Nyitott kapu

A kapunkat általában zárva tartjuk, ami nem túl jó dolog közösségépítés szempontjából. Általában egyedül vagyok itthon és a gép előtt dolgozok (a fiam szerint nem igazi munkát). Ilyenkor nem hiányzik, hogy emberek jöjjenek be és mondjuk meeting alatt bekiabáljanak az ajtón, hogy seprűt veszünk-e... Ez a dolog, gyakrabban előfordul, mint ahogy az ember számítana rá, ugyanis van egy cigány ember, akinek jó megérzései vannak és két faluval odébbról is megérzi, hogy nyitva van nálunk  a kapu.

És akkor zajlik a párbeszédünk...

- Honn vannak-e?

- Ja...

- Seprűt vesznek-e? 

- Nem...

- De ingyen adom... 

- Nem kell, van 3.

- Akkor adjon valamit, mert az asszon' kórházba került s az unokák izé...

- Nem hiszek magának, de itt van 50 lej, menjen...

Már kétszer leráztam ilyen módon és ezzel is arra motiválom, hogy még gyakran visszajöjjön... Egyszerűen nincs időm a meséket hallgatni és vitatkozni, meg alkudozni és aggresszív barom sem tudok lenni, mert valahol mélyen keresztény vagyok és megsajnálom... Persze ő ezzel visszaél, mert cigány... 

Aztán következőbe egy kassal jött be, hogy ingyen nekem adja, mert a kétszer is adtam valami pénzt... Mondom nem kell... De olcsóbban adja, csak 100 lejért... Mivaaan? Ez előbb nem azt mondta, hogy ingyen... Hát magának kihagyok 100 lejt. Elborul az agyam. Nem tudom mi a helyes hozzáállás ilyen esetben, eltarthatnám őt és a kedves családját, de miért pont őt és miért pont én? Ha a cigerattáról lenne kedves leszokni, akkor lehet több maradna az unokáknak. Ja, de ezt meg se érti szegény,  a cigi az egy alapszükséglet. 

A másik opció, hogy az alkholista unokatestóm jön be a nyitott kapun és csak úgy megy el, ha összeveszünk. Ez mondjuk mindig sikerül, de azelőtt felbassza az idegeimet. Mert a  hálószobába is bedabbog bakancsban, a fehér szőnyegre és ha ideges leszek, akkor megkérdezi, hogy melyik a fontosabb, a szőnyeg vagy a rokonság? Ha a családom is otthon van és kezdi csesztetni őket, akkor ismét megy fel a cukrom. Ha engem csesztet azt nagyon jól viselem, akármilyen hibát vág a fejemhez elismerem, jóváhagyom, de a családomat nem szeretném kitenni ennek. 

Más nem nagyon jön hozzánk bejelentkezés nélkül, mindenki jól elfoglalja magát otthon.

Kicsit olyan ez, mint az a menyegző, amiről Jézus szól egy példabeszédben, ahol a meghívottak nem jöttek el, ezért az utcáról szednek össze embereket és őket hívják be.  És én is, mint a ház ura beléjük kötök, hogy miért nem öltöznek fel rendesen, ha menyegzőre jönnek. 

Agyi vírusok

 Amióta ivarérett vagyok, mindig volt egy olyan problémám, hogy lányokkal, fiatal nőkkel beszélgetve, folyamatosan csak a szexre tudtam gondolni. Láttam, ahogy mozog a szájuk és hallottam, hogy hangokat adnak ki, de a fejemben folyamatosan pornófilmek forgatódtak, amikben ők voltak a színésznők. Azért írom, hogy forgatódtak, mert ehhez nekem semmit se kellett csinálni, a filmek "maguktól" készültek és játszódtak le. Nem tagadom, néha szívesen néztem ezeket a filmeket, nem gondoltam, hogy ezzel bármi próbléma lenne, hisz ilyenek a férfiak. Aztán amikor kezdtem érettebb lenni, rájöttem, hogy ezeknek a filmeknek nincs túl sok értelme, mert minek fantáziálgatni fölöslegesen? Valamilyen fura oknál fogva a filmforgatások nem álltak le attól, hogy tisztában voltam a hiábavalóságukkal, továbbra is pörögtek a fejemben. Ekkor már kezdett zavarni a dolog és tudatosan próbáltam leállítani ezeket a folyamatokat, de rá kellett jönnöm, hogy elég csekélyek a lehetőségeim ebben az ügyben.  Hát  nem én vagyok a rendszergazda a fejemben? 

