Alapvetően nekem sincs bajom ezekkel az elvekkel, én is törekszem a függetlenségre, de mégis azt érzem, hogy valami nem kerek. Az élet nem ezekenen múlik. Géczy Gábor, aki önellátással foglalkozott, egészséges élelmiszereket fogyasztott, népi gyógymódokról tartott előadásokat pont úgy meghalt, mint a margarinfogyasztó, leszegényedett panellakó. A hívei pedig mégsem azt kérdezik, hogy mi mehetett félre, hanem csak egyszerűen nyugtázzák, hogy levetette a bőrkabátot. És mi van ha nem ő vetette le, hanem csak egyszerűen leesett róla valamiért?
A másik nagy önellátó ember, Szombathelyi Tibor is egyik napról a másikra elment, tőle is sok okos dologot lehetett hallani, amit az ember gyakorlatba ültethetett Miért "vetik le a bőrkabátot" ilyen hamar ezek az emberek? Nincs rajtuk az Isten áldása? Vagy az az áldás, hogy nem kell tovább a földön gürcölni? Nem tudom.
A napokban néztem ezt a Rozgics Pált, aki a családjával jurtában lakik és nem érzem azt, hogy minden rendben lenne velük. Érdekes meg egzotikus lehet ott élni, de mégis azt érzem, hogy valami nincs rendben ott sem. Ő is azt vallja, mint Géczy, hogy ha körbekakáljuk a kertünket, akkor elkezdenek megjelenni azok a gyógynövények, amik a mi betegségeinkre valók. Nos, én el tudom fogadni, ha a szarunk nyomán valóban megjelenhetnek más növények és azokat akár össze is tudjuk kapcsolni a betegségeinkkel, de hogy a fogyasztásuk ellenére is nyugodtan elpatkolhatunk, az biztos. Egyre kevésbé hiszek a gyógynövényekben... Akinek menni kell, annak menni kell. Ha van Isten, akkor egyedül csak Ő tud minket megtartani, minden egyéb csak önáltatás.
Aztán ott van Sípos Mihály, aki szinten sok hasznos dolgot mond és azt az elvet vallja, hogy fogjunk össze. Nem számít, hogy ki miben hisz, a lényeg, hogy fogjünk össze, alapítsunk közösségeket. Fogjunk össze az ateistával, kereszténnyel, jógással, ezoterikussal stb. Ne vegyük zokon, ha valaki ordas nagy marhaságok hord össze (mert olvasta az interneten), hisz nem ez a lényeg. Hát ez is meredek nekem... Mert ami hülyeség, az hülyeség... Azt valahogyan helyre kell tenni, hogy ne haljon meg hülyén a másik. Ettől persze lehet és kell is szeretni, de a hülyeséggel való közösségvállalás nem föltétlen visz jó irányba.
2 megjegyzés:
Elgondolkodtató kérdések ezek amiket felvetsz.
Engem sokan lebunkóztak az életben, mire fogok menni, kérdezték, stb. Nem néztek ki semmi jót belőlem, tanítók, tanárok mind legyintettek. Lusta, dög, hájas semmirekellő, ilyenekkel biztattak. Akkori osztálytársaim is, okosak, szépek, sportosak, röhögtek rajtam: hájas dög, csak zabál, zabál és zabál. Pedig nem. Az igaz, hogy folyton éhes voltam (erre gyanítom a cukorbetegségem okát is, hogy folyton éhes voltam és persze kenyérrel pótoltam a csóróságot).
És biza ma ott tartok 56 évesen, hogy kezdem szégyellni, hogy élek, kövéren, de dolgozom keményen, napi 5-6 órát, saját műhelyemben. Amíg sok ismerősöm, nálam egészségesebbek, okosabbak, sportosabbak már rég nincsenek köztünk.
Én sem értem ezt. Pedig messze nem ragaszkodom úgy az élethez mint más, mindig is szid engem a feleségem, hogy ne mind akarjak meghalni. Nem akarok, de nem is ragaszkodom ha kell, ha nem. Ha jön a vég, elfogadom.
Mióta hivatalosan is a cukorbetegséggel viaskodom, mindenfélére rájöttem, hogy nem az ami bemegy a szájon betegít meg, hanem a mindennapos stressz, idegesség, szeretethiány, megértéshiány. És sajnos olyan vagyok, hogy mindenért aggódom, nem magamért, hanem a családomért. És ez biza felemészti az ember immunrendszerét. Hiába szedek háromszor annyi gyógyszert, a cukor valóban lemegy reggelre, közel a normál értékre, de ilyenkor hiába mondom, hogy ne jubiláljon az orvostudomány, mert biza délire, ha dolgozom is egy picit, úgy leesik a cukrom, hogy összeesek.
Szerintem mára már nem beszélhetünk természetes életmódról, ekkora lakosságot csak ipari létforma tud fenntartani.
Vannak spirituális ismerőseim, soványak, nem esznek csak nemtommiket, nincs semmi erejük, folyton betegek, összeesettek, az élez halni jár beléjük, és folyton szomorúak. De elvileg meg tudják maguknak magyarázni, hogy jó úton haladnak.
Már az is egy stresszfaktor, hogy az ember keres alternatívát és tulajdonképpen nincs.
Cukorbetegségre is lehet, hogy érdemes megpróbálni az időszakos böjtöt. Azt olvastam, hogy segíthet a helyzeten, bár nem vagyok szakember.
Én is kipróbáltam és nekem bejött a fogyásra, de állítólag az inzulinrezisztencia ellen is jó lehet. Én úgy kezdtem, hogy este hatkor éttem és a reggelit kicsit kitoltam, először csak félórával, aztán később egy órával és így tovább, amíg ebéd lett belőle, a reggeli kávét szűzen fogyasztottam és ezen kívül csak vizet ittam délig. Délben és este annyit ettem amennyi jól esett. 5 hónap alatt lement vagy 8 kiló rólam. Az első napokban nekem is nehéz volt, mert a cukorszintem amikor leesett akkor szédültem is meg fejfájás is kerülgetett, de mindig csak kicsit toltam odébb a kajálást és 10 napon belül hozzászoktam.
Ma tényleg nem tudnánk eltartani ennyi embert ipari mezőgazdaság nélkül, de nem azért mert lehetetlen, hanem mert sok időbe és energiába kerülne az átállás és ezt senki nem fogja finanszírozni.
Megjegyzés küldése