2008. július 28., hétfő

Bungee jumping

Idén alkalmam adódott kipróbálni a szabadesést, leugrottam hatvan méter magasról. Ugrás előtt egész nap gondolkodtam a dolgon, kiváncsi voltam lesz-e elég merszem. Már akkor eldöntöttem, hogy ugrani fogok, hisz nincs mit veszítenem.
Ezzel párhuzamosan be fogok mutatni egy másik történetet is, ami eléggé hasonlít a bungee jumpinghoz.
Egy adott időpillanatban elindultam, hogy kipróbáljam az ugrást. Vettem egy mély levegőt és nem éreztem semmi kétséget. Jelentkeztem, bemondtam a nevem, aláírtam, majd kifizettem az összeget. Elkezdődött.
Egy másik időpillanatban épp koncertre igyekeztem. A zenekar elkészült, a hangtechnikusok is elvégezték a dolgukat és kezdődött a koncert. Nagyon felemelő érzés volt, amikor a zenészek elkezdtek játszani.
A bungee jumpingnál is felemelő érzés volt, ahogy a daruval magasba emeltek. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, egyre többet láttam és egyre szebbnek tűnt minden.
A koncerten is nézelődtem, néztem milyen emberek jöttek el. Mindenkire kiváncsi voltam, de Isten tudja miért, a lányok jobban érdekeltek. Egyszer csak megpillantottam egy lányt, aki előttem állt. Megakadt a szemem rajta valamiért. Hozzám hasonlóan ő is sört ivott, ráadásul cigizett is. Figyeltem, de csak a szemem sarkából, a mozgását, a gesztusait. Egy adott pillanatban átláttam a formák világán és megpillantottam benne a NŐT. Ez mostanság egyre gyakoribb jelenség nálam, egyre több nőben vélem felfedezni a nagybetűs NŐT. Ilyenkor el szokott önteni az áhítat és csodásnak látom a világot. Harmoniát vélek felfedezni minden apró mozdulatban és szeretem Őt a szó legnemesebb értelmében. És akkor lép közbe az elme, aki arra hivatott, hogy feszültséget teremtsen bennem.
A daru felvitt a csúcsra, miközben egy kis elméletet hallhattam az optimális ugrásról. Szétnéztem és rácsodálkoztam a tájra. Fentről tökéletesnek láttam mindent, nem látszott a sár, nem látszott a sok szemét. Ekkor eszembe jutott, hogy ugranom kell. Kész öngyilkosságnak tűnt. Harminc másodpercig haboztam, de akkor egy örökkévalóságnak tűnt. Az emberek apró hangyák módjára járkáltak a földön. Én meg tele voltam feszültséggel. Mindenképp ugrani akartam, de elég nehéz volt elengedni magam.
A koncerten a lány tovább táncolt előttem, csodálatos volt a haja, az arca. Itt is ugrani szerettem volna. Nem tudtam volna mondani semmit neki, de szerettem volna megérinteni a haját, az arcát és csendben a szemében kutatni. Arra nem gondoltam, hogy kevés vagyok neki, hisz abban a pillanatban teljes voltam. Láttam, hogy ő is figyel engem. Egyszer csak észrevettem, hogy "véletlenül" leejtette a cigis dobozát. Ezt akkor én jelnek vettem, hogy ugorhatok. És nem ugrottam... Magamban mosolyogtam egyet és továbbra is csodáltam a NŐT.
A bungee jumpingnál is megkaptam a jelet: "Szép az élet, ugorj!" - mondták. Én mondtam, hogy nem annyira szép (a másik szálon), ezért ugrok. Elengedtem magam és a Föld anya szeretettel várt, hogy magához öleljen. Ekkor jöttem rá, hogy el kell engedni magam és a többi magától megy :). Csodás érzés volt, vádoltam volna magam sokáig, ha nem teszem meg.
A koncert lassan a végéhez közeledett. Az elmém parancsolgatott, hogy lépjek oda a lányhoz és én féltem megtenni. Talán attól tartottam, hogy elveszik a varázsa. Vagy őrültnek fog nézni ha szó nélkül megérintem az arcát és megpuszilom a homlokát. Ugranom kellett volna, mert ez a pillanat többé nem fog megismétlődni.

7 megjegyzés:

Edit írta...

Milyen furcsák, és külömbözőek vagyunk! Én egy fiúhoz odalépnék, ha ..., de nem ugornék le soha!
Szerintem ez nem az "elengedéstől" függ! Minden esetre bármennyire is engedném el magam, leugrani nem mernék, és nem is akarnék! Igazán leírhatnád részletesebben az elrugaszkodás pillanatában, valamint a földhöz legközelebbi ponton kialakuló érzéseket!

Intuitiv írta...

Tériszonyom van nagyon és gondoltam ezzel az ugrással legyőzöm. Ugrás előtt a földön eldöntöttem, hogy nincs visszaút, le fogok ugrani gondolkodás nélkül. Ugrás előtt tele voltam adrenalinnal. Körülnéztem és az elmém azt mondta, hogy ez képtelenség, nem ugorhatok le, ez öngyilkosság. Mielőtt megerősödött volna ez a gondolat bennem átadtam magam a gravitációnak. Ebben a pillanatban mintha kikapcsolt volna az elme. Csak voltam és zuhantam. Pár pillanat volt az egész, de akkor időn kívülinek éreztem magam. Akkor jöttek vissza gondolataim, amikor a földhöz legközelebb kerültem és visszarántott. Ekkor elkezdtem nevetni :). Fizikailag egyáltalan nem volt megerőltető, szerintem megérte.

Edit írta...

Irigyellek! Ezt megtenni bátorság, igazi bátorság. Az nem, amikor valaki csak úgy heccből, lazán megcsinálja, mert az élete a veszély. De ez, hogy tériszonyod van, és úgy csináltad. Legyőzted magad, és ez által az ugrás által fejlődtél. Irigyellek!

Intuitiv írta...

Igen, próbálok bátor lenni. Minden területen még nem sikerült megvalósítani de igyekszem.
Amúgy néha én is irigyellek, amikor olyan szépen írsz a blogodon ;)

Edit írta...

Köszönöm. Nagyon jól esik, bár én nem érzem szépnek. Számomra ez egyszerűen természetes, és ilyenkor, amikor valakinek tetszik, mindig meglepődök, és nagyon örülök, mert én nem is gondolnám, hogy ezt váltja ki másokból! Nekem a te "tudományos"-nak mondható eszmefuttatásaid tetszenek! Várom a többit, és várom a következő bátor tettedet! Majdnem behúztál a csőbe, és még az is átfutott az agyamon, hogy én is kipróbálom, de már magamnál vagyok, azaz maradok a gyávaságnál. Azt hiszem nekem valami lényegesen egyszerűbbel kellene kezdenem!

Intuitiv írta...

Mikor jön az ihlet, akkor írok. A bátor tettekkel is haladhatnék... Mondjuk a bungee jumpingnál sok mindent nehezebbnek találok, de semmi sem lehetetlen ;)

törökmézes írta...

hrrrr. irigy vagyok. En nem mertem leugrani... :(