Ma egyet betonoztam, mert legutóbb marad egy kis cement, amit fel kellett használni, ha nem akarom eldobni. Nem géppel kavartam a betont, hanem lapáttal egy talicskában. Nagyon meleg volt, a pólom teljesenen beázott és néha éreztem, hogy fogyok ki a szuszból, de csináltam. Segítséget szándékosan nem hívtam, mert apum bele szokott szólni mindenbe, apósomnak is van dolga elég. Azt vettem észre, hogy beton egyengetés után ha felállok, akkor durván elszédülök. (Utólag rájöttem, hogy ezeket simán okozhatja "gyógyszer" is, amit felírtak nekem, mert a vérnyomásom viszonylag alacsony, vagy normális, ez a bogyó meg csökkenti a vérnyomást. Ha viszont nem szedem, elképzelhető hogy az egyéb tüneteim jönnek elő, amire szedem. Sajnos az orv-os tudomány csak ennyire képes és én is képtelen voltam olyan életet élni, ami nem vezetett volna ehhez az állapothoz. Egyik komám 40 utána nem sokkal vérnyomáscsökkentőt kell szedjen, állítása szerint élete végéig... És ezt tök nyugodtan mondta, engem pedig sokkolt a dolog. Mi a lószart csinálunk, hogy ennyi bajunk van?)
Aztán apum is megérkezett és lapátott kért. Mondtam neki, hogy elveheti az enyémet, mert kicsit kell szusszanjak. Erre ő azt mondja, hogy ő búzát akar merni... Jaaa, mondom bocsi, hogy idiótán arra gondoltam, hogy nekem akarsz segíteni. Na, de aztán a végén segített egy keveset, az is jól jött.
A mai napon belegondoltam, hogy vajon miért is ragaszkodom én az életemhez? Miért aggódok az egészségügyi problémáim miatt? A napi 8 óra gép előtti letöltendőért? Vagy azért, mert évente egy hétre elmegyünk tengerre a családdal? A gyerekeim mosolyáért talán megéri, de azt is elég ritkán veszem észre és ritkán értékelem. Egyik komámmam szoktunk mondani, hogy "nem ez az élet" utalva a gép előtti "munkára". És az sem élet, hogy folyton valakivel összeülünk és a semmiről beszélünk, miközben alkoholt vedelünk... Pedig az emberi kapcsolatok fontosak, ha mentálisan egészséges életet akarunk élni.
Akkor hát mi az élet? Milyen lehet, amikor az ember azt érzi, hogy minden a helyén van és hálás a pillanatért? Milyen az, amikor panaszkodás nélkül viszi a keresztjét és még másoknak is tud adni valamit? Milyen az, amikor nem ragaszkodunk foggal-körömmel dolgokért, hanem örülünk annak, ami épp van?
UI: a cement nem volt elég, venni kellet még egy zsákkal és annak is megmaradt fele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése