2008. május 19., hétfő

2012?

Nem tudom mások hogy vannak ezzel az évszámmal, de én sokat hallok róla mostanság. Tanítók és sarlatánok, szekták és ezotérikus közösségek hangoztatják, hogy valami történik a világban, nagy változások előtt állunk. Könyvek jelennek meg a témáról, internetes fórumokon vitáznak róla és néha a szkeptikus emberek is érzik a változás szelét. De vajon mi igaz az egészből?
Elismerem, hálás téma lehet ez egy írónak. A mai világban egyre többen várnak egy világméretű változásra, szabadulni akarnak a látszólag szabad, ám mégis beszűkült világukból. Örülnek, ha valaki azt mondja, hogy már nincs sok hátra és belépünk egy jobb világba. Bevallom, engem is örömmel tölt el a gondolat, de ha bátrabb lennék, már szabad világban élnék.
Hallani lehet jóslatokat, jövendőléseket. Világméretű katasztrófák, járványok, földrengések, éhinségek, dögvész, szárazság... És való igaz, a médiának köszönhetően egyre több negatív információ jut el hozzánk. De vajon tényleg történik valami vagy csak mi akarjuk azt hinni?
Tévedés ne essék, óhajtom a változást. Talán semmit se jobban. Nem tölt el félelemmel, ha az emberiség 90%-a elpusztul, még akkor sem, ha én is köztük leszek. Nem rettegek a fizikai fájdalomtól, a fogcsikorgatástól, a vacogástól, a kínlódástól. Én a szellemi rabságtól tartok csak. Attól tartok, hogy egyre inkább függővé tesznek mindentől és nem tudok soha szabad lenni. Nem tudok tisztán, üdén fellélegezni és rámosolyogni a világra. Mérgesít, hogy nem tudok szabadulni a terheimtől, hogy nem tudok nyugodtan lefeküdni este és, hogy reggel is nyomja a stressz a mellkasomat. Rajtam múlik, persze. És mégsem tudok szabadulni a szorongástól. Ezért várom a változást a többi gyáva embertársammal együtt.
De mire várok én??? Miért várok mindig külső segítségre? Hisz élhetek, lélegezhetek, száguldhatok, szerethetek, érezhetek most. Enyém ez a pillanat. Miért fecsérlem el várokozással, amikor tehetnék is valamit?

2012? Meglehet, hogy ez is egy kamu, mint más világvége-várások. Meglehet, hogy tudatlan emberek terjesztik a szemetet öntudatlanul, még csak nem is hibáztatható senki érte.
Az is könnyen meglehet, hogy tényleg történik valami és a jelenlegi önző, anyagias világ nem élhet már tovább. Talán tisztulásra van szüksége.

Bárhogy is lesz, éljünk a jelenben. Ne kergessük a mézes madzagot, hisz mi magunk vagyunk a méz.

3 megjegyzés:

Edit írta...

Nem lehet várni a világ végét! Nem lehet, hogy ilyen könnyen kijelented: nem tölt el félelemmel ha tudod, meghalsz. Hacsak nem tudod, hogy a halál nem a vége. Azt írod, a szellemi rabságtól félsz! Az milyen? Volt már benne részed? Szerinted azt hogyan lehet rabságban tartani?
Ha a halál a vége, és nincs tovább, akkor a szellem, amit féltesz, úgyis eltűnik, mintha soha nem lett volna. Tehát vagy most, vagy soha! Miért óhajtod mégis annyira az általad részletezett változásokat?

Intuitiv írta...

Nos, valami azt súgja, hogy a fizikai test halálán túl is létezek. Ezért nem félek ;).

A jelenlegi állapotomat azért nevezem szellemi rabságnak, mert fizikailag nem vagyok bezárva és mégis szinte börtönbe érzem magam. Lehet, hogy a szellemem a testemben raboskodik és az ego a börtönőr.

A változást azért óhajtom, mert az életem nagyon unalmas és túl gyáva vagyok ahhoz, hogy változtassak rajta (egyelőre).

Köszi a hozzászólást ;)

Névtelen írta...

"Legy szabad,szabaduljal meg a terhedtol,az agyadtol{egodtol}mindentol es legy szabad,nyugodt, megbekelt,uresedjel ki a nagy SEMINEK hogy teljel el a mindenssegel. eistein