2015. március 3., kedd

Ölelj meg egy románt

Ölelj meg egy magyart/románt - erre buzdítják a románokat/erdélyi magyarokat a facebookon. Ez egy nagyon szép kezdeményezés. A feltöltött képek alapján a legtöbb ölelkezést vegyes nemzetiségű párok hajtják végre. Nincs is ezzel semmi baj, hisz szeretik egymást. Az természetes, hogy a legtöbb esetben a magyar fél megszűnik magyarnak lenni és tuti, hogy a gyerekeik már nem lesznek magyarok, de most nem ez dühít fel a legjobban. Inkább az, hogy úgy tűntetik fel ezt a cselekedetet, mintha emberfeletti erőfeszítést igényelne, mintha egy távolról bűzlő embert kellene megölelni. Pedig mi az igazság? Az, hogy a közeli ismerősöket az ember amúgy is szereti/kedveli/elfogadja. Tehát fényképezkedni egy román szomszéddal, munkatárssal vagy baráttal nem olyan nagy dolog.  Nagy dolog viszont, ha a románok azt a magyart is megölelik, aki bizonyos jogokat követel, vagy ha a magyarok azt a románt is megölelik, aki lebozgoroz és visszaküld minket Ázsiába.
A netes kommentekből kiderül, hogy néhány román szereti a közeli, magyar barátját, mert az "de treabă" (belevaló), de a többi - aki követelőzik - az köcsög és menjen "vissza" Magyarországra, vagy Mongóliába. És ez fordítva is igaz.
Eszembe jutott egy történet a toleranciáról, ami valamikor nagyon régen, a szülőfalumba történt:
A falubeli cigányok cigánybált rendeztek. Össze is gyűltek szép számmal a környező falvak roma lakói. A gond akkor kezdődött, amikor néhány részeg, lapattant, fehér ember is be akart jutni a bálba -  talán kíváncsiságból - és a rendezők nem akarták beengedi, mivel ők nem cigányok.
Erre odajött egy falubeli, toleráns cigány és azt mondta:
- Engedjétek be a magyarokat, hisz ők is emberek..

2015. február 24., kedd

Türelem

A türelemmel hadilábon állok, bár mindenki békésnek és nyugodtnak ismer. Távolról valóban nyugisnak látszom, de a nagyon közeliek gyakran neveznek idegroncsnak.

Nagyjából fel is térképeztem, hogy mi borít ki:

Ha valaki felhív telefonon és számítógépes segítséget kér tőlem

Ez az egyik legdurvább dolog. Hova kell kattintani? Hát mittudom én, nem vagyok látó... Nem látom, milyen hibaüzenetet kapott, nem látom mi van előtte. Angolul fel sem tudja olvasni... El sem tudja mondani mi a baja... Érzem, hogy esélytelen elmagyarázni neki bármit is... Idegösszeomlás szélén állok. Talán, ha fél órán át magyaráznék lenne belőle valami, de basszus, a munkahelyemen vagyok... Valamit dolgoznom is kell.. Arról nem is beszélve, hogy kizökkentett a gondolatmenetemből, amit két órán keresztül építettem fel.
De valami nem megy... Nekem kell kiszedni belőle, hogy mi nem megy... El kell olvassam az e-mailjét, mert angolul van és nem érti... Jaja, ehhez egy informatikus kell... Csakis.
Nem talál valamit wordban... Nem gond, én fejből vágom, hisz az informatikusok wordban élnek... Az informatika alapja a Microsoft Word és Excel... Biza.
Miért kell mindenkinek számítógépezni?


Ha valakinek segítek Word/Excel munkát végezni

Ilyenkor az borít ki, hogy titkárnői munkát végzek, holott ennél sokkal többre volnék képes. Ennek ellenére engem is szívat a Word és az Excel. Nem találok semmit, mert minden verzióban máshol kell keresni a dolgokat. Persze nem hívok fel senkit, rákeresek google-be és még azért is megoldom, de egyre pirosabb lesz a fejem.. Ja, nem gond. Napokon át írom az excel macro-t, hogy a digitális analfabéta helyett mindent megcsináljon. De nem, ez sem elég... az is nehéz neki, hogy beírjon egy számot egy cellába. Elég butának érzem magam a Word/Excelhez. Nem használom ezeket a szarokat, ha nem muszáj. Persze lehet, hogy az összes felcsíki közalkalmazott egy napi Word/Excel munkáját el tudnám végezni egy óra alatt, de így is bunkónak érzem magam. Állítólag van, aki 8 órát tölt el egy A4-es word dokumentum megszerkesztésével, az excel számításokat pedig számológépen végzi el, majd vissza írja excelbe...
Áldom az Istent, amikor valaki földet ásni/ betont talicskázni/ fát rakni / ganét teríteni hív. Ezek a munkák pihentetnek agyilag.

