Placebo

Már régebben is érdekesnek találtam  Placebohatást, de az utóbbi napokban időt is tudtam szakítani az ismereteim elmélyítésére. Az emberek csak legyinteni szoktak rá, hogy á, ez csak placebo, nem igazi gyógyszer. Pedig ez lenne a legigazibb gyógyszer, ha pontosan ismernénk a hatásmechanizmusát és ezt használnánk is a gyógyításban.
Azon a tényen én is meglepődtem, hogy akkor is működik a placebohatás, ha elmondják az embernek, hogy placebot kap. Azt is bizonyították, hogy állatoknál is működik, pl. kutyáknál, ha előtte kondicionálják őket a "rendes" gyógyszerrel.
Úgy döntöttem, hogy ki fogom próbálni a placebot a migrénes fejfájásom megszüntetésére. Szokás szerint szólok az asszonynak, hogy adjon már nekem egy tablettát, mert fáj a fejem. Erre ő ad egy tablettát, amit beveszek és eláll a fejfájásom. Ez a terv. Már várom a következő migrénes rohamot, hogy tudjam kipróbálni a placebot ( ha soha többé nem lesz migrénes rohamom, azt sem bánom :))
A homeopátiát nagyon üldözik a "felvilágosult" emberek, pedig értelmesen használva, szerintem lenne helye az orvoslásban. Hogy nincs benne hatóanyag? És mégis pénzt kérnek érte? Na és... Ha ingyen lenne, akkor biztos nem hatna, mert belénk van égve, hogy olcsó húsnak híg a leve. Az is előnynek számít, hogy köztudottan nincs mellékhatása, így nem képzelünk be magunknak semmi másodlagos hatást.
A modern gyógyszerek hatása is két komponensből áll össze: valódi hatás + placebo hatás. És az a durva, hogy ha megvizsgálnánk a két komponenst, nem biztos, hogy a valódi hatás lenne a nagyobb. Mert ha az ember tudja, hogy az X nevű fájdalomcsillapító neki mindig hat és gyorsan hat, akkor biztosra vehető, hogy esetében a placebohatás jelentős mértékű. Talán ezért történik meg, hogy már 5 perc múlva kezd hatni a gyógyszer, pedig a felszívódáshoz több idő kell. Sok öregasszonyon segítene, ha egy okos, bölcs doktor felírna nekik valami fehér tablettát és az mondaná, hogy ez a legerősebb a piacon és már 5 perc alatt hat.
A rák kapcsán is van egy olyan jelenség, amit spontán remissziónak neveznek. Ez kb. azt jelenti, hogy konvencionális kezelés nélkül a daganat elkezd visszahúzódni és adott esetben teljesen el is tűnik. Az orvosok szerint ez a jelenség nagyon ritka, de ezt csak azért mondják, mert nem tudnak logikusan gondolkodni. Szerintem ez a jelenség nagyon gyakori. Miért mondom ezt én, aki lófaszt sem tudok a rákról?
Tegyük fel 100 beteget kemoval kezelnek és ebből 70 meggyógyul, 30 nem. A 30-ra azt mondják az orvosok, hogy sajnos náluk nem hatott a szer, ezért meghaltak. Eddig tiszta. A 70 túlélőről honnan tudják, hogy náluk hatott a szer? Pontosabban fogalmazva, honnan tudják, hogy esetükben a szer hatott és nem valami más? Ezer más tényező hathatott. Pl. az illető életmódott váltott, átértékelte az életét, másképp táplálkozik, minden nap meditál és vizualizálja, hogy egészséges, esetleg kemo alatt elképzelte, hogy a szer, ami épp belefolyik, teljesen meggyógyítja?
Nem lehet, hogy valami beindította az öngyógyítási folyamatot és a kemo ellenére is meg tudtak gyógyulni? Ha logikusan gondolkodnának, akkor feltennék ezeket a kérdéseket, de a többségük droid vagy nem mer lázadni a rendszer ellen.
Na, ezért mondom, hogy az orvosok becslése a spontán remisszió gyakoriságáról(1:100000-hez) téves.

