Munkám végeztével (végeztével? abbahagytam inkább) kijöttem a cégtől és indultam a vonatállomás fele. A következő pillanatban már célba is értem. Hihetetlen érzés volt... Igen, megcsináltam.
De én nem vagyok önző, szóval megosztom veletek is a módszert: nem kell mást tenni, mint elveszni a gondolatokban. A szubjektív időm szerint egyik pillanatról a másikra megtettem másfél kilométert gyalog. Nagyon gyors lehetett az utazás, mert közben nem észleltem semmit az úton. Emberek, autók, színek, naplemente, zaj... Semmi ilyesmit nem vettem észre. Csak azt, hogy megérkeztem.
És nem csak térugrást tudok így végrehajtani, hanem időugrást is. Pl. ha leülök enni és a következő pillanatban már végeztem. Közben simán kihagyom az étel ízének élvezését is... Azt meg minek? Hisz amúgy is tele van az életem élvezetekkel, egyáltalan nem sivár... :)) (ez cinikus volt)
4 megjegyzés:
Egyszer annyira szeretnék teleportálni... Csak mifelénk az, azt jelenti, hogy asztal alá iszod magad és kiesik hogyan értél haza. :-) De a Te módszered nálam esélyesebb, mint az imént leírt, mert a tudatalattim sosem engedné, hogy annyit igyak... Áldom az Isten ezért. :-)
Hehe, hát nálunk is létezik az a fajta teleportálás, de nekem rég nem sikerült. Nem mintha nem szeretném, csak nem tudok annyit inni. Utálom az alkoholt, a részegséget viszont szeretem :)).
A bejegyzésed tetszik, jó a téma, megfelelően van kifejtve, és bár kicsit cinikus, de legalább nem szomorú! Szép napot!
hejj hoo, de lehet igy egy csomo érdekes dologról lemaradsz és sokmindent jót s szépet szem elől tévesztesz .::)
Megjegyzés küldése