2011. január 21., péntek

Hagyaték

Sokszor megfordult a fejemben egy ötlet a hagyatékommal kapcsolatban. Na de hogy jön most ide a hagyaték? Hisz fiatal vagyok még a halálhoz. Nos, voltak már nálamnál fiatalabbak is, akik elég idősnek bizonyultak a halálhoz. És természetesen nem lehet előre tudni, hogy mikor következik be az a várva várt, vagy éppen egyáltalán nem várt pillanat.
Az ötletem az volt, hogy megírom a hagyatékom szövegét és időzítem szétküldésre bizonyos embereknek. Tegyük fel, mindig időzítem egy három héttel későbbi időpontra és ha élek akkor majd újraidőzítem, mielőtt még szétküldődne. Ha már nem élek, akkor szét fog küldődni annak rendje és módja szerint. Milyen nagy dolog lenne: halálom után üzenhetnék az embereknek.
A szöveg tartalmát nem dolgoztam ki, de valahogy úgy kezdődne, hogy: Kedves X! Amikor ezt a levelet olvasod, akkor én valószínűleg már nem tartózkodom az élők sorában...

Aztán személyre szabottan folytatódna. Leírnám, hogy mivel bántott meg az illető életében és utána biztosítom róla, hogy ezeket megbocsátottam neki. A végén pedig én kérném a bocsánatot tőle, amiért sokszor megbántottam, és amiért elítéltem őt (akár gondolatban, akár szóban).

Az egész levél pofátlatnul őszinte lenne. Talán fel is háborodnának tőle első olvasáskor, ám a végén mégis elérném vele a célomat.

Most persze valami mást kell kitaláljak, mert ezzel az írásommal lelepleztem magam és lássuk be, lehetnek mellékhatásai is a dolognak. Ha véletlenül még életemben szétküldődne az üzenet, mert elfelejteném újraidőzíteni, vagy éppen kómába kerülnék, akkor gáz lenne. Lehet, hogy szereznék pár ellenséget, mert egy elő embernek sokkal nehezebb megbocsájtani, mint egy halottnak.

De ez a csel, amúgy is gyávaságom bizonyítéka lenne, mivel nem volt elég vér a pucámban, hogy életemben lerendezzem a kényes ügyeimet. Ej, pedig rengeteg kis és nagy dolog van, amit meg kell bocsájtanom, és amiért bocsánatot kell kérnem. Lehet, időm se lenne mind megoldani.

2 megjegyzés:

Edit írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Edit írta...

Egy ember akkor igaz, és hiteles, ha el tudja mondani amit gondol. Sokszor vagyok kellemetlen helyzetben én is e miatt. Hogy miként fogalmazzam meg az illenőnek azt, amit látok, tudván, hogy meg fogom vele bántani, esetleg haragos lesz, vagy jobb esetben elgondolkozik rajta. S ha nem is meri beismerni, hogy van igazság a gondolatomban, de tesz ellene, magában,akkor volt értelme kimondani, a kimondhatatlannak tűnő gondolatot-mégha soha nem is áll velem többé szóba az illető. Régen én sem tettem így és ezek tüskeként bennem maradtak. Most már elmondom amit gondolok.