Egész-ség

Az a típus vagyok, aki mindig keresi a dolgok értelmét. Néha én sem vagyok biztos abban, hogy van bármiféle értelem a dolgok mögött, de szeretem azt hinni, hogy van. Egy biztos: mindennek oka van. Bennem inkább az a kérdés merül fel, hogy van-e a dolgoknak célja? Ha valaki megbetegszik, annak csupán oka van vagy netán célja is? Lehet valami egyetemes célja? Vagy csak kis, általunk belemagyarázott célja van?
Elemezve édesanyám súlyos betegségét, biztos vagyok benne, hogy egy halom testi és lelki ok vezetett ehhez a helyzethez és az  a szomorú, hogy ezeket az okokat talán láttuk is folyamatosan, csak épp nem törődtünk velük.
Ha van célja a dolgoknak, akkor a betegségnek mi lehet a célja? Lehet, hogy az a célja, hogy rámutasson, hogy nem jó úton járunk, nem megfelelő módon élünk. Nem törődünk a testünkkel, az érzéseinket magunkba fojtjuk, idegeskedünk, stresszelünk, neheztelünk.
Anyum esetében azt látom, hogy még most sem tanult túl sokat ebből a helyzetből. Apróbb változások vannak az életszemléletében, de nem érzem az áttörő, elsöprő változást. És részben értem is, mert a modern orvostudomány rátesz egy jó pár lapáttal a problémáira. Ezek az orv-osok nem igazán mondanak neki semmit. Nem mondják mit egyen, min változtasson, mire figyeljen stb. Csak adják neki az anyagot, aztán lesz valami. Úgy állítják be a helyzetet, mintha az ember nem lenne felelős a saját egészségéért, mintha csak a külső véletlenek játékszerei lennénk. Épp ezért, a gyógyulás folyamatában sem vállalhatunk aktív szerepet, hisz áldozatok vagyunk és talán a szerek megoldják a problémát.
Azon is elgondolkodtam, hogy az anyum betegsége nekem is akar-e valamit üzenni. Talán így negyvenhez közeledve érdemes lenne nekem is kicsit törődni a saját testi és mentális egészségemmel? Lehet, hogy nem ártana.
Ezért döntöttem el idén, január 3-án, hogy nem eszek cukrot (sütit, cukros leveket, csokit, stb). Azóta sikeresen tartom ezt a fogadalmat, már nem kívánom a csokit sem, pedig azelőtt minden második nap betoltam az arcomba egy táblával. Úgy érzem, hogy eredménye is van, hisz azóta nincsenek olyan durva érzelmi kilengéseim és az sem elhanyagolható szempont, hogy több mint 7 kilót le is adtam.
Hogy ez mennyit segít az egészségi állapotom fenntartásában, azt nem tudom megítélni, de jól esik az érzés, hogy nálam van az irányítás (vagy az irányítás illúziója) és tehetek valamit önmagamért és ezáltal a családomért.