Egész-ség

Az a típus vagyok, aki mindig keresi a dolgok értelmét. Néha én sem vagyok biztos abban, hogy van bármiféle értelem a dolgok mögött, de szeretem azt hinni, hogy van. Egy biztos: mindennek oka van. Bennem inkább az a kérdés merül fel, hogy van-e a dolgoknak célja? Ha valaki megbetegszik, annak csupán oka van vagy netán célja is? Lehet valami egyetemes célja? Vagy csak kis, általunk belemagyarázott célja van?
Elemezve édesanyám súlyos betegségét, biztos vagyok benne, hogy egy halom testi és lelki ok vezetett ehhez a helyzethez és az  a szomorú, hogy ezeket az okokat talán láttuk is folyamatosan, csak épp nem törődtünk velük.
Ha van célja a dolgoknak, akkor a betegségnek mi lehet a célja? Lehet, hogy az a célja, hogy rámutasson, hogy nem jó úton járunk, nem megfelelő módon élünk. Nem törődünk a testünkkel, az érzéseinket magunkba fojtjuk, idegeskedünk, stresszelünk, neheztelünk.
Anyum esetében azt látom, hogy még most sem tanult túl sokat ebből a helyzetből. Apróbb változások vannak az életszemléletében, de nem érzem az áttörő, elsöprő változást. És részben értem is, mert a modern orvostudomány rátesz egy jó pár lapáttal a problémáira. Ezek az orv-osok nem igazán mondanak neki semmit. Nem mondják mit egyen, min változtasson, mire figyeljen stb. Csak adják neki az anyagot, aztán lesz valami. Úgy állítják be a helyzetet, mintha az ember nem lenne felelős a saját egészségéért, mintha csak a külső véletlenek játékszerei lennénk. Épp ezért, a gyógyulás folyamatában sem vállalhatunk aktív szerepet, hisz áldozatok vagyunk és talán a szerek megoldják a problémát.
Azon is elgondolkodtam, hogy az anyum betegsége nekem is akar-e valamit üzenni. Talán így negyvenhez közeledve érdemes lenne nekem is kicsit törődni a saját testi és mentális egészségemmel? Lehet, hogy nem ártana.
Ezért döntöttem el idén, január 3-án, hogy nem eszek cukrot (sütit, cukros leveket, csokit, stb). Azóta sikeresen tartom ezt a fogadalmat, már nem kívánom a csokit sem, pedig azelőtt minden második nap betoltam az arcomba egy táblával. Úgy érzem, hogy eredménye is van, hisz azóta nincsenek olyan durva érzelmi kilengéseim és az sem elhanyagolható szempont, hogy több mint 7 kilót le is adtam.
Hogy ez mennyit segít az egészségi állapotom fenntartásában, azt nem tudom megítélni, de jól esik az érzés, hogy nálam van az irányítás (vagy az irányítás illúziója) és tehetek valamit önmagamért és ezáltal a családomért.