Az áttörés az idei évben jött, 41 évesen. Eléggé padlón voltam, úgy fizikailag, mint pszichésen és realizáltam, hogy saját erőből ezt a problémát nem tudom megoldani. Sok keresztény videót hallgattam, amik bibliai igékkel is alá voltak támasztva és világossá vált, hogy az ember hajlamos az ilyesmire. Az operációs rendszere, meg a BIOS is alapból sérülékeny (lehet a bűnbeesés óta történt valami) és nagyon könnyen megfertőzhetik az agyát ezek a vírusok és ha megfertőzték, akkor szerencsétlen oprendszer már nem tehet semmit, egyszerűen nem tudja kiölni magából a vírust. Ahogy telnek az évek, az ember csak azt veszi észre, hogy egyre nagyobb teret nyer a vírus, egyre több erőforrást igényél és egyre inkább használhatatlan a rendszer... Már nem tudja hatékonyan karbantartani magát és az állapota egyre csak romlik.  Arra jutottam, hogy csak az operációs rendszer alkotója képes megállítani ezt a tendenciát, emiatt hozzá fordultam segítségül. Persze mivel nem tudtam a pontos elérhetőségét, ez sem volt egyszerű, de úgy néz ki, hogy a request eljutott hozzá és kaptam oprendszer frissítést és/vagy tűzfalat is, amivel már blokkolni lehet ezt a vírust. Azóta azt érzem, hogy jóval szabadabb lettem. Ez a vírus nem tudja már az erőforrásaimat használni. A rendszer már nem igényel annyi energiát (cukor, csoki) és több processoridő van a karbantartó job-ok és az általam favorizált folyamatok futtatására. 

Férfiak klubja

 Nézem, hogy ezt a Bedő Imrét milyen módon támadják bizonyos youtube csatornák és látván a sok boomerező kommentet, késztetést éreztem, hogy én is leírjam, ami a fejembe jár. 

Előre kell bocsájtanom, hogy nem mindig értek egyet Bedővel, meg néha fáraszt is a stílusa, de az arcáról azt olvasom le, hogy ő tényleg hisz abban, amit képvisel és tényleg világjobbító szándéka van.

Amikor arról beszél, hogy a férfi és a nő egy életre kell szövetséget kössön és hogy a legfontosabb feladatuk az élet továbbadása és az utódok olyan módon történő nevelése, hogy ők is alkalmasak legyenek az élet továbbadására, abban semmi kivetnivalót nem látok. 

Abba se tudok belekötni, hogy a mai fiatalok sokkal kényelmesebb körülmények között nőnek fel és nincsenek annyira megedződve, mint a nagyapáink idejében felnőtt gyerekek és ez ellen ma már csak tudatosan lehet tenni. Én tudom milyen az az érzés, amikor kapálunk a tűző napsütésben, előttünk a végtelen dzsungel és el se tudjuk képzelni, hogy ennek a rémálomnak valaha vége lesz, de mégis menni kell tovább... Néha pszichésen összeomlunk, de aztán erőt veszünk magunkon és tovább haladunk és egyszer csak vége lesz. Az ehhez hasonló élmények nagyon meg tudták erősíteni az elődeinket.  Ilyen közegből kerültek ki azok a fiatalok, akik kitartottak a tanulásban, jó szakemberek lettek, feltették az életüket valamire és egy olyan világ alapjait rakták le, amiben már kényelmesen élhetünk, egész nap vicces videókat nézhetünk a neten és leboomerezhetjük a vén f*szokat, akik össze-vissza hablatyolnak mindent... Közbe nem gondolunk bele, hogy ha ismét nehéz idők jönnek, akkor mennyire alkalmatlanok leszünk az életre. Hogy a mai fiatalság nagy része inkább felkötné magát, mint egész nap kapáljon... Most az a mondás, hogy értékes vagy, úgy vagy jó ahogy vagy. Semmit se kell tenned, téged tisztelet illet, csak úgy... Téged ne oktasson ki senki.

