Amikor idén februárban egy éjszaka arra ébredtem, hogy óriási fájdalmam van, egyszerűen nem tudtam jól kezelni a helyzetet, hisz soha nem volt ehhez hasonló élményem. A nagy fájdalom mellett mintha a derekam és a lábam is el lett volna zsibbadva és csak az járt a fejemben, hogy basszus, le fogok bénulni. Aztán a padlón fetrengtem órákig és kerestem egy pozíciót, amit elviselhető, de csak órák után jött az enyhülés, amikor vissza tudtam alduni. Másnap kétségbeesetten intézkedtem, hogy valahova orvoshoz tudjak menni, küldő papírt szereztem a háziorvosomtól és ismeretséggel találtam egy neurológust, aki fogadott és megvizsgált. Azt mondta, hogy ő nem lát tipikus gerincsérvre vagy hasonló dolgokra utaló jeleket, szóval szerinte nem ez volt a probléma. Hazafele az autóban ismét úgy elkapott a fájás, hogy szó szerint a könnyek hulltak a szememből, ha én vezettem volna, akkor félre kellett volna húzzak nagyon gyorsan. Ezt a fájdalmat már kicsit jobban be tudtam azonosítani és ekkor merült fel a gyanú, hogy vesekő is lehet. Ismét ismerettséggel elmentem egy echo-ra és ott azt mondták, hogy van egy 4mm nagyságú kövecske, ami elvileg el tud jönni magától, szedjek Nospát... Másnap annyira bedurvult, hogy bementünk a sűrgősségre. Az ügyeletes urológus megvizsgált és azt mondta, hogy nincs kő és nem is volt... Amikor egy szakorvos ezt mondta, nem hozakodtam elő, hogy egy családorvos látott vesekövet tegnap... Ő felírt valami antibiotikumot, erős fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt és azzal bíztatott, hogy már holnapra jobb lesz. Faszt lett jobb, éjszaka mentőt hívtam. Egy ottani aszisztens picsa meg belém is kötött, hogy minek jöttem vissza, szedjem, amiket felírtak s ne fárasszam őket. Ismét megechozot egy belgyógyász, ő látott követ, de azt mondta, hogy szerinte nem attól van a fájdalom. Aztán ismét jött egy neurológus, aki ismerettség lévén felvett a neurológiára, bár szerinte sem voltak tipikus neuorológiai tüneteim. A neurológián durva gyulladáscsökkentőket kaptam, meg mindenenféle fájdalomcsillapítót, de ettől eltekintve úgy szenvedtem, mint az állat. Nem tudtam enni, inni, pihenni, csak szenvedni. Nem tudtam tisztán gondolkodni, eszembe sem jutott, hogy vesekő is okozhatja ezt az egészet. Fájdalmamban csak arra tudtam gondolni, hogy valami nagy baj van, mert nem hatnak a szerek és hogy az életem itt derékba tört, nemhogy nem tudom felnevelni a gyerekeimet, hanem még nyűg leszek a családom hátán. Az idős, komoly gerincsérves betegek sajnáltak már engem, hogy ilyen fiatalon milyen nagy bajom lehet. MRI vizsgálat utána nem láttak nagy problémát a gerincemen, bár volt egy-két rendellensség, ami okozhat bajt, de nem ilyen mértékűt, bár a fájdalom sokszor szubjektív. Aztán a harmadik napon eszükbe jutott, hogy csak meg kellene nézni mégegyszer a vesekövet is, ezért áttoltak az urológiára. És lám-lám, volt vesekő, el is volt indulva. Az urológus vízhajtót írt fel és egész éjjel pisiltem, persze vizem se volt elég hogy pótoljam a veszteséget, de aztán csapvizet ittam. Nagyon le voltam gyengülve, de reménykedtem, hogy mostmár tudják mi a bajom és jó lesz. Reggelre a kő a hólyagba jutott és a fájdalmak megszüntek. Hazaküldtek nospával plusz valami prosztatatágítóval, hogy férjen ki a kő. Pár napra rá ki is jött a kő és boldog voltam, azaz lehettem volna, de ez a pár napos kálvária azért pszichésen nyomott hagyott bennem. Bizsergett, zsibbadt a bal lábam, néha minden végtagom. Visszamentem kontrollra és mondtam az urológusnak a bizsergést, de szájába adtam a választ is sajnos. Valami hiányom lehet a vízhajtás után? Oh igen igen, szedjek magnéziumot és kálciumot és jó lesz. Én szedtem mindent, de nem lett jobb, egyre gyakrabban zsibbadt minden végtagom, felváltva. A google csupa durva dolgokat mondott rá, de orvoshoz menni maga a kálvária. Időpont, csomó hiányzás a munkából és nesze semmi, fogd meg jól. 2 hónap után kezdett derengeni, hogy simán lehet itt egy pszichés tényező is... És valószínűleg volt is, mert egy héten belül minimálisra csökkent a bizsergés aztán el is múlt. De utána sem volt minden felhőtlen, a beleimbe is folyton éreztem valamit bal felől. Attól is már kezdtem bedilizni, amikor úgy döntöttem, hogy az is csak pszichés és pár napon belül jelentősen csökkent a kellemetlenség.
Egyre inkább azt érzem, hogy a pszichés tényezők egyáltalán nem elhanyagolható dolgok és ha az ember rákattan, akkor egyre csak súlyosabbak lesznek. Csomó előadást hallgattam ezzel kapcsolatban, módszereket kerestem, hogyan lehet ezeket kezelni, lehetőleg házilag. Aki hajlamos a negatív gondolkodásra (mint én), annak még nagyobb szüksége van arra, hogy a mentális egészséget fenntartsa a gondolatai ellenőrzésével és egyéb praktikákkal. Ha az ember nem őrzi meg a mentális egészségét, akkor elveszett. A tünetkezelő, protokollorvoslás csak átmenetileg segít. Lehet idejük sincs, lehet nem is érdekli őket, hogy végső soron mi baja az embernek. Ha csak az orvosokba próbálunk kapaszkodni, elvesztünk.