Ha utolsó pillanatban valaki felülírja a programomat

Nem szeretem, ha felborítják a terveimet. Szóljanak egy nappal korábban, hogy tudjak aludni rá egyet és megbarátkozni a gondolattal.

Ha olyan dolgokról locsolnak, ami egyáltalán nem érdekel

Osztják a semmit, én pedig illemből jópofát vágok hozza. Elálmosodom, ásítozok, fáradok. Arra gondolok, hogy ezt az időt fordíthatnám valami hasznosabbra is. Velem nem is nagyon beszélnek, én csak ott kell legyek.



Újraolvasva az előzőeket, egy arrogáns, nagyképű köcsögnek érzem magam és ez szomorú.
Ebben a hónapban a türelem erényét szerettem volna fejleszteni, de eddig nem igazán sikerült.
Mindegy, még dolgozom rajta.

2014. június 26., csütörtök

Nyaralás

Mindig csodálkoztam azokon az embereken, akik képesek egy egész hetet eltölteni a tengerparton vagy egyéb üdülő helyeken. Én két nap után halálra unom magam. Úgy érzem magam, mint egy kövér disznó, aki egész nap dagonyázik a mocsárban, majd kijön zabálni és másnap újra kezdi. Nem azt mondom, hogy én mindig csak dolgozni akarok, de ez számomra nem is pihenés, nem is szórakozás. Két éve voltam a fekete tenger partján, ott is halálra untam magam. Nincs ez másképp most sem, Hajdúszoboszlón. Ráadásul a mandulám is begyulladt ismét, ahogy két éve a tengeren is megtörtént. Mintha nem lenne ínyemre való az ilyen nyaralás... Persze magamban keresem a hibát. Miért kell nekem mindig valami más, mint ami van... Elgondolkodtam, mi is csinálnék szívesebben:

  • népzene, néptánc 
  • zongoráznék, ha lenne zongora a közelemben
  • kertészkednék
  • talicskáznám a betont egy havernak kalákában
  • egy hétre felköltöznék az erdő közé és azt enném, amit ott találok
  • önkéntes munkát vállalnék
  • házat építenék
  • beállnék inasnak 
  • beszélgetnék olyan emberekkel, akikkel van közös témám
  • stb.
De ne legyek ennyire pesszimista, nézzem a dolgok pozitív oldalát. Pl. hogy több román dumát hallok Hajdúszoboszlón, mint otthon, Székelyföldön. Fejleszthetem a román nyelvtudásomat, miközben hallgatom ahogy az öreg oláh bácsi az erdélyi magyarokat szidja. 
Láthatok jó nőket a standon... persze csak a periférikus látásomat használhatom, mivel nős ember vagyok. 
Nézhetem a VB-t, nem kell tehenet fejnem, világmegváltó ötleteken törhetem a fejem, olvashatok, aludhatok, kicsit félretehetem a hétköznapi gondjaimat(csak néha hívnak fel munkahelyemről)

2014. április 1., kedd

Facsemeték

A szomszéddal úgy döntöttünk, hogy ültetünk pár facsemetét a közelben lévő dombra, saját kaszálónkra. Hogy miért is? Hogy az eső ne mossa le a termőföldet róla, hogy nyáron ne égjen ki a fű és hogy legyenek árnyékos helyek, ahol az ember megpihenhet.
Meg is vettük a csemetéket(négy-négy alma, egy-egy körte), kivonszoltuk a tetőre, komposzttal és vízzel együtt, aztán szépen elültettük. Én buzgó voltam és körbe építettem száraz ágakkal, hogy ne tehessen kárt bennük semmilyen állat.
Szerencsére az ismerősök is biztatgattak:
- hülyék vagytok? abból úgy sem lesz semmi...
- úgyis kiszárad..
- letörik..
- ellopják a gyümölcsöket...
- majd levágják tüzifának...
- leeszik a kecskék
- egy fecske nem csinál nyarat.

A minap kimentem, hogy megöntözzem őket, de már nyomuk sem volt. Elvitték.

Hirtelen elpirosodott a fejem, de már nem is szidtam senkit. Arra gondoltam, hogy Jézus még rosszabbul érezhette magát, amikor megjárta a golgotát hiába. Igen, hiába. Ezt a balfasz emberiséget tényleg nem lehet megváltani...


K*rvára nem érdekelt volna, ha más szedi le a gyümölcsöt... Váljon egészségére... De nem, ma már nem lehet jótékonykodni sem.