Azzal is egyetértek, hogy nagyon észnél kell lenni, mert ez az egész bolygóra kiterjedő agymosás, amit a médián keresztül tolnak, tényleg nagyon káros tud lennei hosszú távon. Bedő segít értelmezni egészen finom mozzanatokat is, amire az ember nem figyel fel magától (pl. a Barbie című filmbe beépített propaganda). Nyilván arról nem beszélhet, hogy a kormányoldali média milyen rombolást végez, de általánosságban arra buzdít, hogy legyünk kritikusak minden olvasott, hallott, látott médiatartalommal szemben.  Ez is rendben van, szerintem.

Tehát ez a Bedő féle csatorna csak valamilyen értéket próbál közvetíteni, szóval nem kizárólagosan a bevételszerzés a cél. Hogy ehhez támogatást kap a Fidesztől is? Én ebben nem látok problémát addig, amíg nem kezd el aktívan politizálni. A Fidesz azt hazudja, hogy ő is ezeket az értékeket képviseli és ezt a hazugságot úgy tudja alátámasztani, ha olyan embereket is támogat, aki ilyen értékekről beszélnek. 

Az őt kritizáló csatornáknak viszont nem tudom mi a céljuk, azon kívül, hogy bevételre tesznek szert. Szórakoztatás? Hova vezet ez a sok céltalan szórakozás és lázadás a régi ellen? Szerintem sehova. De értem én... Amikor fiatalabb voltam én is kicsit lázadó voltam és minden tekintély ellen fellázadtam. De most, így 40 után, amikor egyre több temetésre kell elmennem és látom, hogy milyen betegségek és egyéb tragédiák történnek körülöttem, kénytelen vagyok elgondolkodni. Mi a fontos az életben, mi az a mi érték? Azt is könnyen beláthatom, hogy a bunkónak gondolt öregeknek is lehet jó gondolatuk. Őket már többször próbára tette az élet és közben csiszolódtak is. Egy-két szempillantás és mi leszünk azok az öregek, akik ellen lázadnak a taknyosok. Ha viszont mégsem lázadnak ellenünk, akkor lehet rosszul csináltunk valamit. 

Viszlát Tiborbá

 Tegnap értesültem, hogy Antalffy Tibor, azaz Tiborbá is elköltözött az élők sorából. 90 éves volt, szóval szép, hosszú élete volt.

Kb. 15 éve követem a blogját, sokat tanultam ott, bár nem mindennel értettem egyet. A kommentelőktől is sokat lehetett tanulni, szóval jó volt néha olvasgatni ott. Sokáig "vártuk" a világvégét és minden lehetséges módon próbáltunk felkészülni, de a világvéve még mindig nem jött el, kivéve most, Tiborbának. Hogy mit látott ő odaát, vagy látott-e bármit, az most jó kérdés. Ha nem látott semmit, akkor az a forgatókönyv teljesült, amit ő meggyőződésesen vallott: nincs tovább semmi. Ha viszont mégis azt láthatta, hogy van tovább, akkor jó kis meglepetésében lehetett része...

Neki is voltak bűnei és voltak erényei, ha ítélet vár rá, akkor reméljük, hogy az erények felé billen a mérleg. Nyugodj békében Tiborbá! 

Tragédiák

 Éppen a tengeren voltunk, amikor hallottuk, hogy egy 49 éves falustársunk végzett magával. Bár régóta ment lefele a lejtőn, mégis sokkoló volt számomra, hogy ilyen döntésre jutott. Ilyenkor mindig az a gondolat jár bennem, hogy a  közösség, amiben élünk, nem igazi közösség, csak balfaszok gyülekezete(magamat is beleértve), akik nem látják a problémákat és ha látják is, nem tesznek semmi mást, csak ítélkeznek. 

