Istennek tetsző alkoholisták

 Van pár régimotoros alkoholista a faluban, akik már legább 4 évtizede alkoholizálnak(intenzíven) és most felmerült bennem, hogy ők lehet, hogy közelebb állnak Istenhez, mint mások. Ők nem aggódnak a holnap miatt, mert tudják, hogy az Úr kirendeli nekik a betévő alkoholt a következő napon is. Ők tudják, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Olyannyira nem, hogy a kenyeret is inkább eladják egy kis alkoholért. Nem szégyen nekik, ha kérni kell. Tudják, hogy aki kér, az kap és aki keres, az talál. Ha Péter nem ad egy kis pénzt, akkor majd ad Pál, de valahogy mindig kikerül a mindennapi. Az egészségük miatt sem aggodalmaskodnak, nem olvasnak cikkeket az egészséges életmódról, nem akarják megtoldani az életüket egyetlen nappal sem, mégis életben vannak. Orvoshoz csak fiatalon jártak. Sok, nem alkoholista ember, idő előtt eltávozott az élők sorából, de ők még mindig talpon vannak és soha nem lustálkodnak délig az ágyban, mert nekik reggel már dolguk van. A rozsda és a moly által veszélyeztetett vagyontárgyaikhoz sem kötődnek különösebben, akármikor beváltják a cuccaikat egy kis alkoholra. Általában nem isznak minőségi dolgokat, mert az túl drága lenne, csak a legaljából válogatnak, ami ár-érték arányban megfelel a rövidtávú céljaiknak.  Ha más nincs, akkor megfelel az egészségügyi szesz (kékszesz), ami akár gyógyszernek is megfelel. 

Ők nem ülnek előkelő helyekre sehol, nem is mennek rendezvényekre... Tudják magukról, hogy ők nem méltók ilyesmire, éppen mint a vámos. És kinek az imáját hallgatta meg Isten? Hát a vámosét...

Egymás között megosztják az alkoholt és bár vannak a bandában olyanok is, akik nagyobb kortyokat isznak a közös piából, mégis barátok, szövetségesek. Ők minden áldott nap összegyülnek ketten vagy hárman és együtt imádkoznak, hogy valaki adjon egy kis pénzt. 

Mi, vagy Ki tartja életben ezeket az embereket? 

Romlott katolikus

 Az utóbbi években kizárólag keresztény utakon próbálom keresni Istent, de azt érzem, hogy nagyon nehezen illek bele az általam ismert kereszténységnek mondott valamibe. Nem értem, hogy miért van ennyi formaság és ezeknek a formaságoknak volt-e valaha tartama. Ha volt tartalma, akkor mikor veszett el és hogy lehetne visszahozni? A Kassai Lajos féle "nem az ősöket kell követni, hanem amit az ősök követtek" mondás talán itt is alkalmazható. Nem a formális szertartásokhoz kellene ragaszkodni, hanem ahhoz a tartalomhoz, amire ezek a szertartások rá akartak vezetni. Persze lehet, hogy egy-két dolgot meg is kellene kérdőjelezni és ha ellentmond Jézus tanításainak, akkor inkább el kellene felejteni. Például kereszt előtt térdelni és csókolgatni a szobrokat az nem bálványimádás kicsit? Ilyenkor tényleg azt kellene képzelni, hogy Jézust csókolgatjuk és nem egy halott anyagot? Vagy milyen dolog az, hogy minden félét "megszentelünk" és aztán védelmet várunk tőlük? Persze ezt is képmutató módon csak, mert ugye a szenteltvíz covid ellen azért nem védett, sőt azt mondták, hogy terjeszti a vírust... Vagy a barkaszentelés (nálunk pimpó) mi a fenére jó? Vagy miért imádkozunk halott emberekhez, akiket szentnek mondott az egyház? Mert ők is emberek voltak és jobban megértenek minket és így jobban tudják továbbítani az imáinkat? Hát de Jézus nem volt ember is? Akkor miért van szükségünk más emberi közbenjárókra? Ezek az emberek lehet, hogy sokkal jobbak mint mi, de ők is csak emberek, akik segítségre szorulnak vagy szorultak. Vagy miért imádkozunk ennyit Jézus édesanyjához? A Biblia szerint nem úgy tűnik, hogy Mária egész életében kapcsolatban lett volna Istennel. Amikor a gyerek Jézus "elveszett" és mondták neki, hogy anyád és testvéreid kerestek, akkor azt kérdezte, hogy: "ki az én anyám, ki az én testvérem?" Hát az, aki a mennyei Atyám akaratát cselekszi... Ez a rész eléggé utal arra, hogy Mária nem, vagy nem mindig cselekedte azt, mert akkor tudta volna, hogy Jézusnak az Atya dolgaival kell foglalkoznia. De talán Mária is elérte azt az állapotot, amit el kellett érnie, amikor látta Jézust a kereszten. Lehet, hogy akkor lejátszódott benne valami és talán azért mondta Jézus, hogy: "íme a te anyád, íme a te fiad", mert Mária is és János is más állapotba került. 

Na szóval, sok mindent nem értek és talán úgy beszélek mint egy protestáns, de a protestánsok útját sem látom a legjobbnak. Ők mintha csak a száraz, racionális utat követik (már amennyire racionális tud lenni), nincs benne érzelem vagy önátadás vagy mélység. 

A karizmatikus mozgalmakkal sem tudok azonosulni, mert én nem tudok transzba kerülni és kívülről úgy néznek ki, mintha szívtak volna valamit. Persze lehet, hogy szívtak is és nekik van igazuk, csak én nem tudok azonosulni. 

Egyre inkább azt látom, hogy a racionalitás nem jó út, így nem lehet eljutni Istenhez, egy ponton túl nem lehet levezetni logikusan a dolgokat. Talán tényleg az irracionális hit az egyedüli lehetőség, hogy meghekkeljük a rendszert, amiben régóta raboskodunk. 

Talán a "bűnbeesés" az pont a racionalitásba esés volt, amikor megtudtuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Lehet, hogy azóta ebben a csapdában vagyunk és saját fejünktől soha ki nem tudunk szabadulni innen, mert a saját fejünk is racionális. És ha ez így van, akkor tényleg kell egy szabadító, aki megismertet az igazsággal (nem racionális módon) és az igazság szabaddá tesz minket.