Dualitás

A világ, amelyben élünk az ellentétek világa. A jó és rossz, a fény és sötét, a minden és semmi, (...) párosaiból áll össze. Két pólus van és a kettő közötti feszültség tartja mozgásban a világot. Vannak, akik elkötelezik magukat az egyik vagy másik pólus mellett, mások a körülmények függvényébe jobbra, vagy balra csapódnak, de akadnak olyanok is akik semlegesek maradnak. A semlegesség járható út, de ennek is két fajtája lehet. Az egyik az isteni semlegesség, a másik az emberi. Az isteni semlegesség állapota megtűri magában mindkét pólust, ezáltal elfogadja a feszültséget is. Hagyja történni a dolgokat, mert tudja, hogy nincs jó vagy rossz történet, csak történet van. Nem címkéz, "rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol". Az emberi semlegesség valójában csak elhalasztott döntés valamelyik pólus mellett vagy ellen. Olyan, mint a román nép semlegessége a világháborúk idéjén: megvárjuk ki győz és szépen csatlakozunk hozzá.
Azt azonban leszögezhetjük: szükségünk van mindkét pólusra, hogy ebben a világban eligazodhassunk. Szükség van sötétre, hogy értelmet nyerjen a fény fogalma, szükség van hidegre, hogy érezhessük a meleget. Viszont a fény az létezik, a sötétség nem. A sötétséget azért hoztuk létre, hogy megérthessük a fényt. A fény valóságos dolog, a fényforrást lehet mozgatni, kikapcsolni, erősíteni, tükrözni. A sötétséggel semmit se csinálhatunk, mert az nem valami, csak valaminek a hiánya.
Létezik egy, a két pólust magába foglaló teljesség is, aki isteni semlegességgel, "érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel" magába foglal minden létezőt.