2012. június 5., kedd

A nagy terv

Az utóbbi években egyre gyakrabban érzem, hogy tennem kéne valamit Székelyföld és az erdélyi magyarság érdekében. Néha órákon át agyalok egy terven, egy stratégián, ami mentes a politikától, és minden igaz, magyar ajkú ember bele tud kapcsolódni.
Hogy miért is kéne megmenteni az erdélyi magyarságot? Mert Erdély a magyarság nélkül sokkal silányabb, szegényebb hely lenne. Szükség van arra a színre, amit csak mi tudunk adni ennek a régiónak. Nem hagyhatjuk kifakulni, elszürkülni, eltűnni ezt a színt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él, megélhetési gondokkal küzd. Ilyen körülmények között nyilván nem az a legfontosabb dolguk, hogy a magyar közösséggel törődjenek. Van olyan stratégia, ami ezeken az embereken is segít, mindezt úgy, hogy ők is segítsék a magyar közösség felemelkedését? Jó kérdés.
Tudok arról, hogy "kedves" politikusaink is dolgoznak székelyföld-stratégiákon. Talán vannak kisebb eredmények is, amit úgy állítanak be, mint valami óriási előrelépést. Az apró eredményekkel meg lehet tölteni egy kampányfüzetet, így további négy évre be van biztosítva az állásuk. Ezért lenne célszerűbb civil emberekre hagyni a NAGY TERV megalkotását és a politikusok csak a végrehajtásban segítenének (ha szeretnének mandátumhoz jutni).

Hogy milyen területekre kellene kitérjen a terv?

Közös jövőkép, gazdaság, kultúra, demográfia? Környezetbarát és emberbarát élet? Ilyenkor ezer dolog jut eszembe és csak nagy erőfeszítések árán tudok kilépni a gondolatok fogságából.


Ha valaki tud gyógyszert az idealizmusom ellen, kérem, jelezze!

Miért is akarok másokat megmenteni, ha magamat sem tudom?
Meg lehet menteni valakit akarata ellenére?
Milyen jogon pofázok én nagy stratégiákról, amikor a közvetlen környezetemben sem tudtam elindítani semmit ez ügyben?
Rossz helyre születtem? Álomvilágban élek?
Bekattantam?
Egyedül vagyok? Vagy még nem értem meg arra, hogy találkozzak társakkal?
Vajon, nemes ez a cél? Vagy csak jól álcázott önzőség?







9 megjegyzés:

Agnes. írta...

Szerintem az onzoseg is lehet nemes, meg akkor is , ha bekattantal.(bar ezt nem hiszem)
En szivbol kivanom, hogy valami sikeruljon.Kis eredmeny is eredmeny, meg akkor is, ha a terv nagy, mert elkepzelve egyebkent is minden oriasi:)

Intuitív írta...

Köszönöm :)

Ildó írta...

Hajrá! Szerintem nagyban is érdemes kezdeni a változást, nem csak kicsiben. Csak ügyesen!

Intuitív írta...

Köszi a biztatást :)

Muzsi Attila írta...

Olvastam ezt az írásod, mikor kitetted, de nem szóltam hozzá, mert ugyanazon kérdések felmerülését láttam benned, mint bennem felmerültek ezelőtt tíz évvel. És végigszenvedtem agyilag az egész dolgot, minek piszkáljam még más agyát is vele?
Meg aztán a nagy magyar igyekezetek szerintem mindig ott lépnek síkos talajra, amikor először közösséget akarnak fabrikálni, bele a vallásokat s mindenféle alapítványokat, abban a reményben, hogy majd aztán együtt közös erővel rittyentünk valami gazdaságot is. És a dolgok mindig elcsúsznak ebben az elvi rendezésekben, mert legtöbbször sem az egyház, sem az alapítványi nagy gondolkodók, messiások, nem tudják mit jelent egy szeget beverni, egy tehenet megfejni. Fogalmuk sincs mi az, hogy profit, csak annyit tudnak róla, hogy sok pénz. Mert valahol olvasták. De hogy mit kell izzadni egy akármilyen profitért, sem a Bibliából sem a szép eszmékből nem fogják megtudni.
Én csak egyféle összefogásban látom az értelmet: a gazdasági összefogásban. Ahol a pénzt számolják, nem álmodják. Ahol a pénzért minden nap csinálnak, termelnek valamit, nem prédikálnak, lelkiznek.
Például, hogy ne mondja nagyobbat. EGy akármilyen szerelé, mondjuk öten dolgos asztalos emberek összeállunk és befizetünk mondjuk a Praktikerbe, hogy akkor mi oda ajtókat gyártunk. Egy cég alatt fut több műhely terméke. Nem kell mind az öt kifizesse a belépést, hanem csak egy. Mert ugyanakkor, ha beléptél, akkor mennyiség is kell. És millió ilyen képletet ki lehet dolgozni, egész az egyedi magyar üzletház megépítéséig.
Ezekről írtam kilóra a blogomban, de belefáradtam. Nincs vevő az ilyen dolgokra. Mint ahogy én sem vagyok vevő más dolgokra.

Intuitív írta...

@Muzsi Attila: reagáltam mailben.

Muzsi Attila írta...

Nem jött át az email. szaradafa@yahoo.com

Intuitív írta...

gmail-re küldtem, de mostmár a yahoo-ra is.

Névtelen írta...

Legy ferfi,becsulestes gerinces igaz szavu,ferfi es allapitsal csaladott es neveljel becsuletes gyerekeket,ez a terv...olvassanak irjanak Magyarul. Ez a legnagyobb ajandek egy embertol,amit a Foldon tehet,a politikusokat es a csocseleket ami zajong es sikong,es hongassa a veszharangokat hagyd figyelmen kivul...."a madarak csiripeljenek te ted a dolgod,legy Ember" eistein