Megosztom

Megosztom ezt a linket, mert úgy gondolom, hogy szükséges a szemléletváltás ezen a területen is.
http://vimeopro.com/fogelmedia/kozlemeny

Statisztika

Gyakran olvasok olyan statisztikákat, amelyek szerint Hargita megye az egyik leggyengébben teljesítő megye az országban. Az átlagkereset tekintetében listahajtók vagyunk, viszont pl. a zöldségárak tekintetében elsők. Úgy néz ki, mintha nekünk lenne a legkevesebb pénzünk és erre rátenne egy lapáttal a tény, hogy itt a legdrágább az élet.
Első látásra úgy tűnhet, hogy velünk van a baj, életképtelenek vagyunk, nem tudunk megélni a saját zsírunkban. Ezt a román kormány gyakran a pofánkba is tolja és a régiósítási tervük során szívesen szabdalnák szét Székelyföldet. Hargita megyét pl. a moldvai román megyékkel tennék össze, hisz olyan jól találunk velük... Nem probléma, hogy sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem történelmileg, sem mentalitásban nem tartozunk össze, a lényeg, hogy ne legyen olyan régió, ahol a magyar nyelvűek vannak többségben.

De térjünk csak vissza a rossz teljesítményünkre. Mi lehet az oka, hogy az ország legtisztább magyar megyéje a leggyengébb? Miért vagyunk mi rosszabbak, mint a román megyék?

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a székely közösség a legrégebbi, egy helyben maradt közösség Erdély földjén. Egyetlen etnikai csoport sincs úgy odanőve a szülőföldjéhez, mint a székely.  Az évszázadok során berendezkedett az itteni életre. Nem volt könnyű dolga, hisz hideg van és a termőföldek minősége sem kimagasló. Ennek ellenére mindig meg tudott itt élni, még akkor is amikor a férfiak többségét lefoglalta katonáskodás.
Hogy miért itt a legdrágább a zöldség? Mert az emberek jelentős hányada gazdálkodik és előállít magának mindent, amit csak lehet. Ez a fajta gazdagság persze egyáltalán nem jelenik meg a könyvelésben, de attól még létezik. Az átlagbérek alacsonyak, de a vidéki székelyek többsége az önellátásnak köszönhetően nem is szorul rá a nagy fizetésre. Igaz, nem tud BMW-t venni és luxusnyaralásokra járni, de nincs is kiszolgáltatva a rendszernek.
Valamilyen szinten még mindig működik a cserekereskedelem is, ami szintén rontja a statisztikát.
Továbbá azt is figyelme kell venni, hogy eléggé fekete a gazdaságunk. Ezt fel lehet fogni negatívumként is, de amíg a befizetett adónk sorsáról a román parlament dönt, addig miért is törekednénk hivatalossá tenni ügyleteinket?

Van egy másik statisztikai adat is, miszerint országos szinten Hargita megyében igényeltek a legtöbben zöldenergiás támogatást. Erre lehetne azt mondani, hogy a székelyek élelmesek és ki akarják használni a lehetőségeket, de más megyék miért nem? Az tény, hogy Hargita megyében voltak a legtöbben, akik elő tudtak venni legalább 6000 lejt (400.000 Ft), hogy pl. napkollektort szereltessenek. Először elő kellett venni a pénzt, hisz a támogatás csak utólagosan, pár hónappal a beruházás után érkezett. Ha annyira szegények vagyunk, honnan vettük elő azt az összeget? És egyáltalán miért mi fektetünk a legtöbben zöldenergiába?

A végső kérdés az, hogy miért is kéne elsők legyünk egy szakadék felé száguldó világban?

Becsület

Tavasszal több román teherautó jön mifelénk pityókáért. A piac által megszabott ár nagyon alacsony, hisz székely részről elég nagy a kínálat és a melegek miatt sűrgősen kellene szabadulni az árútól, román részről pedig alacsonyabb a kereslet, aminek szintén több oka van. Egyrészt rengeteg krumpli érkezik külföldről, másrészt a székelyek többsége kicsiben gazdálkodik, összefogásra csak nagy veszély esetén hajlamos, így a románoknak nincs könnyű dolga, ha össze akarnak gyűjteni egy rakomány pityókát.
A felvásárlók nagyon ki vannak tanulva és egyre kifinomultabb módszerekkel verik át a gazdákat a nagyobb nyereség érdekében. Persze a székely gazdák között is akadnak olyanok, akik átverik a felvásárlókat és utólag még hencegnek is vele. Az egyik pl. egy társaságban azzal dicsekedett, hogy a krumplis zsákok közepét apró krumplival rakta meg és így verte át az oláh vásárlót. Szerencsére valaki rögtön rá is szólt: hogy az ilyennel nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni.
Vannak nagyobb termelőink is, akik az agyonműtrágyázott, agyonmérgezett termékeiket adják el lelkiismeret-furdalás nélkül. Megenni nem jó, de eladni igen... Ez a felfogás szerintem akkor sem elfogadható, ha az egész világon ez a trend. Azt kellene másokkal megetetni, amit mi is szívesen megeszünk.
Attól, hogy én magasból teszek az összetákolt román "nemzetállam" intézményére és a barnabőrű, tökmagot köpködő románokat nem tartom követendő példának, tudom, hogy ha egy román falucskában döglődnék étlen-szomjan, akkor akadna egy románul beszélő, "irgalmas szamaritánus", aki segítene rajtam.
A pityókafelvásárló román is ember, ezért jónak tartom, ha a székely ember normálisan elbeszélget vele, vásár után megkínálja egy pohár vízzel, sörrel, kávéval. Ettől még átverhet, ha nem vagyok résen, de ez már az ő problémája, hisz mindenkinek megfizetnek érdemei szerint.
Én azt szeretném, ha a jó hírünket vinnék haza és egy román családi ünnepen elbeszélnék a rokonaikkal, hogy azért ezek a székelyek jó emberek. Vendégszeretők, dolgosak, becsületesek. Igaz, hogy irredenták és veszélyeztetik Románia területi egységét, de ettől eltekintve jó emberek.