Volt még hozzánk hasonló, álmodozó balfasz, aki fenyőfákat próbált ültetni szintén erre a dombra, saját kaszálójára. Aztán jött egy falustárs, aki fölülbírálta a dolgot - nem kell arra a dombra fa - és kitépte az egészet.

Nos, ha fákat akarok ültetni, akkor vennem kell egy nagyobb telket, ahol sok fa elfér. Majd oda is kell költöznöm, hogy vigyázni tudjak rájuk. Ehhez viszont jó lenne egy lottó főnyeremény.





2014. január 16., csütörtök

Mi történt az elmúlt évben?

- tavaly, év elején ki voltam küldve Budapestre, dolgozni. 3 hónapra.
- utána házfelújítás, itthon
- kertészkedtem is, amennyire az időmből telt, a munkahely és a házfelújítás mellett.
- nyaralás? Erre nem volt idő.
- megnősültem (augusztus)
- nászút? halasztva, nem fért bele az időbe
- zenét tanulok ( intézményes keretek között ) népi brácsa szakon
- télen focizni is járogatok, a testmozgás és a társaság miatt
- jobbagyféltekés rajzot tanulok, könyvből
- folyamatosan dolgozom a felfedezett hibáimon
- vannak rövid- és hosszútávú terveim


BÚÉK.



2013. február 4., hétfő

Eseményvezérelt programozás

Mi lenne, ha a programozói ismereteket alkalmazni tudnánk saját személyiségünk javítására?
Tegyük fel, hogy van egy esemény vagy eseménytípus, amire mindig rosszul reagálunk, de ez csak utólag tudatosul bennük. Azért csak utólag, mert automatikus, nem mi irányítjuk.
Az élet egy programozó. Észrevétlenül belénk kódolja hogy milyen eseményre milyen választ adjunk. Milyen eseményre gondolok? Csak egy példa:

Esemény: kapsz egy gennyes, szutykos, szar munkát, rövid határidővel.

Erre meghívódik a belédégetett eseménykezelő program, ami több lépésben fut le:
  • érezd szarul magad, hisz minden okod megvan rá
  • rinyálj, mint egy plázacica
  • te egy áldozat vagy, nem tehetsz semmiről
  • szidjál valakit és ellenkezzél a feladattal
  • undorodjál ettől a munkától
  • éjjelenete hánykolódjál az ágyban, legyenek rémálmaid
  • betegedítsd meg magad fizikailag is

Nos, tegyük fel, hogy ezt programozta beléd az élet válaszreakcióként. Mit tehetsz, ha felismered, hogy ez így sehova sem vezet?

Ha jó programozó vagy, írhatsz saját kezelőt az eseményhez:
  • kiiktatsz magadból minden ellenkezést és elfogadod a feladatot
  • tudatosítod, hogy kizárólag te vagy a felelős az életed minőségéért
  • fejlődési lehetőséget látsz benne, hisz a nehéz helyzetek erősítik leginkább a jellemet
  • alkimistát játszol, aki a sárból is képes aranyat csinálni
  • tudatosítod magadban, hogy senkit sem próbálnak meg erején felül
  • teszed a dolgod és hiszed, hogy képes vagy rá
  • tervezel, keresgélsz, részproblémákat oldasz meg
  • a lehető legtöbbet kihozol magadból, így nem lehet bűntudatod
  • megoldod a feladatot és következő szintre lépsz. Ha ez mégsem sikerül, erőt és tapasztalatot gyűjtöttél az következő hasonló jellegű feladatra


Ha megvan a saját kezelő, akkor nincs más dolgunk, mint hozzákapcsolni az eseményhez. Bele kell égetni a tudatalattinkba, hogy ha felbukkan egy ehhez hasonló esemény, akkor kigyúljon a nagy piros lámpa a fejünkben. HOPPÁ, kigyúlt a lámpa, ez egy olyan esemény, amihez írtam saját kezelőt. Akkor ezentúl a sajátom fusson le.
Lehet, hogy elsőre nem ég bele elég mélyen a tudatalattinkba és jön egy esemény, amit nem sikerül elkapnunk. Ez esetben a régi, jól kitaposott idegpályák elvezetnek minket az automatikus reakcióhoz.
De ne bánkódjunk! Utólag is tudatosíthatjuk, hogy az ilyen típusú eseményt is a saját kezelőnkkel akarjuk megválaszolni a következő alkalommal.

Ha sikerül egy eseményhez saját kezelőt csatolni, akkor minden, rosszul kezelt eseményünkhöz készíthetünk saját kezelőt. Ha valamelyik kezelő nem tökéletes, javíthatunk rajta. Mi vagyunk a programozók, vagy nem?




 




2013. január 10., csütörtök