A max. tömegemhez képest kb. 20 kilóval kevesebb vagyok. Nem föltétlen az volt a célom, hogy lefogyjak, csak a cukorfüggőségemtől akartam szabadulni. Lehet vagy tíz hónapja, hogy nem eszem édességet, sütit és egyebeket, a kenyérfogyasztást sem viszem túlzásba, nyers zöldségeket gyakrabban fogyasztok, no meg magvakat is (megettem fél zsák diót, szerencsére saját termésünk van).
Mindenki azt kérdezi, hogy beteg vagyok-e hogy így lefogytam. Ez a kérdés kurvára felb*ssza az agyam... Nem tudom, lehetek beteg is, vagy ha nem konkrét betegségem van, akkor az élet nevű betegségben szenvedek, aminek a vége halál. Amikor a nagy, kerek hájfejemet látták, akkor soha nem kérdezték, hogy beteg vagyok-e.
Pszichésen/mentálisan sokkal jobban érzem magam, nincsenek mély, depressziós hullámvölgyeim, testileg is jobban bírom magam. Migrénem is kevesebb van, rövidebb ideig tart és enyhébb is, a legtöbb esetben csillapító nélkül át tudom vészelni. A szívem néha vacakol, de az kövéren is vacakolt, amikor befektettek a kórházba. Nem találtak semmit. Ettől persze lehet valami és elképzelhető, hogy egy adott pillanatban feldobom a talpam, dehát ez mindig, mindenkinek benne van a pakliban, szóval nem a depresszió mondatja ezt velem :)
Néha elgondolkodom, hogy kívánom-e még az édességet. Talán elég gyorsan vissza tudnék esni a függőségbe, ha ismét nekiállnék csokit zabálni, de így most nem kívánom. És a lelki hiányaimat amúgy se lehet pótolni ilyesmivel, szóval valami nem materiális szer kell, ami ezeket a hiányokat be tudja tölteni.
Apám persze balfasznak tart, amiért nem eszek cukrot és ha bármilyen bajom lenne most, akkor tuti, hogy azzal magyarázná, hogy nem eszek eleget... Pedig de, eleget eszek, csak nem cukros szarokat. A falu népe is, ha eljönne a temetésemre, akkor suttogva megállapítaná, hogy biztos valami betegsége volt, mert drasztikusan lefogyott... És persze én nem tudok visszakiabálni nekik, hogy ne okoskodjatok ti balfaszok... Mert nem tudjuk, hogy kiben mi van, nem tudjuk hogy ki mikor teszi le a lantot és miért... Próbálkozunk a lehető legjobban csinálni a dolgokat, de ez nem garancia semmire. Én sem azt remélem, hogy ez az életmódváltás, hosszú, boldog életet eredményez, csak szerettem volna megszabadulni további függőségektől, hogy "Isten gyermekeinek szabadságában élhessek". Elképzelésem szerint ez a szabadság egy olyan állapot, ami nem függ a külső körülményektől. Úgy is lehetünk szabadok, ha Vlad Tepes éppen karóba húzatott és tudjuk, hogy van még pár óránk, napunk, amíg a karó lassan áthalad a testünkön nagy kínokkal fűszerezve.
