Nehéz nem észrevenni, hogy mennyit változott a klíma az utóbbi tíz évben. Már a zord csíki időjárás sem a régi, enyhébbek a telek, melegebbek a nyarak. Na és? Az emberek vállat vonnak és élik tovább a kis életüket. Sőt, még örülnek is, hogy kevesebbet kell fűteni télen és többször lehet strandra menni nyáron. Észrevettem, hogy a humanoidok 90%-a utálja az esőt. Ha szavazni lehetne róla, akkor soha többé nem lenne eső. Ilyen körülmények között, hogy legyen kedve az esős időnek erre jönni? Ha nem fogadják szívesen, inkább nem is jön.
Azt érzem, hogy egyre jobban elszakadunk a valóságtól. Már nem is tudatosul bennünk, hogy víz nélkül nincs élet. Egykedvűen nyugtázzuk hogy az Olt folyó már lassan csak egy patak. Nem törődünk azzal sem, hogy már sok éve nem alakulnak ki helyi esők sem a környéken. Miért érdekelne ez minket? A kauflandban van víz is, élelmiszer is. Ismeretség nélkül is be lehet szerezni, csak pénz legyen.
A klímakatasztrófa bekövetkezését már csak egy isteni csoda tudná megakadályozni, de úgy tűnik, hogy Isten nem akar ebbe beleszólni, együk csak meg amit főztünk.
A kis istenek (politikusok) ha akarnának sem tudnának semmit tenni ez ügyben, mert olyan vezért nem fogunk megszavazni, aki a kényelmi szintünket vissza akarja állítani egy középkori szintre.
Természetesen a mai politikusok nem is terveznek túl hosszú távra, nekik bőven elég egy mandátumnyi idő.
És mit várhatunk az emberektől? A tömegek egyre mélyebbre süllyednek és már emberi mivoltukat is levetkőzték. Néhány kivetéles egyed megpróbál küzdeni és Rambo módjára szembeszáll az árral. Na ők azok, akik hülyének vannak nézve a balfasz aljanép által. Csak a nagyon erős jellemek képesek ideig-óráig a széllel szembe pisilni.
Én csak egy gerillaharcosnak mondanám magam ebben az ügyben. Nyíltan nem vállalom a harcot, mert túl érzékeny vagyok. Ha egy balfasz azt mondja, hogy én vagyok a balfasz, akkor rosszul érzem magam és magamba roskadok. Nem érzek magamban annyi erőt, hogy egy egész falu véleményét befolyásolni tudjam, így csak titkos akciókat szervezek: fákat, bokrokat ültetek elvadult helyeken, mindenféle magokat hintek el a patakpartokon található szeméttelepeken.
Hogy milyen életteret hagyunk a gyerekeinkre? Inkább nem is akarok belegondolni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
A magunk fajtának nehéz kérdés ez. Mert akarva akaratlanul felébredünk, hogy mi is szennyezünk, bármennyire látjuk és szeretnénk másképp csinálni. Ez aztán rátesz egy lapáttal a lelkiismeretünkre.
Arra rájöttem, hogy amikor a természet elér egy bizonyos egyensúlytalanságot, megrázza magát és képes regenerálódni. A bajt mi szívjuk meg, mert mi fogunk kinyuvadni.
Értem én azt a balfasz érzést is, amiről írsz... az a legcikibb, amikor a saját költségeden csinálni akarsz valamit és a közösség elítél, hogy kinek gondolod te magad?
Nem marad más, mint a házunk tája. Az ökokatasztrófát én már úgy szemlélem, mint az elmúlás folyamata.
Megjegyzés küldése