Május 1.

A tölgyesi magyarság nagy része ide költözött.

Régi épületek.













Valamikor itt nagyon finom kenyér sült...

Gyümölcsös.

Virágok :)

 Tágas kert az udvar mellett.

Még tágasabb kert a másik felől.

 Valamikor itt állt a Lombos nevű tehénke.

A sok állat helyén, most két tyúk szomorkodik.

Ez volt a disznók nappalija.

Az erdő pereme.

A régi világ emlékei.

Istálló a hegyi kaszálló mellett.

Házikó a hegyen.

Kilátás.

Virág.

Egy másik virág.

Nem túl friss lepény.

 Szép.

Forrás és itató.

Omladozó trón

Az élet törvényei 1.

Ki mint vet, úgy arat.

Ezt a törvényt számtalan bölcs tanító kinyilatkoztatta már, de népmeséinkben is találhatunk rá utalást: jó tett helyében jót várj.
Ebben a törvényben benne van a szabadság és az előre elrendeltség (determináció) elve is. Szabad nekem jót vagy rosszat cselekednem, de tetteim következményével muszáj találkoznom. A tett és a következménye, az ok és az okozat össze vannak kapcsolva egy elszakíthatatlan lánccal. Ha valamit megteszek, magam felé rántom annak következményét is és ez előbb vagy utóbb eltalál engem. Van, amikor a következmény azonnali (pl. idegességemben elkezdem püfölni a kőfalat kézzel - ezt nevezhetjük instant karmának :)) és van, amikor csak évek múlva ér el hozzám. Utóbbi esetben úgy tűnhet, hogy a körülmények ártatlan áldozata vagyok és az élet igazságtalan velem, pedig csak épp most arattam le régebbi tetteim gyümölcsét.

Múltidézés

Ma, a szép, napos idő hatására eszembe jutottak gyerekkorom csodás nyarai. Akkor nem minden pillanatot éltem meg csodásnak, de visszagondolva nagyon jó gyerek- és serdülőkorom volt.
Emlékszem, hogy ötödikes koromban édesapám meglepett egy szép kis kaszával és megtanított vele bánni. Szerettem is kaszálni, mert gyakran megdicsért: ej, hogy vág az a kicsi kasza...
Persze a kaszáláshoz korán kellett kelni, általában hajnali 5 órakor, mert a kasza harmatos fűben működött a legjobban. Kicsit fájdalmas volt a nyári szünetben is korán kelni, de csak addig volt baj, amíg elindultunk. A koránkelés fájdalmai serdülő koromban váltak igazán durvává, mert gyakran feküdtem le hajnali négy óra után (buliból, részegen érkezve), és alig hunytam le a szemem, már kellett is indulni kaszálni. Ilyenkor apum nem mindig tudott felkölteni és elindult egyedül... Persze aztán csak utolértem, mert édesanyám felköltött.
Szerettem a kaszálás hangját. Nagyon megnyugtató volt. Talán meditatívnak is lehetne nevezni, hisz a kaszavágások közötti szünetre figyelve meg is világosodhattam volna :).
De nem, akkoriban nem érdekeltek az ilyesmik. Nem kerestem a boldogságot, mert még el sem veszítettem.
Amikor kisütött a Nap, a kasza egyre nehezebben vágott. Gyerekként hamar elfáradtam és gyakran leültem. Szerettem hallgatni, ahogy apum suhintja. De aztán mindig bedobott valami cselt. Pl: még vágjunk három-három rendet, aztán ejsze menjünk haza. Erre felcsillant a szemem és új erőre kaptam. Miután bevágtuk a hármat, apumnak új ötlete támadt: vágjunk még két-két rendet, hogy kevesebb maradjon a következő alkalomra. Jól van, gondoltam magamban, az csak jó, ha következőbe kevesebb lesz... Na, de a két rend után jött az igazi meglepetés: ezt a keveset már ne hagyjuk itt fiam :))).
Kaszálás közben nem sokat beszéltünk. Apum biztató énekeket dudorászott, hogy jobb kedvem legyen:
Aki legény jöjjön velem kaszálni,
Ne csak mindig a lányokkal cicázni.
Vágok olyan sűrű sűrű sűrű rendet a réten,
hogy kilenc kislány nem szedi fel a héten.

Aztán valahogy elvégeztük. Leültünk egy fa tövébe és falatoztunk egyet. Volt, hogy aludtunk is egy jót az árnyékban.

Akkoriban még nem volt teljesen feje tetejére állva a világ. Bár a legtöbb embernek volt még állami munkahelye, amellett volt ideje gazdálkodni is. Az élet ritmusát a természet szabályozta és nem kiégett, pénzéhes menedzserek.
Azóta valami elromlott. Az emberek összetévesztették a kényelmet a boldogsággal, a célt az eszközzel. Sietnek, de maguk sem tudják merre. Siettetik a növényeket és állatokat is a növekedésre, hogy gyorsabban elérjenek valahová.
Ha tehetnék, akkor a Föld forgását is felpörgetnék picit. Miért? Hogy hamarabb váljanak humusszá?

.