2010. február 24., szerda

Személyiség


Azon tűnődöm, hogyan határoztuk meg magunkat születésünkkor, tudtunk-e magunkról egyáltalán? Mennyi idősen mondtuk ki először, hogy "én" és mit éreztünk akkor?
Talán kezdetben csak egy üres vászon voltunk, érzés és gondolat nélkül, de vajon éreztük-e akkor hogy létezünk?
Jelenleg, amit önmagamból ismerek az csak festék, amit az élet fröcskölt a vászonra. Minden, amit sajátnak hiszek, azt mások kenték rám. A körülmények formáltak egyedivé és megismételhetetlenné.
Ha letörlöm a sarat és cukormázat, akkor mi marad belőlem? Ki lesz az, aki letörli az utolsó csepp festéket is? Kivágom magam alatt a fát vagy ott maradok tisztán és tudni fogok magamról?

4 megjegyzés:

becky írta...

aha, pontosan ezt a módszert követem én is magamban. megpróbálom felismerni, mi az, ami nem is én vagyok valójában, és nemet mondok rá onnantól. és így a végén csak az fog maradni, ami tényleg én vagyok.

Intuitív írta...

kitartást neked is ;)

Névtelen írta...

Erre mondom, hogyha az embernek sokat mondják, hogy hülye, hát elhiszi...De ugyanez mindenre igaz: szép, művelt, egyéniség, gyenge, akaratos, megfontolt, taktikás stb... Előbb-utóbb olyan lesz az ember, mert elhiszi, és azzá lesz... :-) :-(

becky írta...

kösz, nekem van :)