Klíma

Nehéz nem észrevenni, hogy mennyit változott a klíma az utóbbi tíz évben. Már a zord csíki időjárás sem a régi, enyhébbek a telek, melegebbek a nyarak. Na és? Az emberek vállat vonnak és élik tovább a kis életüket. Sőt, még örülnek is, hogy kevesebbet kell fűteni télen és többször lehet strandra menni nyáron. Észrevettem, hogy a humanoidok 90%-a utálja az esőt. Ha szavazni lehetne róla, akkor soha többé nem lenne eső. Ilyen körülmények között, hogy legyen kedve az esős időnek erre jönni? Ha nem fogadják szívesen, inkább nem is jön.
Azt érzem, hogy egyre jobban elszakadunk a valóságtól. Már nem is tudatosul bennünk, hogy víz nélkül nincs élet. Egykedvűen nyugtázzuk hogy az Olt folyó már lassan csak egy patak. Nem törődünk azzal sem, hogy már sok éve nem alakulnak ki helyi esők sem a környéken. Miért érdekelne ez minket? A kauflandban van víz is, élelmiszer is. Ismeretség nélkül is be lehet szerezni, csak pénz legyen.
A klímakatasztrófa bekövetkezését már csak egy isteni csoda tudná megakadályozni, de úgy tűnik, hogy Isten nem akar ebbe beleszólni, együk csak meg amit főztünk.
A kis istenek (politikusok) ha akarnának sem tudnának semmit tenni ez ügyben, mert olyan vezért nem fogunk megszavazni, aki a kényelmi szintünket vissza akarja állítani egy középkori szintre.
Természetesen a mai politikusok nem is terveznek túl hosszú távra, nekik bőven elég egy mandátumnyi idő.
És mit várhatunk az emberektől? A tömegek egyre mélyebbre süllyednek és már emberi mivoltukat is levetkőzték. Néhány kivetéles egyed megpróbál küzdeni és Rambo módjára szembeszáll az árral. Na ők azok, akik hülyének vannak nézve a balfasz aljanép által. Csak a nagyon erős jellemek képesek ideig-óráig a széllel szembe pisilni.
Én csak egy gerillaharcosnak  mondanám magam ebben az ügyben. Nyíltan nem vállalom a harcot, mert túl érzékeny vagyok. Ha egy balfasz azt mondja, hogy én vagyok a balfasz, akkor rosszul érzem magam és magamba roskadok. Nem érzek magamban annyi erőt, hogy egy egész falu véleményét befolyásolni tudjam, így csak titkos akciókat szervezek: fákat, bokrokat ültetek elvadult helyeken, mindenféle magokat hintek el a patakpartokon található szeméttelepeken.
Hogy milyen életteret hagyunk a gyerekeinkre? Inkább nem is akarok belegondolni.

Életmű vs. halál

A nehéz helyzetek, az embertelen körülmények néha emberfeletti dolgokat tudnak kihozni egyes személyekből. Tapasztalataim szerint hasonló a helyzet a növénytermesztésben is, hiszen sokkal jobb íze van annak a paradicsomnak, amelyik egyedül, támogatás nélkül harcol meg az ellenséges környezeti viszonyokkal. Természetesen nem minden paradicsom éli túl a harcot, de amelyik túléli, annak az íze fennséges.
Az emberek közül sem mindenki éli túl az élet harcát. Van, aki ténylegesen meghal és van, aki bár fizikailag él, belül halott.
Tegnap jött a hír, hogy öngyilkos lett a Prodigy énekese. Nem nagyon ismertem a fickót, mert én soha nem hallgattam ilyen "zenét". A hír hallatán persze megnéztem pár youtube videot és elégedetten nyugtáztam, hogy nem vesztettem semmit. Véleményem szerint ez az ember nem most halt meg, hanem sokkal korábban.
Néha előfordul olyan eset is, amikor egy művész valami szépet és jót is letett az asztalra és úgy lett öngyilkos. Ilyenkor természetesen ledöbbenek és elgondolkodok, mert ez olyan, mintha a pincer egész este kedvesen, szépen kiszolgálna, majd a végén felkuporodna az asztalra és odaszarna. Egy ilyen eset mindenképp gondolkodásra késztet, hisz nehéz eldönteni, hogy az életműve volt-e hazug, vagy igaz volt, csak az utolsó pillanatban kattant meg valamitől?
Na, a Prodigy énekese nem ez a kategória. Persze most is gondolkodok picit a helyzeten, de inkább a rajongókat próbálom megérteni. Vajon mit láttak ebben az együttesben és ebben az emberben? Valószínűleg hasonló volt a helyzet a Linkin Park énekesével is, bár az ő zenéjük egy adott korszakomban még tetszett is.
Más a helyzet pl. Robin Williams-el, ő is öngyilkos lett, de az életműve egyáltalán nincs összhangban a halálával.