A tegnap, amikor jöttünk haza a városból nagy forgalmi dugó volt az úton, rendőrök terelték a forgalmat. Akkor még nem sejtettük, hogy ami ott történt, az méginkább sokkoló, mint az öngyilkossági eset. Késő délután tudtuk meg, hogy az egyik komán és a felesége balesetet szenvedett ott és komám állapota súlyos. Később már halálhíre érkezett és a hír sajnos igaznak bizonyult. Az egész falu megdöbbent, mert ez a komám egy olyan ember volt, aki a közösség lelke volt. Ahol jelen volt, ott mindig feldobta a hangulatot a viccelődéseivel, jó kedvével, élni akarásával, segíteni is segített mindenkinek, amikor tudott. Nálam is többször segített, amikor nagyobb munkálatok folytak. Kevés emberről lehet elmondani, hogy a faluban mindenki a barátja volt. Mint utólag kiderült, nem ők okozták a balesetet, csak rossz helyen voltak rossz időben... A felesége, aki várandós, kisebb sérüléssel megúszta, állítólag a baba is jól van. Épp nőgyógyásztól jöttek, mert Down-kórral riogatták őket. 40 év körüli szülők esetén nagyobb esély van erre... De ez csak egy kibaszott statisztikai előrejelzés, semmi konkrétum, de ezzel sokkolták őket. Tegnap délelőtt szóltam a tesómnak, hogy hívja fel őket és nyugtassa meg, mert a tesómékat is ezzel riogatták, alapatalanul. Én is terveztem, hogy felhívom őket és mondok pár  vigasztaló szót, hogy ne izgassák magukat. De délután már késő volt... Megtörtént a tragédia. A negyedik babájukat várták, akit valószínűleg nem terveztek, de elindult az élet irányába és ők vállalták. Anyagilag is terhelt időszakon mentek át, mert kölcsönből megvásároltak egy ingatlant a közvetlen szomszédságukban... Az eladó pofátlanul sokat kért érte, de ők belementek a vásárba, mert két fiúgyermek van a családban és kell a ház és ha az ember nem veszi meg a szomoszéd telket, akkor félő, hogy cigányok költöznek oda. Egy ilyen helyzetben esett ki az apa, aki anyagilag is egy biztos pont volt a család életében. Az öngyilkos fiatalember komán sógora volt és három napra a temetésétől számítva elment a komám is...  Ilyenkor a falustársak okoskodnak, hogy igen, mert az akasztott ember visz magával másokat is... Véletlen? Nem véletlen? Milyen összefüggés lehet az esetek között? Nekem gőzöm sincs.

Most válik el, hogy a közösség mennyit tud segíteni a család helyzetén. Én hiszek abban, hogy meg tudjuk segíteni őket annyira, hogy talpon maradjanak. Lelkileg és anyagilag is. 

Betonozás

 Ma egyet betonoztam, mert legutóbb marad egy kis cement, amit fel kellett használni, ha nem akarom eldobni. Nem géppel kavartam a betont, hanem lapáttal egy talicskában. Nagyon meleg volt, a pólom teljesenen beázott és néha éreztem, hogy fogyok ki a szuszból, de csináltam. Segítséget szándékosan nem hívtam, mert apum bele szokott szólni mindenbe, apósomnak is van dolga elég. Azt vettem észre, hogy beton egyengetés után ha felállok, akkor durván elszédülök. (Utólag rájöttem, hogy ezeket simán okozhatja "gyógyszer" is, amit felírtak nekem, mert a vérnyomásom viszonylag alacsony, vagy normális, ez a bogyó meg csökkenti a vérnyomást. Ha viszont nem szedem, elképzelhető hogy az egyéb tüneteim jönnek elő, amire szedem. Sajnos az orv-os tudomány csak ennyire képes és én is képtelen voltam olyan életet élni, ami nem vezetett volna ehhez az állapothoz. Egyik komám 40 utána nem sokkal vérnyomáscsökkentőt kell szedjen, állítása szerint élete végéig... És ezt tök nyugodtan mondta, engem pedig sokkolt a dolog. Mi a lószart csinálunk, hogy ennyi bajunk van?)

