Hosszú idő után ismét találkoztam egy videóval, ami arra buzdít, hogy tudatos tervezéssel érjük el, hogy korábban vonulhassunk nyugdíjba. Ezelőtt tíz évvel is foglalkoztatott már ez a téma, de úgy érzem, hogy mindig is rosszul közelítettem meg a témát sok más emberrel egyetemben.
Miért is merül fel az emberben ez a gondolat egyáltalán? Egyértelműen azért, mert nem szereti azt a munkát, amit jelen pillanatban csinálnia kell (vajon tényleg kell?). Olyan ez, mint amikor az ember k*rvának áll és megjátsza, hogy jól esik neki, amit az ügyfél elművel a testével, közben arra gondol, hogy ha elég pénzt összegyűjött, akkor kiszáll ebből az undorító iparból. Pont ilyen az is, amikor a visszavonulást tervezzük.
Az ember, aki a korai visszavonulásra hajt, hasonlatos ahhoz a biblia fickóhoz, aki le szerette volna bontani a csűreit és nagyobbakat építeni, majd megtöltleni azokat terménnyel és utána hátradőlni, éldegélni szépen, csendesen, aggodalmaskodás nélkül. Belátható, hogy ez tényleg esztelenség, mert akármikor számonkérhetik a lelkünket.
Én is álmodoztam azon, hogy milyen jó lenne, ha végre nem kéne a székben rohadnom naphosszat és kertészkedhetnék, rendezgethetném az udvart, ültethetnék fákat, emberekkel beszélgetnék egy kávé mellett, kalákáznék, zenélnék, fiataloknak segítenék, szerveznék, aktív tagja lennék a közösségnek, Istennek tetsző életet élnék. Aztán belémhasított, hogy bár korlátozottabb mértékben, de ezeket most is mind megtehetném, ha ezek lennének az első helyen és nem a korai visszavonulásom. Nem tudom, hogy 50 évesen még élek-e és ha igen, milyen állapotban leszek, de azt tudom, hogy most is felhívhatnék egy barátot hogy üljünk össze és igyunk meg egy pohár bort (ha már a tököm alkoholra vagyunk szocializálódva) és beszélgessünk. Most is körülnézhetnék, hogy kinek van szüksége segítségre a közvetlen környezetemben és segíthetnék is, amennyire az időm engedi. Miért csak tíz év múlva akarnék segíteni másokon?
Hát nem meg volt mondva, hogy ne aggodalmaskodjunk a holnap miatt, hogy mit együnk, mibe öltözzünk? Ha aggodalmaskodunk az segít? Hát nem, pont ellenkezőleg. De amúgy is, milyen biztonságot ad az anyagi függetlenség? Mi az, amit egyik napról a másikra ne lehetne elveszíteni?
Na szóval, arra a következtetésre jutottam, hogy bár érdemes egy kicsit tervezni, elkerülni az idióta költekezéseket, a fölösleges luxus dolgokat, kicsit befektetni, valamennyit megtakarítani, de kurvára nem érdemes mindent ennek a korai visszavonulásnak alárendelni.
2 megjegyzés:
Ha van akikkel összejöjj, és jókat beszélgess egy pohár valami mellett, szerintem tedd meg. Ha van akinek tudsz segíteni tedd meg. Én most kezdek leszokni róla. Folyamatosan én fizessem a poharakat, viszont segítésre nem számíthatok, megértés helyett kioktatásokat kapok... nekem jó lenne a korai nyugdíj, fix hogy magányomra költeném... De még kell dolgozzak amíg meghalok...
Jó kérdés, hogy lenne-e akivel beszélgetni, mindenki nagyon elfoglalt. Lehet, hogy egy kis erőfeszítéssel azért kerülne pár ember. Segíteni mindig lehet valakinek, kérdés, hogy "teljes munkaidőben" van alkalomadtán. Mondjuk az alkalmat ha nem keresem, akkor nem adódik magától.
Nekem is jó lenne a korai nyugdíj, én nem vagyok ellene, de azért erőlködnöm, hogy minél korábban legyen, talán nem érdemes.
Megjegyzés küldése