Váltás

Adódott egy lehetőségem a változtatásra és a körülmények úgy alakultak, hogy el is fogadtam ezt a lehetőséget. Csodálkoztam is magamon, hogy túl nagy gyötrődések nélkül igent mertem mondani valamire, amire az öt évvel ezelőtti énem még gondolni sem mert volna. A régi munkahelyemen közel 14 évet húztam le. Volt ott sok élményem, negatív is pozitív is, de úgy éreztem, hogy mozdulnom kell, mert ha maradok, akkor belülről elsorvadok. A vége fele már nagyon nyomsztónak éreztem a hangulatot. A csapat össze volt kovácsolva, az biztos, de sajnálatos módon nem a sok pozitív élmény és megvalósítás gyúrt egybe minket, hanem a panaszkodás, a görcsölés, a stressz. Nem volt olyan nap, hogy valaki ne panaszkodott volna a fizetés, a határidő, a rossz szervezés miatt. Ilyen körülmények között az embernek sokkal nehezebb pozitívnak maradni...
Az új állásommal kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim. Tudtam, hogy a szoftverfejlesztés sehol sem szép munka. Igazából a mai, felgyorsult világban ritka az olyan munkahely, ahol az emberek jól érzik magukat. Persze minden munka lehetne szép is, lehetne igazi alkotás is. Még a szoftverfejlesztés is lehetne művészet, ha nem megrendelésre csinálná az ember, szűk határidőkkel.
Az új munkahelyen valami azért mégis más. Itt is sok szutyok probléma felmerül, de nincs az a görcsös hozzáállás. Az ember minden nap azt érzi, hogy értékelik, őt is, a munkáját is, ugyanakkor nem azt érzi, hogy a vezetőség egy külön kaszthoz tartozik, hanem munkatársként tekinthet rájuk. Kis cégeknél gyakran előfordul az a probléma, hogy a tulajdonos és a vezető ugyanaz a személy és ez baj lehet. Mert a tulajdonos tényleg más kaszthoz tartozik.
Elgondolkoztam, hogy miért lehet ekkora különbség a székelyföldi és a bukaresti szemlélet között. Egyik haverom szerint a székely egy elkorcsult, lezülött, irigy, aljanép. Amikor ezt mondja, az mindig szarul esik nekem és nem tudom, nem akarom elfogadni. Én rengeteg jó embert ismerek a székely testvéreim között. A legaljasabbnak tartott székelyek is segítenek azokon, akik bajba jutottak, szívesen kalákáznak, szívesen megvendégelnek másokat... Ugyanakkor sokan mondják, hogy Isten mentsen meg mindenkit a székely csoportvezetőtől külföldön... Mert valahogy nem szeretjük, ha a saját vérünk dirigál nekünk? És vajon a saját vérünk köcsögebb is velünk? Nem tudom.
Bukarestben és a fővárosokban úgy általában más a helyzet. Ott, ha nem jól bánnak az emberrel, akkor másnap tovább is áll, mert egy nagy városban sokkal több a lehetőség. Talán ezért alakult úgy, hogy a vezetők is kedvesebbek az alkalmazottal.
A székelyföldiek helyzete sok szempontból speciális, főleg csíkban. Ott mindig zordabb volt az időjárás is, mindig nehezebb volt megtermelni a mindennapi betevőt. Ezért az ottani székelyek nem is gazdagodtak el nagyon,  a szegénység pedig egy ördögi spirál, ami lefele húz. A nincstelenség a legjobb táptalaja az irigységnek. Ebből az állapotból kitőrni nem egyszerű, de azért próbálkoznunk kell. Apropó szegénység... Szerintem az a legszegényebb, aki egy városban kénytelen élni és a természettel köszönő viszonyban sincs. Ezért is vágyom haza a fiókáim és a feleségem mellé.
A jövőt nem ismerem, utólag derül ki, hogy jó döntést hoztam-e vagy megszívtam. Remélem túl sokat nem kell itt ücsörögnöm, hisz az volt az egyezség, hogy otthonról dolgozhatok és csak nagy ritkán kell ide bejönnöm, na de addig is, itt fejlesztem a szoftvert meg a román nyelvtudásomat.