Zene

Zene nélkül mit érek én? - kérdezi Máté Péter. Én is egyre inkább érzem, hogy zene nélkül élettelen vagyok, nem táncolnak a sejtjeim. Talán ezért fogtam neki zongorázni, ezért él bennem a vágy arra, hogy tudjam magam kifejezni hangszerek segítségével (ha már másképp nem tudom).
Ahogy az életben van szomorúság és boldogság, úgy van a zenében is mély és magas hang. A mély és magas hangok váltakozása adja meg az élet ízét, harmóniáját. De ez nem mindig tudatosul az emberben és ha csak egy hangra figyel, akkor nem érzi át az élet hihetetlen játékát, amint sorra megszólaltaja lelke húrjait.

A szférák zenéjét meg nem hallottam, de biztos kimondhatatlanul szép. Egyelőre csak földi zenéket hallgatok, bár sok közülük égi eredetű.

Ha klasszikus zenét hallgatok, akkor érzem, hogy a lelkemben megszólalnak az egészen finom húrok, csendesen. Feloldódik a feszültségem és visszatalálok önmagamhoz.
Ha éppen magyar népzenét hallgatok, magyar lelkemmel találkozok. Érzem, ahogy átitatja minden sejtemet és magára ismer genetikai örökítőanyagomban.
A könnyűzene könnyebbé teszi a világi életemet, segít beilleszkedni az emberi társadalomba, elviselhetővé teszi a kalitkámat.
A rock segít kiengedni a gőzt, lelkem vastagabb húrjait mozgatja meg, lerázva magáról a sok mocskot.

Sokáig azt vallottam, hogy a gépzene nem is zene, mert nem vált ki érzéseket az emberből. Aztán be kellett látnom, hogy ez nem egészen így van. A club zenétől (zene?) például rossz közérzetem lett és hányingerem. Nem is tudtam sokáig elviselni.

Végezetül pedig lássunk néhány példát :)