Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tehén. Neve ugyan nem volt, megis azonosítani lehetett őt a fülében található microchip segítségével. Az adatbázisban RO-1422534 kóddal volt nyilvántartva. Élete teljesen kiszámítható volt, mindig tudta percre pontosan, hogy mikor történik a fejés, mikor kapja meg a napi takarmány adagját.
Arcáról nem lehetett leolvasni semmi érzelemre utaló nyomot. Mindig előre nézet és sosem kérdezett. Tudta ugyan, hogy mellette kétfelől is léteznek hozzá hasonló lények, de nem beszélgetett velük. Nem volt mit mondjon, hisz semmi érdekes nem történt vele éveken át. Minden a megszokott kerékvágásban haladt.
Cellájában mindig optimális volt a hőmérséklet, a tisztaság és a kényelem mindig garantált volt.
Egy napon azonban furcsa dolog történt: egy kis borjúnak adott életet. Sajnos ez sem okozott neki örömet, hisz csak annyit észlelt, hogy valami nagyon fáj a hátsó végénél. Nem nézhette meg, nem nyalhatta meg, nem örülhetett neki.
Átvegetálta életét; halála után csak az adatbázis-szerver emlékezetében élt tovább.
És most következzen Jusztina története. Ő is tehénként élte az életet egy kis, székely falucskában. Alapból előnye volt a RO-1422534-as egyeddel szemben, hisz neki születése pillanatában már nevet adtak. Szeretettel várta a gazda is és az öreg tehén is. Nem hagyták magára születése pillanatában, az anyukája megnyalta és gondját viselte. Finom, friss tejet szophatott és boldogan telt gyerekkora. Táncolt az udvaron örömében és minden tárgyat alaposan szemügyre vett. Ismerkedett a külvilággal, kialakult a személyisége.
Nem volt mindig kényelmes az élete, volt amikor saját ürülékébe kellett belefeküdjön, de az is előfordult, hogy nagyon megfázott.
Minden nap korán kellett kelnie és 6 km-t kellett gyalogoljon a legelőig. Addig viszont beszélgetett más tehenekkel. Megbeszélték a napi gondjaikat, bajaikat. Elbeszélték, hogy kinek milyen a gazdája és hogyan bánik az állatokkal.
A legelőn minden tehén jóízűen falatozott. Mindenki azt a növényt harapta le, amit a legjobban szeretett. Ezért a tejük íze csodálatos volt. Benne volt az öröm íze is, amivel ették a friss füvet.
Jusztina igazi életet élt, a gazda és családja soha nem felejti el őt. Mindig megmarad emlékezetükben a jókedvű, finom tejet adó tehénkéjük.
Arcáról nem lehetett leolvasni semmi érzelemre utaló nyomot. Mindig előre nézet és sosem kérdezett. Tudta ugyan, hogy mellette kétfelől is léteznek hozzá hasonló lények, de nem beszélgetett velük. Nem volt mit mondjon, hisz semmi érdekes nem történt vele éveken át. Minden a megszokott kerékvágásban haladt.
Cellájában mindig optimális volt a hőmérséklet, a tisztaság és a kényelem mindig garantált volt.
Egy napon azonban furcsa dolog történt: egy kis borjúnak adott életet. Sajnos ez sem okozott neki örömet, hisz csak annyit észlelt, hogy valami nagyon fáj a hátsó végénél. Nem nézhette meg, nem nyalhatta meg, nem örülhetett neki.
Átvegetálta életét; halála után csak az adatbázis-szerver emlékezetében élt tovább.
És most következzen Jusztina története. Ő is tehénként élte az életet egy kis, székely falucskában. Alapból előnye volt a RO-1422534-as egyeddel szemben, hisz neki születése pillanatában már nevet adtak. Szeretettel várta a gazda is és az öreg tehén is. Nem hagyták magára születése pillanatában, az anyukája megnyalta és gondját viselte. Finom, friss tejet szophatott és boldogan telt gyerekkora. Táncolt az udvaron örömében és minden tárgyat alaposan szemügyre vett. Ismerkedett a külvilággal, kialakult a személyisége.
Nem volt mindig kényelmes az élete, volt amikor saját ürülékébe kellett belefeküdjön, de az is előfordult, hogy nagyon megfázott.
Minden nap korán kellett kelnie és 6 km-t kellett gyalogoljon a legelőig. Addig viszont beszélgetett más tehenekkel. Megbeszélték a napi gondjaikat, bajaikat. Elbeszélték, hogy kinek milyen a gazdája és hogyan bánik az állatokkal.
A legelőn minden tehén jóízűen falatozott. Mindenki azt a növényt harapta le, amit a legjobban szeretett. Ezért a tejük íze csodálatos volt. Benne volt az öröm íze is, amivel ették a friss füvet.
Jusztina igazi életet élt, a gazda és családja soha nem felejti el őt. Mindig megmarad emlékezetükben a jókedvű, finom tejet adó tehénkéjük.
"Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!!!"
Ez a kérdés, válasszatok!!!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése