A csillagok akkor világítnak a legjobban, amikor sötét van.
Néha, ha elég éber vagyok, találkozok csillagokkal. Megyek az utcán és az alaktalan tömegben egyszer csak feltűnik egy csillag. Soha nem láttam még őt, de rögtön felismerem: ő egy csillag és azért jött, hogy világítson. Nem a luxusautójával, nem a márkás holmijával, nem is a világi szépségével világít, hanem a szemével, az arcával, a lényével.
Látom rajta a szelídséget, a jóságot, a néma bölcsességet. Egy csillag nem beszél sokat, mégis megváltozik a világ körülötte. Egyedül van, de jelenléte elég ahhoz, hogy a sötét, bolyongó testeket életre keltse.
Elhaladunk egymás mellett és talán nem is vette észre, hogy köszöntöttem benne a fényt.
Magamban elmosolyodok, örömömben könnyes lesz a szemem.
Nincs veszve semmi, a csillagok köztünk járnak.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
wow!
Ez igazán klassz post volt. Ma valahogy a szívemből szólt, mert az éppen az előbb elment vendégemmel ilyesmikről beszélgettünk. Köszönöm! (Ha megengeded, fel is használnám a gondolkodós blogomban, még ha nem is szó szerint.)
CES
örülök, hogy egy húron pendültünk :)
Persze, használd nyugodtan, a forrás ugyis közös ;)
Felolvastam a barátnőmnek is, és megint csak azt tudom mondani: Szép :)
Köszönöm!
Megjegyzés küldése