Ölelj meg egy románt

Ölelj meg egy magyart/románt - erre buzdítják a románokat/erdélyi magyarokat a facebookon. Ez egy nagyon szép kezdeményezés. A feltöltött képek alapján a legtöbb ölelkezést vegyes nemzetiségű párok hajtják végre. Nincs is ezzel semmi baj, hisz szeretik egymást. Az természetes, hogy a legtöbb esetben a magyar fél megszűnik magyarnak lenni és tuti, hogy a gyerekeik már nem lesznek magyarok, de most nem ez dühít fel a legjobban. Inkább az, hogy úgy tűntetik fel ezt a cselekedetet, mintha emberfeletti erőfeszítést igényelne, mintha egy távolról bűzlő embert kellene megölelni. Pedig mi az igazság? Az, hogy a közeli ismerősöket az ember amúgy is szereti/kedveli/elfogadja. Tehát fényképezkedni egy román szomszéddal, munkatárssal vagy baráttal nem olyan nagy dolog.  Nagy dolog viszont, ha a románok azt a magyart is megölelik, aki bizonyos jogokat követel, vagy ha a magyarok azt a románt is megölelik, aki lebozgoroz és visszaküld minket Ázsiába.
A netes kommentekből kiderül, hogy néhány román szereti a közeli, magyar barátját, mert az "de treabă" (belevaló), de a többi - aki követelőzik - az köcsög és menjen "vissza" Magyarországra, vagy Mongóliába. És ez fordítva is igaz.
Eszembe jutott egy történet a toleranciáról, ami valamikor nagyon régen, a szülőfalumba történt:
A falubeli cigányok cigánybált rendeztek. Össze is gyűltek szép számmal a környező falvak roma lakói. A gond akkor kezdődött, amikor néhány részeg, lapattant, fehér ember is be akart jutni a bálba -  talán kíváncsiságból - és a rendezők nem akarták beengedi, mivel ők nem cigányok.
Erre odajött egy falubeli, toleráns cigány és azt mondta:
- Engedjétek be a magyarokat, hisz ők is emberek..

Türelem

A türelemmel hadilábon állok, bár mindenki békésnek és nyugodtnak ismer. Távolról valóban nyugisnak látszom, de a nagyon közeliek gyakran neveznek idegroncsnak.

Nagyjából fel is térképeztem, hogy mi borít ki:

Ha valaki felhív telefonon és számítógépes segítséget kér tőlem

Ez az egyik legdurvább dolog. Hova kell kattintani? Hát mittudom én, nem vagyok látó... Nem látom, milyen hibaüzenetet kapott, nem látom mi van előtte. Angolul fel sem tudja olvasni... El sem tudja mondani mi a baja... Érzem, hogy esélytelen elmagyarázni neki bármit is... Idegösszeomlás szélén állok. Talán, ha fél órán át magyaráznék lenne belőle valami, de basszus, a munkahelyemen vagyok... Valamit dolgoznom is kell.. Arról nem is beszélve, hogy kizökkentett a gondolatmenetemből, amit két órán keresztül építettem fel.
De valami nem megy... Nekem kell kiszedni belőle, hogy mi nem megy... El kell olvassam az e-mailjét, mert angolul van és nem érti... Jaja, ehhez egy informatikus kell... Csakis.
Nem talál valamit wordban... Nem gond, én fejből vágom, hisz az informatikusok wordban élnek... Az informatika alapja a Microsoft Word és Excel... Biza.
Miért kell mindenkinek számítógépezni?


Ha valakinek segítek Word/Excel munkát végezni

Ilyenkor az borít ki, hogy titkárnői munkát végzek, holott ennél sokkal többre volnék képes. Ennek ellenére engem is szívat a Word és az Excel. Nem találok semmit, mert minden verzióban máshol kell keresni a dolgokat. Persze nem hívok fel senkit, rákeresek google-be és még azért is megoldom, de egyre pirosabb lesz a fejem.. Ja, nem gond. Napokon át írom az excel macro-t, hogy a digitális analfabéta helyett mindent megcsináljon. De nem, ez sem elég... az is nehéz neki, hogy beírjon egy számot egy cellába. Elég butának érzem magam a Word/Excelhez. Nem használom ezeket a szarokat, ha nem muszáj. Persze lehet, hogy az összes felcsíki közalkalmazott egy napi Word/Excel munkáját el tudnám végezni egy óra alatt, de így is bunkónak érzem magam. Állítólag van, aki 8 órát tölt el egy A4-es word dokumentum megszerkesztésével, az excel számításokat pedig számológépen végzi el, majd vissza írja excelbe...
Áldom az Istent, amikor valaki földet ásni/ betont talicskázni/ fát rakni / ganét teríteni hív. Ezek a munkák pihentetnek agyilag.

Ha utolsó pillanatban valaki felülírja a programomat

Nem szeretem, ha felborítják a terveimet. Szóljanak egy nappal korábban, hogy tudjak aludni rá egyet és megbarátkozni a gondolattal.

Ha olyan dolgokról locsolnak, ami egyáltalán nem érdekel

Osztják a semmit, én pedig illemből jópofát vágok hozza. Elálmosodom, ásítozok, fáradok. Arra gondolok, hogy ezt az időt fordíthatnám valami hasznosabbra is. Velem nem is nagyon beszélnek, én csak ott kell legyek.



Újraolvasva az előzőeket, egy arrogáns, nagyképű köcsögnek érzem magam és ez szomorú.
Ebben a hónapban a türelem erényét szerettem volna fejleszteni, de eddig nem igazán sikerült.
Mindegy, még dolgozom rajta.