Aztán apum is megérkezett és lapátott kért. Mondtam neki, hogy elveheti az enyémet, mert kicsit kell szusszanjak. Erre ő azt mondja, hogy ő búzát akar merni... Jaaa, mondom bocsi, hogy idiótán arra gondoltam, hogy nekem akarsz segíteni. Na, de aztán a végén segített egy keveset, az is jól jött. 

A mai napon belegondoltam, hogy vajon miért is ragaszkodom én az életemhez? Miért aggódok az egészségügyi problémáim miatt? A napi 8 óra gép előtti letöltendőért? Vagy azért, mert évente egy hétre elmegyünk tengerre a családdal? A gyerekeim mosolyáért talán megéri, de azt is elég ritkán veszem észre és ritkán értékelem. Egyik komámmam szoktunk mondani, hogy "nem ez az élet" utalva a gép előtti "munkára".  És az sem élet, hogy folyton valakivel összeülünk és a semmiről beszélünk, miközben alkoholt vedelünk... Pedig az emberi kapcsolatok fontosak, ha mentálisan egészséges életet akarunk élni. 

Akkor hát mi az élet? Milyen lehet, amikor az ember azt érzi, hogy minden a helyén van és hálás a pillanatért? Milyen az, amikor panaszkodás nélkül viszi a keresztjét  és még másoknak is tud adni valamit? Milyen az, amikor nem ragaszkodunk foggal-körömmel dolgokért, hanem örülünk annak, ami épp van? 

UI: a cement nem volt elég, venni kellet még egy zsákkal és annak is megmaradt fele...

Bibliai fiúk

 A fiaim személyisége eléggé eltérő, próbáltam rájönni, hogy melyik bibliai fiúra hasonlítanak inkább. Arra, amelyik igent mond az apjának, de aztán mégsem megy ki a szőlőbe, vagy amelyik nemet mond, aztán mégis kimegy. És rá kellett jönnöm, hogy nem tudom őket így bekategorizálni. A nagyobbik fiam igent mond a nagyapjának, amikor szénáért kell menni, vagy valami más munkát kell csinálni, és ezt az "igen"-t be is tartja. A kisebbik nemet mond, de ő is állja a szavát és nem megy arrafelé :). Persze, ha nagyon kategorizálni akarom, akkor lehet, hogy a nagyobbik az a fiú, aki bizonyos körülmények között nemet mondana, de aztán mégis elmenne, mert furdalná a lelkiismeret, ha nem teszi. A kisebbik pedig néha kedvességből igen-t mondana, de aztán mégse menne. 

Na és mi a helyzet velem? Én tipikus példája vagyok annak a fiúnak, aki nemet mond az apjának. Ezt a nemet persze sokszor elég hangosan mondom és megtoldom "basszameg"-el és egyéb cifra szavakkal. Aztán mégis elmegyek segíteni apámnak, mert bár mindig az idegeimre megy, de mégis csak az apám, aki a segítségemet kéri. Persze hiába mondom neki, hogy ne hordjuk be a szar szénát a csűrbe, mert nincs állat, ami elfogyasztaná és eladásra termelni nekünk kurvára nem éri meg... Többet költ a gépekre, mint amennyi kijönne a szénából és a munkadíjat nem is számoltuk. Erre ő azt mondja, hogy de valamit csinálni kell, hiába döglünk egész nap... Igen, ezzel egyetértek, de nekem ezer más ötletem van arra, hogy mit kellene csinálni. Szinte soha nem értettünk egyet semmiben, de mégis segítek neki. Persze néha én is kérem a segítségét és olyankor jön is, de az a segítség is olyan, hogy veszekedünk, mert szerinte nem úgy kellene csinálni, ahogy én elterveztem. Szóval csak végső esetben kérem a segítségét, inkább egyedül kínlódok és megoldom, ahogy tudom. 

Hogy mi lenne az istenes út, azt nem tudom. Engedelmeskedni apámnak a végsőkig szó nélkül? vagy néha azért ordibálhatok vele? Vagy hallgattassam el a lelkiismeretemet és egyszerűen ne menjek segíteni?