Hajnalban álmodtam egyet és a gondolataim nem engedtek visszaaludni, mielőtt nem hámoztam ki belőle valamiféle értelmezést. Álmomban céges ügyben utaztam a román kollégákkal és Japánban kellett átszállni egy másik repülőre. Egy adott pillanatban odajött hozzám az utaskísérő és kérte, hogy vegyem elő a csomagomat. Két csomagom volt, mindkettő egy téglalap alakú, papírzacskószerű valami volt, de az egyik majdnem kétszer akkora volt, mint a másik. Arra a nagy csomagra kérdezett rá, hogy az micsoda, közbe én megpróbáltam felemelni, de kiesett belőle egy gyufa és mintha faforgács volt a papírzacskóba. Erre az utaskísérő felvette a gyufát és rákérdezett, hogy ez mi? A kollégáim mondták angolul, hogy gyufa, mert nekem nem jutott eszembe az angol szó. Az utaskísérő kérdően rám nézett, mire én azt mondtam, hogy: Not mine, I don't smoke... Erre elvette a nagyobb csomagot és a gyufát és mehettünk tovább az utunkra. Amúgy normálméretű papírcsomagja mindenkinek volt.
Gondolkodtam, hogy mi lehet ennek az egésznek jelentése és szinte rögtön jött, hogy valami plusz terhet cipelek, a gyufa jelentését firtatva rögtön a gyulladás jött be, ami a szervezetemben van a teher miatt. Aki elvette a nehezebb terhet az a légi utaskísérő (légi - fenti, utaskísérő - aki velünk van a világ végeztéig). Tehát, aki elvette a nehéz terhet tőlem, az Jézus. Ami maradt az a könnyű teher, mert a ő igája édes, az ő terhe könnyű. És tovább pörgött a gondolat, hogy a teher elvétele, az valójában olyan, mint az adósság elengedése. Tehát úgy értelmeztem, hogy elengedték az adósságomat, amit hónap óta halmoztam fel. És erre ismét instant jött, hogy "bocsáss meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek". Azonnal realizáltam, hogy nekem is meg kell bocsájtanom két embernek, akikre nehezteltem. Ha nem bocsájtanék meg, akkor olyan lennék, mint a szívtelen szolga(Mt18,21-35), akinek egy nagy adósságot engedtek el, de ő a szolgatársának képtelen volt elengedni egy kisebb adósságot.
Hogy az a két ember mit kezd a bocsánatommal, azt nem tudom. Tanulnak az esetből? Esetleg leröhögnek, mekkora balek vagyok? Nos, ez nem az én dolgom. Nekem csak annyi a dolgom, hogy elengedjem az adósságukat, hogy a Király ne nevezhessen gonosz szolgának.
Amíg értelmeztem az álmot, úgy éreztem, hogy minden passzol, minden részletnek oka van és hogy semmi sem fölösleges körítés. A Japán és a repülő út is utalt bizonyos területre, ami lazán kapcsolódik az egyik emberhez. Elmosolyodtam magamban, hogy mi lenne ha a reggeli napi evangélium, amit mindig olvasni szoktam, erről a szívtelen szolgáról szólna, mekkora véletlen egybeesés lenne... Áh, az túl nagy véletlen lenne, gondoltam magamban. És tényleg nem az az igerész szerepel a mai evangéliumban, viszont benne van az a rész, hogy:
"Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű."
2 megjegyzés:
Nekem is ajánlották már, hogy a megbocsátás olyan, mintha letennék hiábavaló terheket. Biztos így lehet, de nem jött soha az ellenség, hogy nézd haver, tévedtem, bocsáss meg, hogy ki akartalak nyírni és hamisan nyilatkoztam ellened, mérges pletykákat szórtam rólad, csakhogy lejárassalak. Nem jött. Hanem tovább szőtte ármányos terveit, nekem csak kapkodni kell, hogy kivédjem folyamatos támadásait.
Jézus valóban megteremtette az úgynevezett megváltás programját, amiben megbocsát minden Földi lénynek, de van egy kis bökkenője, hogy az embernek be kell látnia bűnös állapotát, és oda kell járulnia elébe, bocsánatért. Az írások valami ilyesmiről írnak.
Nekem nem volt nehéz magamban az esendőt, bűnöst felismerni, és Jézus elébe állni. Vannak dolgok, amiben nem tudok megváltozni, vállalom érte majd a gyehenna részemet, de valami mégis azt súgja bennem, hogy ez nem ennyire fekete-fehér dolog.
Minden esetre érdekes útvonal ezzel a Jézussal járni, vele foglalkozni. Nem veszítünk vele, mert minden alkalommal, minden lépéssel egyre többet látunk, fedezünk fel, és talán egyre inkább "tökéletesedünk", de való igaz, hogy alapjában bűnben fetrengünk.
Ezt Jézus tudja, és pont ebben az állapotunkban mondja, hogy ne aggódjunk, meggyőzte ezt az örökös morális dilemmát. Aki Vele jár, aki keresi a jót, a szépet, az igazat, a szeretet jegyében jár el, az előbb utóbb megtalálja azt.
Talán az úgynevezett mennyország az a hely, ahol kiteljesedünk majd.
De ha mégsem az, akkor legalább megtettem mindent, ami tőlem tellett.
Ennyi.
A megbocsájtás főleg az én érdekeimet szoláglná, mert nem jó hosszú távon a fejemben forgatni, hogy valakik elárultak, hátbaszúrtak. Persze elképzelhető, hogy továbbra is hátba akarnak szúrni, de első körben jó, ha nem gondolok rájuk, második körben pedig óvatosabb leszek velük kapcsolatban.
Én is beismertem a bűnösségemet sokszor, sokféleképpen és én is látom, hogy van, amiben nem tudok váltzoni, legalábbis saját erőből nem. Ez egy örök harc.
A végén remélem, hogy nem lesz hiábavaló az egész küzdelem.
Megjegyzés küldése