lenne bárkit is elszakítani a közösségtől, hisz ez egy paradicsomi állapot. Már az is boldogsággal tölti el az embert, ha istenként figyelheti őket.
Létezik a közösség és ez örömmel tölt el. Talán tényleg átalakulóban a világ, de az is lehet, hogy ez csak egy véletlenül felbukkant dús oázis az élet sivatagában.