2021. február 7., vasárnap

Pihenés a kardiológián

 Úgy alakult, hogy pár napos pihenőt kaptam a kardiológián, miután a sűrgösségi ellátás folyamán ezt javasolta az orvos. Igaz, hogy nem láttak semmi nagy problémát, de mégis azt tanácsolták, hogy maradjak bent. Az orvos persze pár mondtatból le tudta vonni a következtetést, hogy depressziós vagyok és pihenésre van szükségem. Kérdezte is, hogy nincs-e szükségem egy kis pihenésre? Én persze rögtön igent, mondtam, mert abban reménykedtem, hogy pár napos pihenőre küld, de arra nem gondoltam, hogy ettől az igentől fog rögtön befektetni. Ám legyen, gondoltam magamban, a kórházi ágyak kényelmesek szoktak lenni és kicsit diétázhatok is, hisz az ottani kajától nem fogok rosszat álmodni. 

Rögtön a konténerben kerültem, ami egy köztes lét a kórház és a külvilág között. Itt vesznek mintát a COVID tesztre és itt is kell megvárni az eredményt, majd ha negatív a teszt, csak akkor visznek fel a kijelölt osztályra. 

Na, de miért is mentem be a sűrgösségre? Mert vacakolt a szívem, a vérnyomásom is fel volt menve és nyomást is éreztem a mellkasomban. Ehhez persze hozzájött, hogy az esemény előtt már két héttel légzési nehézségeim voltak... Gondoltam mégis csak érdemes bemenni, mert van három gyerekem, nem patkolhatok el ennyire felelőtlenül. 

A mellkasi nyomást talán kicsit el is túloztam a  betegfelvételkor, hogy ne várakoztassanak órákig, de ez a csel be is vált, mert rögtön komolyan vettek és törődtek velem, tehát alapból azt éreztem, hogy érdemes volt biztosítást fizetni. Volt EKG, szív eco, a tüdőt is vizsgálták, vért is vettek. Érdekes módon a vérnyomásom egy órán belül  stabilizálódott és már nem volt semmi panaszom.

A konténerben már több emberrel találkoztam, akik sokkal nagyobb panaszokkal voltak bent, de azért jól elbeszélgettük a világ nagy dolgairól. A konténeres nőverek űrhajós ruhában jöttek-mentek és izzadtak keményen. Este 11-ig kellett várni a negatív teszteredeményekre, utána mindenkit feltoltak a kijelölt helyére.

Nekem csak altatót adtak estére, aminek örültem is, hisz rég nem aludtam egy jót... Jaaa, és reggel hatkor nem kell felkeljek tüzet gyújtani... De király... Akkor egy órásit alszok...

Az alvásból nem lett semmi... Csipogott ott mindenféle eszköz, volt horkolás, fingás, köhécselés, majd 5 órakor beérkeztek a nővérek és kezdték adni az injekciókat.

Nekem azt mondták, hogy majd lesz egy terheléses tesztem, aztán ha minden oké, mehetek is haza. Kicsit aggódtam, hogy nem-e dobom fel a talpam terhelés alatt, hiszen egy hete még nem kaptam elég levegőt... Aztán mondták, hogy kellene szőrtelenítsem magam, mert a terheléses teszt alatt rám kell ragasszanak dolgokat. Ez kicsit fura volt, régebb mintha volt erre a munkára is kórházi szakember, most meg csináljam én... Persze nem volt tükör - konnektor együtállás, szóval csak bénáztam, ráadásul nem is egyszer, mert kétszer még rámszóltak, hogy az úgy nem lesz elég. 

Aztán eljött a terhelés napja, futópadra állítottak és tekertem. Furcsa módon nagyon jól bírtam, nem is jutottunk el a türőképességem határáig. Az orvos azt mondta, hogy ő nem lát semmit, tehát mehetek is haza. Ennyi volt.

UI: aztán én is diagnosztizáltam magam a google barátom segítségével és az a gyanúm, hogy az esetnek köze lehet a magnéziumhoz. 

Ja, és nagyon kéne nekem a mozgás, mert az utóbbi két évben ez a terheléses teszt volt a legnagyobb megerőltetésem.



 

 


Nincsenek megjegyzések: